Amerika, London, Párizs
A liberális sajtó ismét azzal riogat, hogy a britek kirúgnak minden bevándorlót az országból
Minden Európából érkezett bevándorló maradhat Nagy-Britanniában a Brexit után, mivel senkit sem fognak kitiltani, aki nem kapott letelepedési jogot a szigetországban.
Trump diadalmaskodott minden idõk legpocsékabb elnökjelölti vitájában
Kedvetlen elnökjelöltek, és túlzottan sokat hajtogatott üres ígéretek jellemezték a második nagy összecsapást Hillary Clinton és Donald Trump között.
Elfogták a merényletre készülõ chemnitzi terroristát
A német hatóságok elfogták azt a szíriai terroristát, aki a gyanú szerint merényletre készült Chemnitzben.
Merkel Afrikában tárgyal a bevándorlásról
A német kancellár háromnapos afrikai túrára indult, hogy megnézze, honnan is indulnak útnak Európába az illegális bevándorlók.
Több száz ISIS-dzsihádista szivároghatott vissza
A legfrissebb jelentés szerint közel négyszáz, az Iszlám Államnál kiképzést kapó dzsihadista térhetett vissza Nagy-Britanniába.
Rekord magas büntetés: egy afrikai ország a GDP-je ötszörösére bírságolt meg egy multit
A csádi legfelsõbb bíróság arra utasított egy, az amerikai ExxonMobil által irányított konzorciumot, hogy fizessen 74 milliárd dollárt a be nem fizetett adók után - írja a Bloomberg. A törvényszék szerint a konzorciumnak további 819 millió dollárt kell fizetnie az esedékes jogdíjak miatt.
A meghiúsult törökországi hatalomátvétel éjjelén a németországi török nagykövetségen is puccs volt
Egyre több kérdésben különböznek össze a németek és a törökök. Most épp az okoz vitát a felek között, hogy a törökországi hatalomátvétel éjjelén a németországi török diplomaták egy része a puccsistákhoz állt. Az elbukott puccs után a diplomaták menedékjogot kértek Berlintõl.
Az orosz külügyminiszter szerint az amerikai politikusok ruszofóbok
Szergej Lavrov szerint Washington oroszpolitikája agresszív ruszofóbián alapul.
Matteo Renzi hatalomra jutása óta háromszor annyi migráns érkezik Olaszországba
A Matteo Renzi vezette római kormány elhibázott politikájának tulajdonítja az olasz partokra érkezõk számának többszörösére emelkedését az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) a pártot vezetõ Beppe Grillo blogján vasárnap megjelent bejegyzés szerint.
Száz napja elnök: közel négyezer drogost ölt meg
Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke a belengetett szankciók ellenére sem hajlandó szembemenni az elveivel, így tovább folytatja a háborút az országban tevékenykedõ drogszervezetek ellen.
A belga rendõrség tucatnyi alkalommal megelõzhette volna a párizsi terrortámadást
Egy kiszivárgott jelentés szerint a belga rendõrök 13 alkalommal kaphatták volna el a párizsi merénylõket a támadás elõtt.
Fordulat a terrorista elleni hajtóvadászatban Németországban?
A német rendõrség a terrorizmussal gyanúsított chemnitzi férfi utáni hajsza keretében elõállította egy repülõgép utasát vasárnap a berlini Tegel repülõtéren. Az Eurowings légitársaság utasszállítójáról lekísért férfi és a körözés alatt álló 22 éves szíriai közt "bizonyos hasonlóság" állt fenn - erõsítette meg a légitársaság és a német szövetségi rendõrség. Azt azonban egyelõre nem tudni, hogy tényleg a szíriairól van-e szó.
Két ember meghalt, hat megsérült a jeruzsálemi lövöldözésben
Vasárnap egy palesztin merénylõ lövöldözni kezdett a belvárosban. A biztonságiak lelõtték a támadót.
Rengeteget bukott az Iszlám Állam az elmúlt egy évben
A terrorszervezet 2015 óta elvesztette az addig birtokolt, Szíriában és Irakban lévõ területének több mint az egynegyedét.
Pokolgép robbant egy törökországi csendõrõrs elõtt
Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a fõként kurdok lakta délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetének egyik csendõrõrse elõtt, 18 ember meghalt, köztük 10 rendõr és 8 civil, további 27-en megsebesültek.
Vasárnap este újból egymásnak feszül Trump és Clinton
A tét nem kicsi. Szakértõk szerint a St. Louisban tartott vita arról fog szólni, hogy kiütik-e Trumpot, vagy a republikánus elnökjelölt talál valami fogást Clintonon.
Osztrák belügyminiszter: az Európai Unió éveken keresztül nem látta el a feladatát
Wolfgang Sobotka az osztrák köztelevíziónak nyilatkozott.
Az Egyesült Államok hivatalosan is megvádolta Oroszországot a hekkertámadások miatt
Az Egyesült Államok hivatalosan is megvádolta Oroszországot, hogy felelõs az elmúlt hónapokban amerikai számítógépes rendszerek ellen elkövetett hekkertámadásokért.
Parlamenti választásokat tartanak Litvániában
Az elsõ forduló most vasárnap kezdõdött.























































































