Külföldi beavatkozás?

Bár a 2016-os amerikai választások óta bevett szokássá vált orosz beavatkozást emlegetni több országban is, az idei évben azonban éppen az oroszok voltak azok, akik külföldi beavatkozási kísérletektől tartottak a közelgő parlamenti választások kapcsán. Nem véletlenül, hiszen az ún. rendszeren kívüli ellenzék egyik fő arcának számító Alekszej Navalnij és korrupcióellenes hálózatának külföldi támogatottsága az elmúlt időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, az orosz vezetés pedig attól tartott, a nyugati államok megkérdőjelezhetik majd a választások eredményeit, ahogyan az például Belarusz esetében is történt.

Utóbbira végül nem került sor, amihez a történelmi csúcson lévő gázárakon kívül az is hozzájárult, hogy a választások vélt és valós csalásait leleplezni szándékozó, egyébként is keveseket megszólító Navalnij-hálózatot az orosz hatóságok szétzilálták, mozgásterét beszűkítették, így az vezetőjének mérgezési botrányából és letartóztatásából fakadó megugró ismertsége ellenére csekély jelentőségű maradt. Az orosz társadalomban alacsony támogatottsággal bíró Navalnijék stratégiája az „okos szavazás” (umnoje goloszovanyije) lett volna, amelynek lényege, hogy a rendszerrel szemben állók az egyes körzetekben mind a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell, hogy szavazzanak az Egységes Oroszország támogatottjával szemben, a listán pedig bármelyik nagyobb, a parlamentbe jutásra esélyes pártra. Ehhez járultak volna a kormánypárt jelöltjeiről szóló leleplező, illetve lejárató riportok.

A hálózat szétzúzása azonban nem tette lehetővé az egész országra kiterjedő helyi nyomozások és negatív kampányok véghezvitelét, ráadásul az utolsó napokban az orosz hatóságok többszöri felszólításának végül eleget téve a Google és az Apple is eltávolította áruházából az „okos szavazás” alkalmazását, ahol Navalnijék saját jelöltjavaslataikat közölték.

A Navalnij-csapat emigrációba szorult tagjai azonban így is megpróbálták befolyásolni a választást, és közvetlenül a szavazás előtt mind Alekszej Navalnij YouTube-csatornáján, mind az orosz hatóságok által „külföldi ügynökként” megjelölt Vazsnije isztoriji (Fontos történetek) csatornáin megjelent egy-egy riport Szergej Lavrov külügyminiszter állítólagos titkos családjáról, elrejtett vagyonáról és oligarchákkal való kapcsolatairól. Mondhatni, hiába, hiszen a Lavrovot a listája második helyén szerepeltető kormánypárt támogatottságára ez nem volt hatással.

A „leleplezések” egyik narrátora az a Marija Pevcsih volt, aki Navalnij útitársa is volt annak tavalyi megmérgezésekor, és azt követően sietve elhagyta az országot – azon a gépen, amelyen magát az orosz kormánypárti sajtóban csak „berlini betegként” emlegetett Navalnijt is elszállították. A Londonban élő Pevcsihhel kapcsolatban az is felmerült, hogy a brit titkosszolgálatok embere lehet, a találgatásokra rájátszott, hogy az elmúlt tíz évből alig található róla nyilvános információ az interneten. Amennyiben igaz a Lavrovról készült riportfilm állítása, miszerint Pevcsihék hozzáférnek a külügyminiszter és környezete repülési adataihoz évekre visszamenőleg, csak tovább erősítheti az ezzel kapcsolatos gyanút.

Szociális kérdések célkeresztben

Az „okos szavazás” egyik furcsaságaként Navalnijék nyugatos támogatóinak számos helyen a legerősebb ellenzéki pártnak számító Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjára (KPRF) kellett szavazniuk az ajánlások szerint. Ez is hozzájárulhatott a kommunisták jó, húsz százalékot közelítő országos és még annál is magasabb moszkvai eredményeihez, azonban más tényezők is közrejátszottak.

Az egyik az Oroszországban is fontos Covid-helyzet: míg a kormány gyorsítaná az oltási kampányt, a kommunisták ellenzik az oltottság hiányából fakadó korlátozásokat, a legszigorúbb járványügyi intézkedések pedig éppen Moszkvában voltak bevezetve.

A másik, hangsúlyosabb és évekre visszanyúló téma a szociális kérdések köre, amelynek kapcsán a kormányzat is tett már lépéseket az elmúlt években – elsősorban a kisgyermekes családok támogatása érdekében –, a koronavírus azonban újabb kihívásokat okozott ezen a területen is. A kommunisták jó választási eredményei így az orosz társadalomban meglévő szociális, vagyoni elégedetlenségnek is köszönhetők.

A külpolitikában nem várható változás

Az Európai Unió államai és így Magyarország számára is elsősorban annyiban érdekesek az orosz belpolitikai folyamatok, amennyiben az ország külpolitikájára is kihatnak. A parlamenti választások vélhetően nem okoznak majd változást Oroszország nemzetközi politikájában. Nem csupán azért, mert a kormánypárt nagy fölénnyel győzött, illetve a külpolitikai irányvonal meghatározása elsősorban az elnöktől függ, de azért sem, mert az ún. rendszeren belüli ellenzék és a kormánypárt között alapvető konszenzus áll fenn az ország külpolitikáját illetően – leszámítva, hogy az ellenzékiek általában radikálisabbak.

A második helyen végzett kommunisták szovjet idők iránti nosztalgiája vélhetően nem szorul magyarázatra, a harmadik legtöbb szavazatot szerző Oroszország Liberális Demokrata Pártja (LDPR) neve ellenére egy nacionalista párt, míg a negyedik helyen végzett Igazságos Oroszország egyik vezetője Zahar Prilepin író, a kelet-ukrajnai szeparatisták közismert támogatója. Az egyébként régebben (?) szintén radikális nacionalista nézeteket képviselő Alekszej Navalnij és rajta keresztül áttételesen a kommunisták vagy más kisebb parlamenti pártok támogatása a Nyugat részéről így kontraproduktívnak tekinthető. Hiszen amennyiben életképes is lenne az „okos szavazás” stratégiája, az az orosz külpolitikában nem hozna változást, vagy ha igen, nem biztos, hogy kedvező irányban.