Az egész világsajtót bejárta, s a politika iránt érdeklődő magyar emberek ingerküszöbét is elérte az az augusztus 20-i hír, miszerint Giuseppe Conte olasz miniszterelnök lemondott tisztségéről.

Az Olasz Köztársaság több mint 70 éves fennállása során Conte már a 16. miniszterelnök, aki nem tudta elkerülni a kormányválságot – láthatjuk tehát, hogy egyáltalán nem szokatlan az, ami jelenleg az Appennini-félszigeten zajlik.

Ahhoz, hogy megértsük a történéseket, egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Tavaly márciusban parlamenti választásokat tartottak Olaszországban, melyet a hagyományos politikai felosztás szerint sem bal-, sem jobboldalinak nem nevezhető, elitellenes és populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) a voksok 32,68 százalékának begyűjtésével nyert meg.

Az M5S után a megelőző évek olaszországi politikáját domináló Demokrata Párt (PD) végzett: a nyíltan bevándorláspárti és baloldali politikai formáció a szavazatok 18,76 százalékát szerezte meg. Ebből az eredményből is látszott, hogy az állam mindennapjait egy elefántcsonttoronyból irányító elit egyre kevésbé számíthat az emberek támogatására, a PD 2013-ban még közel 26, 2008-ban pedig 33,1 százalékot kapott az országos választásokon.

A korábbi eredményeihez képest jócskán leszerepelt Demokrata Párt mögött egy hajszállal maradt el a Matteo Salvini vezette Liga, a bevándorlásellenes jobboldali pártot a szavazók 17,35 százaléka választotta.

Magától értetődő módon szóba sem jött, hogy a legtöbb voksot begyűjtő Öt Csillag Mozgalom a PD-vel szövetkezzen. Az M5S a saját szavazóit köpte volna szembe, ha elitellenes mozgalom létére a bevándorláspárti elit mintapártjával, a Demokrata Párttal kísérel meg kormányt alakítani.

Giuseppe Conte | Fotó: AFP

A parlament komolyan vehető pártjai között tehát csak egy potenciális szövetséges maradt, méghozzá a néhány évvel korábban még Észak-Olaszország elszakadását támogató (ez idő alatt Északi Liga néven futó) Liga. A két párt koalíciós kormányának élére egy párton kívüli jogászprofesszor, Giuseppe Conte került, a két miniszterelnök-helyettes pedig a két párt elnöke, Luigi Di Maio és Matteo Salvini lett.

Salvini a miniszterelnök-helyettesi pozíció mellett megkapta a belügyi tárcát is, s szigorú migrációs politikájával hatalmas népszerűségre tett szert az olaszok körében.

Azt, hogy mennyire nem egyszerű játék a politika, mi sem szemlélteti jobban, mint hogy Salvini gyakorlatilag a megnövekedett népszerűségének köszönheti, hogy már nem ő Olaszország belügyminisztere, s hogy a Liga – habár az európai parlamenti választásokon immáron hivatalosan is a legerősebb olasz párttá vált – már nem kormánypárt.

Salvini úgy kalkulált, hogy ha kilép a kormánykoalícióból és ezzel egyidejűleg lemondásra kényszeríti Contét, az olasz államfő, név szerint Sergio Mattarella előrehozott választásokat fog kiírni, melyet a Liga megnyer, így pedig Salvini alakíthat kormányt a Hajrá, Olaszország! (FI) és az Olasz Testvérek (Fdl) segítségével.

A koalíció felmondására kiváló ürügyként szolgált, hogy a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom az olasz felsőházban (szenátus) benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagy sebességű vasútvonal építését, amit a Liga a kezdetektől fogva maximálisan támogatott. Matteo Salvini ezt követően kijelentette, hogy nincs mód a fennálló ellentétek elsimítására, ezért új választásokat kell tartani. A bevándorlásellenes politikus ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy bizalmatlansági indítványt intézett Conte ellen, aki az erről tartandó szavazásnak elébe menve, augusztus 20-án önként lemondott a miniszterelnöki pozícióról.

Salvini terve ott ment füstbe, hogy az eddig az egymással való együttműködést kölcsönösen kizáró Öt Csillag Mozgalom és Demokrata Párt a hatalomvágy által vezérelve elkezdett közeledni egymáshoz, majd Giuseppe Conte frissen lemondott, aztán újból kinevezett miniszterelnök vezetésével szerdán koalíciós kormányt alakított. Szakértők szerint Matteo Renzi, a PD bukott miniszterelnöke (a bevándorláspárti kormányfő 2016-ban távozott egy sikertelen népszavazást követően) oroszlánrészt vállalt abban, hogy létrejött a szörnykoalíció. Renzi még mindig meglévő befolyását jelzi, hogy a háttérből sikerült úgy kevernie a lapokat, hogy Nicola Zingaretti, a PD jelenlegi elnöke annak ellenére volt kénytelen áldását adni az M5S-PD szövetségre, hogy ő maga ódzkodott az együttműködéstől.

