Amerika, London, Párizs
Fidel halála után mi lesz a kubai zsidókkal?
Fidel Castro diktatúrája védte is, bántotta is a sziget kicsi, de kalandos történetû zsidó közösségét, aki elõtt talán újabb perspektívákat nyit meg a küszöbön álló kubai átalakulás.
A nem létezõ álprobléma csúcsot döntött Olaszországban, 170 ezer migráns érkezett
171 ezer ember jött Észak-Afrika felõl a tengeren Olaszországba 2016-ban. Ezzel a számmal Olaszország megdöntötte a 2014-es csúcsot.
Ukrajna migránsokat fogadna be EU-s vízummentességért
Ukrajna önként vállalhatná az Európai Unióba érkezett migránsok egy részének befogadását, cserébe az ukrán állampolgárok EU-s vízummentességéért - dobta be egy Facebook-posztban Szerhij Petuhov ukrán igazságügyi miniszterhelyettes. Ellenzékiek a miniszter leváltását kezdeményezik, mások az ország belsõ menekültjeire emlékeztetnek.
Közülük kerülhet ki az USA új külügyminisztere
David Petraeus tábornokkal, a külügyminiszteri poszt egyik várományosával egyeztetett hétfõn Donald Trump, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépõ megválasztott elnöke. Azonban az ugyanezen kormányzati pozícióért folytatott harcban Trump egyik korábbi bírálója, Mitt Romney továbbra is versenyben van.
Áttörés: a németek rájöttek, hogy ott kell segíteni, ahol baj van
Csehország és Németország hozzálát a Jordániában élõ menekültek közös segélyezéséhez, hogy kevesebb okuk legyen továbbindulni Európába - állapodott meg hétfõn Prágában Vladimír Spidla cseh miniszterelnöki tanácsadó és Michael Roth német külügyminiszter-helyettes.
Amerikának fogolytábora van Kubában, de Obama mégsem megy el Castro temetésére
Sem Obama, sem pedig az alelnöke, Joe Biden nem vesznek részt a nemrég elhunyt Fidel Castro temetésén - írja az MTI.
Michiganben hivatalosan is gyõztesnek nyilvánították Donald Trumpot
Michiganben a választási bizottság hivatalosan is gyõztesnek nyilvánította Donald Trump megválasztott elnököt.
A német politikus bekeményítene a migránsokkal szemben, kitelepítési javaslatát holnap mutatja be
Thomas Strobl baden-württembergi tartományi belügyminiszter megvonná a hazautazó migránsok tartózkodási engedélyét, a dokumentumokkal nem rendelkezõ illegális bevándorlóktól pedig elvenné a szociális támogatást.
Súlyos vereséget szenvedtek az aleppói lázadók
A felkelõk által ellenõrzött városrészek több mint 40 százalékát foglalták el a damaszkuszi rezsim csapatai hétfõ estig Aleppóban - jelentette a Hmejmimben mûködõ orosz katonai parancsnokság.
Brexit: úgy tûnik, hogy a britek kilépése után sem csorbulnak külföldi munkavállalók jogai
Lengyelország garanciákat szeretne Londontól arra, hogy a Nagy-Britanniában élõ és dolgozó lengyelek jogai a brit EU-tagság megszûnése után sem csorbulnak - mondta hétfõn Londonban a lengyel kormányfõ.
A hazatérõ dzsihadisták fele radikális marad
Egy kormányzati jelentés alapján a dzsihadisták jelentõs része hazatérés után is ragaszkodik a szélsõséges nézeteihez.
9 napig tart Fidel Castro temetése
Több ezren vonultak hétfõn Havannában a Forradalom térre, hogy búcsút vegyenek a múlt héten elhunyt Fidel Castro volt elnöktõl, akinek hamvait ideiglenesen a kubai fõvárosnak ezen az emblematikus részén, az ország nemzeti hõsének, José Martínak állított emlékmûnél helyezték el.
Az Osztrák Néppárt képtelen eldönteni, hogy kit támogasson az államfõválasztáson
Nagy feszültséget okoz az Osztrák Néppárton (ÖVP) belül, hogy kit támogassanak a vasárnapi elnökválasztáson.
Egy szomáliai migráns brutális vérfürdõt rendezett egy amerikai egyetemen
Legkevesebb egy ember meghalt és többen megsebesültek az ohiói Columbus Egyetemen kitört lövöldözésben.
Pilótasztrájk: lehet, hogy holnap mégsem tudsz Münchenbe utazni
A Lufthansa német légitársaság összesen 1706 járatot törölt keddi és szerdai menetrendjébõl a pilóta-szakszervezet folytatódó sztrájkja miatt, a legtöbb magyarországi járatot is törölni kellett.
Auschwitz 95 éves könyvelõje börtönbe megy
Jogerõre emelkedett az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élõ õrét, Oskar Gröninget elmarasztaló ítélet - közölte a német szövetségi legfelsõ bíróságra hivatkozva az MTI. A most 95 éves lágerõrt négy év szabadságvesztésre ítélték bûnrészesség miatt magyar zsidók százezreinek legyilkolásában.
Hazaárulással gyanúsítják a volt ukrán elnököt
Hazaárulással gyanúsította meg hétfõn az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnököt Jurij Lucenko fõügyész.
Olaszországból szóltak be Merkelnek
Az Európai Bizottságot korábban öt évig vezetõ Romano Prodi komoly kritikával illette Angela Merkelt.























































































