A történelem eddigi legnagyobb – hivatalosan is elismert – polgári nukleáris katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor még létező Szovjetunió ukrajnai területén lévő Csernobil atomerőművében. A katasztrófa sok ezer ember halálát okozta, sok százezer embernél pedig egészségkárosodást okozott.

Az 1983-ban átadott Vlagyimir Iljics Lenin csernobili atomerőmű Ukrajna energiaszükségletének 10 százalékát termelte meg. Az atomerőmű mellett felépült egy 50 ezer lakosú  "erőműváros" is, Pripjaty. 

A nukleáris komplexum azonban nem sokáig termelhetett elektromos áramot, mert a négy erőművi blokkból álló atomerőműben 1986. április 25-án éjszaka egy rektorleállítás – számos véletlen ok és emberi mulasztás következtében – olyan robbanással együtt járó atombaleset történt, aminek következtében leolvadt az egyik reaktor és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a külvilágba. 

A baleset következtében 190 tonna sugárzó anyag került az atmoszférába, ami nemcsak Csernobil környezetében okozott károkat, hanem a szél révén a Föld összes kontinensét elérte. A környezetet ért sugárszennyezés mértéke kilencvenszer nagyobb volt, mint a hirosimai amerikai atomcsapás esetében. 

A legsúlyosabb sugárszennyezést elszenvedő terület nagysága 50 ezer négyzetkilométer volt a mai Ukrajna, Belorusszia és Oroszország területén. 

Az április 27-én megkezdett mentőmunkálatok néhány órája során 160 ezer embert telepítettek ki a lakhelyéről, és több mint félmillió ember vett részt a műveletekben. 

Az egyik legelső és legveszélyesebb kárelhárítási munkálatként homokkal valamint 40 kilós ólomlemezekből összeállított egyenként 200 méter hosszú és 7 tonnás ólomcsíkokkal fedték le a leolvadt reaktort. 

A baleset közvetlen és azonnali hatására 31 ember halt meg a helyszínen. A mentési munkálatokban részt vevő 600 ezer ember jelentős mértékű sugárfertőzést szenvedett el. Közülük a legnagyobb és már középtávon is halálos dózisú sugárfertőzést az első nap és közvetlenül az erőmű mellett mentési munkákat elvégző néhány ezer fő szenvedte el.

A mentésben részt vevő emberek közül összességében kilencezren meghaltak és 55 ezren maradandó, súlyos egészségkárosodást szenvedtek el. A közvetlen sugárzásnak kitett területen összesen nyolcmillió ember szenvedett el eltérő mértékű sugárfertőzést.

A csernobili atomerőmű közvetlen közelében a katasztrófa utáni első napokban olyan magas volt a sugárzás szintje, hogy az elhárítási munkálatokban részt vevő egyik dolgozónak barnáról kékre változott a szeme színe.

A katasztrófa előidézéséért három személyt tíz év börtönbüntetésre ítéltek 1987-ben. Az atomerőmű reaktora fölé egy sugárzásvédő atomszarkofágot emeltek és a sugárszennyezettség miatt az atomerőmű 30 kilométeres körzetében egy mindenki elől elzárt biztonsági zónát hoztak létre. 

Noha mostanra az atomerőmű körüli terület java része már biztonsággal látogatható, még mindig vannak olyan úgynevezett "forró pontok" a zónában, ahol a megengedettnél magasabb mértékben vannak jelen sugárzó anyagok, főként cézium- és stroncium-vegyületek.

Ezek az anyagok beépülhetnek az emberek és állatok csontjaiba, fogaiba és más szöveteibe, és súlyos egészségkárosodást okozhatnak.

Kevésbé közismert, hogy a reaktorrobbanást követően alig egy hónappal, 1986. május 23-án újabb tűz ütött ki az erőműben. A lángokat 8 órán át tartott megfékezni. Az oltásban 268 tűzoltó vett részt, akik közül sokan súlyos sugárfertőzést kaptak. A tűzeset tényét Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezető rendeletben szigorúan bizalmas információnak minősítette. A titok csak a Szovjetunió 1991-ben történt szétesése után került nyilvánosságra.

A csernobili atomerőmű körül jelenleg is kialakított úgynevezett tilalmi zóna 2600 négyzetkilométer, a területén az ukrán fővárosból, Kijevből három férne el.

A tilalmi zónában jelenleg 131-en laknak, akik illegálisan költöztek be. Az ide érkező turisták előszeretettel látogatják meg őket, kíváncsian hallgatják történeteiket mindennapi életükről.