Zingarettinek jogosan vannak fenntartásai a különös frigyet illetően, ugyanis a Demokrata Párt bevándorláspárti és baloldali szavazói közül sokan nem nézik jó szemmel, hogy a DP összeállt egy olyan párttal, mely tavaly tavasszal összebútorozott a „szélsőjobboldali” Ligával.

Carlo Calenda, a Demokrata Párt korábbi iparügyi minisztere szerdán a sajtónak elmondta:

Nemcsak a Demokrata Párt háza táján érzik úgy sokan, hogy finoman szólva is problémás az új koalíciós kormány létrejötte. Az Öt Csillag Mozgalom még a kormánytagok csütörtöki kinevezése előtt kérdezte meg a szimpatizánsait, hogy mit gondolnak az együttműködésről. Az M5S online felületén 80 ezren voksoltak, s bár közel 80 százalékuk áldását adta a szövetségre, a 60 milliós Olaszországban ez egyértelműen édeskevés ahhoz, hogy reprezentatív felmérésről, legitim kormányról beszélhessünk.

Szakértők szerint is problematikás a második Conte-kormány legitimációja, ugyanis nem az emberek akaratát tükrözi a jelenlegi kabinet összetétele. A kormányválságot úgy is meg lehetett volna oldani, hogy Mattarella államfő előrehozott választásokat ír ki. Ez esetben demokratikus döntés születhetett volna, az emberek akarata érvényesült volna, nem pedig a hatalomért bármire képes politikusok háttéralkui.

Azzal, hogy egy ennyire fontos, Olaszország közeljövőbeli sorsát alapvetően meghatározó kérdést az olaszok feje fölött döntöttek el, még inkább elidegenítették egymástól a politikai elitet és a dolgozó embereket.

Matteo Salvini szimpatizánsai körében | Fotó: AFP

Novemberen kulcsfontosságú regionális választások lesznek két hagyományosan baloldali olasz tartományban, Emilia-Romagnában és Umbriában. Valódi felmérő lesz ez az Öt Csillag Mozgalommal összefeküdt Demokrata Párt számára, melynek nem lesz egyszerű dolga, az érintett tartományokban az elmúlt időben a Liga is komoly támogatottságra tett szert.

Massimo Cacciari politikai filozófus az olasz médiának elmondta, amennyiben a Liga győz Emilia-Romagnában és Umbriában, a Demokrata Párt egy hópehelyhez hasonlóan fog elolvadni.

Cacciari szavai nyilvánvalóan az M5S-PD koalíciós kormány korai bukását is előrevetítik arra az esetre, ha a regionális választások nem úgy alakulnak, ahogyan azt a bevándorláspártiak várják.

Habár kitértünk rá, hogy Salvini egy kicsit elszámolta magát, s gyakorlatilag a bevándorláspárti politikusoknak lökte oda Olaszországot, egyáltalán nem biztos, hogy a Liga vezetője hosszú távon nem fog profitálni a jelenlegi helyzetből.

Nem valószínű, hogy a második Conte-kormány kihúzza 2023-ig, azaz a parlamenti ciklus végéig. Az Öt Csillag Mozgalom populista pártként igyekszik minden olyan intézkedést felkarolni, amely az olaszok tetszését elnyerte, nincs ez másképp Salvini szigorú bevándorlásellenes politikájával sem. A PD ugyanakkor nyíltan bevándorláspárti politikai formációként rendre bírálta a korábbi belügyminiszter migrációs politikáját, s egyértelművé tette, hogy enyhíteni kíván az érvényben lévő törvényeken.

Nem kell sem politikai elemzőnek, sem jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, amennyiben a PD politikájának köszönhetően Olaszországot újfent ellepik az illegális bevándorlók tömegei, Salvini – már így is egekben lévő – népszerűsége még magasabbra fog szökni.

A bevándorlásellenes politikus többször kihangsúlyozta, hogy pártja, a Liga az egyetlen politikai erő az Appennini-félszigeten, amely nem fél az emberek szavazataitól, s bármikor hajlandó lenne megmérettetni magát egy időközi választáson.

S mivel Olaszországban sem lehet sokáig az emberek kizárásával politizálni, alighanem előbb-utóbb a történelem szemétdombjára kerül az M5S és a PD szörnykoalíciója. A legújabb kori olasz történelmet ismerve, nagy téttel senki se fogadjon arra, hogy 2023-ban is Giuseppe Conténak fogják hívni Olaszország kormányfőjét.