Amerika, London, Párizs
"Minden ország saját magáért fog küzdeni"
A magyar kvótanépszavazás eredményétõl függetlenül változatlanok maradnak Szerbia és Magyarország, valamint Szerbia és az Európai Unió viszonyai - jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter vasárnap.
Németek és migránsok estek egymásnak több alkalommal a hétvégén
Újabb incidensek történtek Németországban a menekültválsággal kapcsolatban, a hétvégi rendõrségi jelentések alapján három településen kisebb összetûzés volt helyiek és menedékkérõk között, egy menekültszállást pedig megpróbáltak felgyújtani.
"Allahu Akbarral" fenyegetõztek a nyílt utcán Bécsben
Egy 22 éves egyiptomi származású férfi az Allahu Akbar kifejezést kiabálta és bombával fenyegetõzött, amit egy járókelõ meghallott, és azonnal értesítette a hatóságokat.
Muszlim katonák ezrei érkeztek Európába
Földi László biztonságpolitikai szakértõ szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek a kontinensre.
Kolumbiában is népszavazást tartanak vasárnap
A népszavazással a hét elején aláírt a kormány és a gerillák között kialkudott szerzõdést erõsítenék meg. Így a tét lényegében az, hogy a gerillaszervezetek bekerülhetnek-e a parlamentbe.
A palesztinokat szívatják a zsidó újév miatt
Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt.
Végre helyrerázódhat a spanyol belpolitika
Lemondott a spanyol szocialisták elnöke, megnyílt a kormányalakítás elõtt az út.
Rendõrök és migránsbarát aktivisták csaptak össze Calais-ban
A franciaországi Calais-ban összetûztek a rendõrökkel szombaton a migránsokat pártoló aktivisták, akik a szolidaritásuk jegyében tüntetést szerveztek a város központjában.
Tavasszal kezdetét veheti a brit kilépési folyamat
A brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez.
Erdogan kényszerhelyzet elé állítja az EU-t
A török elnök végleges döntést szeretne kicsikarni az EU-tól a török csatlakozással kapcsolatosan.
Irán rendesen becsicskította a német kormányt
Irán nem fogad el semmilyen elõfeltételt a Németországgal való kapcsolatok normalizálásához - idézte a teheráni Press TV szombaton az iráni külügyi szóvivõt, aki Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter és alkancellár korábbi kijelentésére reagált.
Újabban kórházakat bombáznak Aleppóban
Ismét légitámadás érte Aleppó legnagyobb, felkelõ területen lévõ kórházát.
Franciaországban megszûnt a demokrácia
Egy bírósági döntésnek eleget téve törölte a vasárnapra kiírt referendumot a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, amelyet azért írt ki korábban, mert a kormány a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérõt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre.
"Aki nincs Merkellel, az egy seggfej"
Akadnak olyan politikusok, akik még mindig kitartanak Merkel mellett, ilyen a CDU fõtitkára.
Egyre "szívszorítóbb" Clintonék kampánya
Az egykori amerikai elnök, Bill Clinton szerint feleségének életét "szívfájdalmak és csalódások" formálták.
Megerõszakolt egy nõt egy bevándorló Bécsben
Egy kutyáját sétáltató nõre támadt egy migráns Bécsben péntek éjjel.
Újabb tizenéves iszlamistát fogtak Franciaországban
Letartóztattak egy 15 éves francia dzsihadistát, aki a gyanú szerint terrortámadásra készült.
Egy francia tankönyv szerint az araboknak köszönhetjük az európai civilizációt
Franciaországban már olyan szintre emelték a multikulturalizmus dicsõítését, hogy a tankönyveket és vele együtt a történelmet is átírják.























































































