Amerika, London, Párizs
Átadták az Országos Fiatal Vállalkozói díjat
Két fiatal vállalkozó kiemelkedõ teljesítményét ismerték el ünnepélyes keretek között az idei vállalkozók hete záróeseményén.
Elfogták a párizsi merényletek egyik segítõjét
A török hatóságok szerint a marokkói származású férfi térképezte fel a múlt pénteki terrortámadások célpontjait.
A Da'esnek semmi se szent
Síita zarándokokat és gyermekeket céloz az ISIS Irakban.
Egyre közelebb áll a felminõsítéshez Magyarország
A Moody"s után a Fitch Ratings is pozitívra változtatta Magyarország államadós-besorolását.
Pusztító bányatûz Kínában
Legalább húszan életüket vesztették a tragédiában.
Az ENSZ jóváhagyta az ISIS elleni harcot
Pénteken egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Közvetlen terrorveszély Belgiumban
A belga fõvárosban érdemes elkerülni a közösségi tereket.
Merkel nem aratott túl nagy sikert
A német kancellár a CSU kongresszusán tartott beszédet, ahol volt olyan is, aki egyenesen a távozását követelte.
Már megint hamis útlevéllel próbálkoztak a szírek
A Ciampino római nemzetközi repülõtéren két hamis útlevéllel utazó szíriai fiatalembert vettek õrizetbe.
Bizonyított: a bevándorlókkal érkeztek a terroristák Párizsba
A múlt pénteki párizsi merényletek két öngyilkos elkövetõje Görögországon utazott át, amit az október 3-án a tõlük vett ujjlenyomat bizonyít - közölte a párizsi fõügyész.























































































