Amerika, London, Párizs
Portugáliában országos karantént rendeltek el
Szigorú országos karantént vezetnek be Portugáliában péntektől a koronavírussal fertőzött emberek számának hirtelen emelkedése miatt – jelentette be António Costa portugál miniszterelnök szerdán késő este az RTP közszolgálati televízió műsorában.
Több mint 1500 halálesetet jelentettek Nagy-Britanniában, a fertőzöttek száma csökkent
A nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatairól szerdán közzétett napi összesítésben több mint 1500 haláleset szerepel, de az adat számos olyan halálozást is tartalmaz, amelyek tavaly május óta kimaradtak a napi beszámolókból. Az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma ugyanakkor ismét jelentősen csökkent a múlt héten mért adatokhoz képest.
Még Jourová szerint is veszélyes Trump elnök kitiltása az internetes platformokról
Veszélyes a szólásszabadságra nézve az a tény, hogy az internetes óriásvállalatok tisztázatlan kritériumok alapján akarattal elhallgattatták platformjaikon a még hivatalban lévő amerikai elnököt, Donald Trumpot – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa az uniós ügyekkel foglalkozó Politico hírportálnak adott szerdai interjújában.
Ferenc pápa is megkapta az oltást
A hírt az argentin sajtó írta meg, amit a Szentszék egyelőre nem erősített meg, csak annyit jelentett be, hogy a Vatikánban is megkezdik az oltások beadását, és a katolikus egyházfőt is készülnek beoltani.
Putyin elrendelte az orosz lakosság tömeges beoltását
A jövő héttől át kell térni az egész lakosság koronavírus elleni beoltására, felkészítve erre az infrastruktúrát – jelentette ki Putyin a kormány tagjaival folytatott tanácskozáson.
Péntektől már csak elektronikus regisztrációval lehet belépni Ausztriába
A regisztrációs kötelezettség minden Ausztriába beutazni szándékozóra vonatkozik, beleértve az osztrák állampolgárokat is.
Rohamosan csökken a fertőződések száma Izraelben, mióta elkezdték az oltásokat
A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában – jelentette a Jediót Ahronót című lap hírportálja, az Ynet szerdán.
Belgiumban március 1-jéig érvényben maradnak a rendkívüli intézkedések
A koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó, november elején bevezetett intézkedések a korábban bejelentett január 15-e helyett március 1-jéig érvényben maradnak Belgiumban – közölte a helyi sajtó szerdán, Alexander De Croo belga miniszterelnök tájékoztatását ismertetve.
Vasárnapra ígérte hazatérését Németországból Alekszej Navalnij
Az orosz ellenzéki politikus ezt a közösségi médiában közölte.
Kétoldali tüdőgyulladással szállították kórházba az örmény elnököt
A koronavírus által okozott kétoldali tüdőgyulladással egy egyesült királyságbeli kórházba szállították Armen Szarkiszján örmény elnököt – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Egy hétre felfüggesztette Donald Trump oldalát a YouTube
A YouTube videómegosztó portál anyavállalata, az Alphabet bejelentette, hogy legalább egy hétre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök csatornáját, mert az megsértette az erőszakra történő felbujtással kapcsolatos felhasználói szabályzatot.
Szerbiában hétfő óta több mint százezren regisztráltak az oltásra
Szerbiában hétfő óta több mint százezren regisztráltak online felületen a koronavírus elleni oltásra, harminc százalékuk viszont nem választott vakcinát – jelentette az RTS szerb közszolgálati televízió szerdán.
Kim Dzsong Un: Mindent meg kell tennünk a nukleáris elrettentés érdekében
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján – közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.
Üdvözlünk 1984-ben: saját kiskorú liberális lánya uszította anyjára az antifasisztákat
Ott tartunk, hogy emberek éljeneznek, hogy gyerekek saját szüleiket lincseltetik meg a kultistákkal.
Hollandiában három héttel meghosszabbítják a korlátozásokat
A holland kormány kedden úgy döntött, hogy legalább három héttel meghosszabbítja a koronavírus-járvány terjedését lassító korlátozó intézkedéseket. A határozat értelmében február 9-éig zárva maradnak az oktatási intézmények, az élelmiszert nem árusító üzletek és a vendéglátóegységek.
Amit tudni érdemes a koronavírus okozta tüdőgyulladásról
Más tüdőgyulladásokkal összehasonlítva az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladás súlyos komplikációit a betegség hosszú lefolyása okozhatja, nem pedig az, hogy egy jóval súlyosabb betegségről van szó – vélik az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói.
Mégsem fertőződött meg a portugál elnök
Bár az első teszt még azt mutatta, hogy megfertőződött koronavírussal Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök, a kedden elvégzett második szerint mégsem kapta el vírust.
Németországban is megjelent a dél-afrikai mutáns
Először mutatták ki a koronavírus Dél-Afrikából származó, B.1.351 jelű mutánsát Németországban – jelentette kedd délután a helyi sajtó.
Trump azt mondja, teljesen rendben volt múlt szerdai beszéde híveihez
Donald Trump leköszönés előtt álló amerikai elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy híveihez intézett múlt szerdai beszéde teljesen helyénvaló volt, és visszautasította, hogy bármilyen mértékben felelős lenne a Capitolium ostromáért.
Irán az al-Kaida „új támaszpontja”, indulhat a hajsza
Legalábbis Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ezt állította egy keddi washingtoni beszédében.