Amerika, London, Párizs
Iraki menekültként érkezett, ISIS katonaként távozott volna
Húsz év börtönre ítélték azt az Egyesült Államokba menekülõ irakit, aki az Iszlám Állam katonájaként akart visszatérni a Közel-Keletre.
Újságírókra támadtak a migránsok Calais-ban
Egy csapat bevándorló botokkal, kövekkel és késsel felfegyverkezve támadt rá egy brit televíziós stábra, miközben a calais-i "dzsungelben" forgattak.
90 éves asszonyt erõszakolt meg a "menekült"
Templomból indult haza az a 90 éves düsseldorfi asszony, akit útközben egy 19 éves marokkói migráns kirabolt, majd megerõszakolt.
Betiltották a tüntetéseket a török fõvárosban
Másfél hónapra mindenfajta tömeggyûlést és tüntetést betiltottak Ankarában a terrorveszélyre hivatkozva.
Kétszáz fegyenc szökött meg egy brazíliai börtönbõl
Több mint kétszáz fegyenc szökött meg egy Sao Paulo melletti börtönbõl - jelentette hétfõn a helyi média.
Seehofer: Bajorország és Magyarország hosszú ideje szoros partnerek
A mostani közös megemlékezés és az Orbán Viktorral való személyes találkozás annak jele, hogy Bajorország és Magyarország hosszú ideje szoros partnerek Európában, a bajorokat és a magyarokat erõs barátság köti össze és ez a jövõben is így marad - hangsúlyozta Horst Seehofer bajor miniszterelnök.
Iszlám Állam-ellenes csúcs lesz Moszul ügyében Párizsban
Az Iszlám Állam (IÁ), dzsihadista szervezet ellen fellépõ, nemzetközi terrorellenes koalíció védelmi miniszterei október 25-én Párizsban tartanak találkozót az észak-iraki Moszul ügyében - jelentette be hétfõn Jean-Yves le Drian, a francia védelmi tárca vezetõje.
NATO-hadgyakorlat kezdõdött Lettországban
NATO-hadgyakorlat kezdõdött hétfõn Lettországban, a közel két hétig tartó Silver Arrow (Ezüstnyíl) nevû manõveren az észak-atlanti szövetség több tagállamából mintegy 3000 katona vesz részt - közölte a rigai védelmi tárca.
Rengeteg amerikai választási csalástól tart
A Politico címû lap felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 41 százaléka úgy gondolja, hogy a választásokat "elcsalhatják" Donald Trumptól. A republikánus szavazók körében még ennél is nagyobb az elnökválasztás tisztaságában kételkedõk aránya: 73 százalék Ugyanakkor a demokrata pártiaknak csak 17 százaléka szerint várható csalás a választási eredménnyel.
Dübörög a véleményszabadság Németországban: börtönre ítéltek egy embert gyûlöletkeltõ bejegyzések miatt
Németországban másfél éves letöltendõ szabadságvesztésre ítéltek hétfõn egy férfit, amiért menekültek, külföldiek és zsidók ellen uszított egy közösségi oldalon.
Eldõlt: leromboltatja Hitler szülõházát az osztrák belügyminiszter
A Die Presse hétfõn közölte: szakértõk javaslatát elfogadva Adolf Hitler szülõházának lebontása mellett döntött az osztrák belügyminiszter. A braunaui ház helyére új épületet emelnek, amely karitatív vagy közigazgatási célokat fog szolgálni.
Egy szélsõbaloldali klub elhitte, hogy a migránsok integrálhatók
Tévedtek. A lipcsei székhelyû, köztudottan anarchista ifjúsági központ nemrég kiadott egy nyilatkozatot, melyben bevallotta: hiába voltak a különbözõ kommunikációs erõfeszítéseik, hiába adtak különbözõ kedvezményeket a migránsok számára, a klubban ugrásszerûen megnõtt a bevándorlók által elkövetett szexuális támadások, verekedések és lopások száma.
Késik az új horvát kormány megválasztása a koalíciós partner törvényjavaslatai miatt
Várhatóan csak szerdán szavaz a parlament az új horvát kormányról, mert a kisebbik koalíciós partner, a Híd Függetlenek Listája (Most) addig még el akarja fogadtatni a kormányban való részvételének feltételéül szabott törvényjavaslatokat.
Szinte már a marxizmusra hajaz Clinton hátszele
Újabb támogató állt be a demokrata párti elnökjelölt mögé: az Amerikai Kommunista Párt.
Így intett be Nagy-Britannia a szólásszabadságnak
Zárolták a Russia Today (RT) nevû angol nyelvû orosz állami hírtelevízió nagy-britanniai bankszámláit.
Beindult a propaganda: német lapok szerint nõtt Németország lakossága
Német lapok, élükön a Süddeutsche Zeitunggal diadalittasan arról számolnak be, hogy 33 éve nem született olyan sok gyerek Németországban, mint 2015-ben. Propaganda lvl. 10000000.
Kiderült, mit kiabált a Bécsben randalírozó szír
Egy Bécsben élõ iszlám és terrorizmus szakértõ egy osztrák napilapnak beszélt a szombati döbbenetes esetrõl.
Százezer iraki menekülhet az ostromlott Moszulból Szíria és Törökország felé
Az ENSZ Menekültügyi Fõbiztosságának (UNHCR) hétfõi becslése szerint rengeteg menekült érkezhet Szíriába és Törökországba.
Elmenekült az Iszlám Állam vezetõje
Lázadás történt Moszulban. Az iszlamista rendõrség vezetõje a terrorszervezet legfõbb embere, Abu Bakr al-Bagdadi ellen szított zendülést, aki ezért állítólag a szíriai Rakkába menekült.























































































