Amerika, London, Párizs
Írországban bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat
Írországban december 31-től bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat, és meghosszabbítják az iskolai szünetet, hogy feltartóztassák a koronavírus mutációját, amely minden előrejelzésnél gyorsabban terjed – közölte szerdán Micheal Martin ír miniszterelnök.
Az oltások méltányos elosztását szorgalmazza a WHO a járvány kitörésének évfordulóján
Biztosítani kell, hogy a koronavírus elleni védőoltás ne csak a gazdag országokban jusson el a veszélyeztetett emberekhez – szólított fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben nyilvánosságra hozott videóüzenetében szerdán.
Robbanások és lövések fogadták az új kormány tagjait a jemeni repülőtéren
Két robbanás történt és lövéseket adtak le lőfegyverekből szerdán a jemeni Áden repülőterén éppen akkor, amikor az újonnan megalakult kormány tagjai repülőgéppel megérkeztek oda – közölték biztonsági tisztségviselők. Legfrissebb értesülések szerint legalább huszonketten vesztették életüket és ötvenen megsebesültek, egy kormányszóvivő viszont korábban úgy tájékoztatta az al-Hadasz televíziót, hogy a támadásnak legkevesebb 27 halálos áldozata van, és több tucatnyian megsebesültek.
Magukra gyújtották a tábort néhány civil szervezet felbujtására, most nincs hol aludniuk
Bosznia-Hercegovinába idén 13 ezer (!) migráns érkezett, akiket az állam szűkös anyagai helyzete ellenére is idáig etetett és szállásolt. Miután decemberben Brüsszelbe mentek panaszkodni, most két szék között a földre huppanhattak: nincs hol aludniuk.
Horvátországban több nagyobb utórengést észleltek a mai napon is
Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel – közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.
Világ: 82 millió fertőzött, 1,79 millió halálos áldozat
Világszerte 81 997 581-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 789 912-re a halálos áldozatok és 46 349 388-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Szíria: Izrael rakétacsapást mért Damaszkusz egyik külvárosára
Izrael rakétacsapást mért szerdára virradóra Damaszkusz egyik külvárosára, a támadásban legalább egy ember meghalt, és hárman megsebesültek – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva.
Vuhanban nem ötvenezer, hanem ötszázezer fertőzött volt
Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus – állapította meg a kínai betegségmegelőzési központ (CDC), amely jelentését idézte szerdán a CNN hírtelevízió.
Börtönbüntetés a Kínában menekülés közben elfogott hongkongi szökevényekre
Börtönbüntetést szabott ki egy dél-kínai bíróság szerdán azokra a hongkongi szökevényekre, akiket augusztusban fogtak el a kínai hatóságok, miközben motorcsónakkal megpróbáltak Tajvanra menekülni – jelentette internetes kiadásában szerdán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Harminc évet ült amerikai börtönben az Izraelnek kémkedő Jonathan Pollard
Megérkezett Izraelbe Jonathan Pollard, aki harminc évet töltött amerikai börtönben, amiért Izraelnek kémkedett – jelentette szerdára virradóra az izraeli média.
Johnson: Nagy-Britannia lesz az EU legjobb barátja
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia lesz az Európai Unió legjobb barátja a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után.
Az Egyesült Államokban is felbukkant a gyorsan terjedő vírustörzs, Biden figyelmeztet
A néhány hete Délkelet-Angliában azonosított, gyorsan terjedő koronavírus-mutáció az Egyesült Államokban is felbukkant kedden.
Újabb csúcson a nagy-britanniai fertőzések száma
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában.
Karácsony óta több mint 32 ezer fertőzöttet regisztráltak Svédországban
Mindeközben a miniszterelnök egy bevásárlóközpontban vásárolt, két nappal azután, hogy a tömeg elkerülésére szólította fel a svédeket.
Ausztriában meghaladta a hatezret az elhunytak száma
Ausztriában kedden meghaladta a hatezret a koronavírus szövődményeiben a járvány megjelenése óta elhunytak száma – közölte Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
Cavusoglu: Törökország maga akarja gyártani a Szputnyik V orosz vakcinát
Törökország maga akarja gyártai a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcinát, de további tájékoztatást kér, mielőtt beoltja állampolgárait – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval kedden Szocsiban folytatott megbeszélése után.
Romániában leginkább Székelyföldön lassul a járvány
Romániában a koronavírus-fertőzések terjedési ütemének további lassulását igazolták a kedden közzétett adatok, de nagyok a regionális különbségek: leginkább a Székelyföldön sikerült megfékezni a járványt, a legnagyobb fertőzési rátát pedig a főváros térségéből jelentették.
Újabb, ezúttal 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot, egy halott, sérültek
A korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és sérültjei is lehetnek – közölte a helyi sajtó. A rengést Magyarországon is több helyen érezni lehetett.
Ukrajnában ismét csaknem hétezer új beteget regisztráltak
Ismét gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, keddre a vasárnapi visszaesés után ismét csaknem hétezer új beteget és több mint 230 halálos áldozatot jegyeztek fel egy nap alatt, ugyanakkor kiemelkedően magas, 16 ezer fölötti lett a gyógyultak száma is.