Olaszország is menedékjogot adna az üldözött pakisztáni kereszténynek
2018.11.07. 23:08
Az olasz külügyminisztérium közleményben ajánlotta fel Ászija Bibinek, az üldözött pakisztáni keresztény nőnek, hogy Olaszországban menedékjogot kaphat családjával együtt.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter is kiállt a halálra ítélt, majd felmentett családanya mellett.
Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy Bibi és családja biztonságra leljen Olaszországban”
– jelentette ki a jobboldali politikus, majd különbséget tett az üldözött keresztény nő és a Földközi-tengeren átkelő, illegális gazdasági migránsok között.
Ászija Bibi kálváriája még 2010-ben kezdődött, amikor tanúvallomások alapján halára ítélték. A vád szerint az ötgyermekes családanya gyümölcsszedés közben szólalkozott össze muszlim kolléganőivel, és a vita hevében megsértette Mohamed prófétát, amit a pakisztáni törvények súlyosan büntetnek.
Bibi nyolc esztendőn át várt a kivégzésére a halálsoron, azonban az ítéletet nem hajtották végre, sőt a múlt héten a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság felmentette a vádak alól.
A döntést követően tömegmegmozdulások kezdődtek Pakisztán-szerte a nő kivégzését követelve. A helyi hatóságok a zavargásoktól megrettenve, biztonsági okokra hivatkozva egyelőre nem engedték szabadon Bibit, aki így értelemszerűen az országot sem hagyhatja el.