Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerika, London, Párizs

A terroristák kiiktatása sem jelenthet 100 százalékos biztonságot

Egyre gyengül és gyengül az Iszlám Állam, de a szélsõségesek a következõ években továbbra is súlyos nemzetbiztonsági kockázatot fognak jelenteni az USA és Európa számára.

Lehet majd az USA-nak is Trianonja?

Egy mexikói szenátor csütörtökön meglepõ kijelentést tett: országa akár vissza is követelhetné Texast és Kaliforniát, ha Donald Trump lesz az elnök, és felmondja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt.

Három radikalizálódott hölgyeményt fogtak Párizsban, az egyik rendõrre is támadt

Három nõt õrizetbe vett a francia rendõrség csütörtök este a Párizstól délre található Boussy-Saint-Antoine-ban a gázpalackokkal teli gépkocsival összefüggésben, amelyet a múlt hét végén Párizs belvárosában találtak.

Észak-Korea atombombát robbantott

Phenjan bejelentette, hogy pénteken végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását a kommunista rezsim fennállásnak 68. évfordulója alkalmából.

Kulcsfontosságú kerületet foglalt vissza a szíriai hadsereg Aleppóban

Az Asszadhoz hû szíriai hadsereg és szövetségesei visszafoglaltak egy kulcsfontosságú városrészt Aleppó déli részében, melyet az ellenzéki fegyveresek szereztek meg a múlt hónapban.

Erdogan: Törökország történelme legnagyobb harcát vívja a kurd szeparatisták ellen

A török vezetõ kifejtette, hogy a Délkelet-Törökországban folytatott katonai beavatkozás mellett a PKK-ra vonatkozóan is elkezdik azt a tisztogatási folyamatot, amely a július 15-i puccskísérlet óta Fethullah Gülen és hálózata ellen zajlik.

Vérig sértették az izraeli kormányfõt Hollandiában

Az izraeli kormányfõvel meglehetõsen tiszteletlenül bánt egy holland politikus.

Így néz ki egy város az ISIS után

A Russia Today stábja bejutott a líbiai Szurt városába, ahonnan hosszú hetek alatt sikerült csak kiûzni az Iszlám Államot.

Kétséges Merkel jövõje

A kancellár egykori szövetségesei, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusai azt tervezik, hogy megakadályozzák Merkel újraindulását a jövõre esedékes választáson. Az indok egyszerû: a kancellár által preferált liberális bevándorláspolitika veszélyt hoz Németországra és Európára.

Amerikai elnökjelölt: hol is van az az Aleppó?

Egy televízióinterjúban Gary Johnson, a Libertárius Párt elnökjelöltje bebizonyította, hogy õ a legalkalmatlanabb a pozícióra.

A Goldman Sachs nem engedi, hogy alkalmazottai Trumpot támogassák

A Wall Street-i pénzügyi óriás, a Goldman Sachs megtiltotta vezetõ munkatársainak, hogy adományokkal járuljanak hozzá az elnökjelöltek kampányához. A szabályozás külön említi és érinti Donald Trump kampányát.

A migránsok miatt perelnének minket az osztrákok, ám nem tehetik

Amennyiben Magyarország nem akar migránsokat befogadni, Ausztria nem fordulhat közvetlenül bírósághoz, ugyanis ilyenkor az Európai Bizottságnak kell eljárni, erre van a kötelezettségszegési eljárás.

Hollande: szó sem lehet a burkini betiltásáról

A francia elnök bírálta a jobboldali ellenzéket, amiért "jogi csûrés-csavarásokat" javasol a terrorizmus elleni harcban.

Már Ausztria sem elég jó a törököknek

Egy friss kutatás szerint az Ausztriában élõ török kisebbség 40 százaléka elhagyná az országot, ha máshol jóval több pénzt kereshetne.

Globális káoszt akar elõidézni Soros

A The Jerusalem Post címû izraeli lap szerint az amerikai milliárdos által támogatott projektek egytõl egyig azt a célt szolgálják, hogy gyengítsék a nemzeti erõket, ezzel pedig védtelenné tegyék a közösségek értékeit.

Munkanélküli migránsok utasítottak vissza egy lakást

Túl szûknek találta az ötágyas szobát a család.

Csak idén húszmilliárd euróba kerülnek a migránsok

A legújabb kutatási eredmények szerint Németországnak az idén húszmilliárd eurót kell arra szánnia, hogy eltartsa és segítse az illegális bevándorlókat.

Politikai játszma lehetett a klórgáztámadás

Horváth József biztonságpolitikai szakértõ szerint primitív, nem egy professzionális hadsereg által elkövetett akciónak tûnik a szíriai klórgáztámadás.

Megölték a kurd Angelina Jolie-t

Észak-Szíriában esett el az a 22 éves kurd katona, aki megdöbbentõen hasonlít Angelina Jolie-ra.

Vissza az oldal tetejére