Három évvel a – főként a közel-keletről induló – 2015-ös migrációs krízis kibontakozása után több okból kifolyólag úgy tűnik, bevándorlás tekintetében az európai helyzet bár csekély eredményességgel, de elkezdett a normalizálódás útjára lépni.

Egyrészt a szinte zsinórban bekövetkező iszlamista indíttatású terrortámadások, az Európa-szerte kiépülő no-go zónák és párhuzamos társadalmak arra késztették még a legvadabb migránspárti politikusokat is, hogy legalább gondolják újra a terveiket. Másrészt pedig az EU-török paktum és az olaszok megállapodása a líbiai parti őrséggel is enyhített az – amúgy jelenleg is zajló – bevándorlás mértékén.

A Center for Strategic and International Studies (CSIS) kutatóintézet éppen ez ügyben foglalkozott az ún. Magreb-országok (Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia) helyzetével, természetesen migrációs szempontból. Az írásban többek között megállapítják, hogy

A CSIS munkatársai rögzítik, hogy bár a legtöbben Líbiából próbáltak átjutni Európába, 2017-től azonban a marokkói, algériai és tunéziai migrációs útvonal is egyre frekventáltabbá vált az öreg kontinens felé igyekvők körében. A kutatóintézet szerint több trend is arra utal, hogy a szubszaharai térség lehet a következő évek legfőbb migránskibocsátó régiója.

Ezt igazolja a küszöbön álló demográfiai robbanás a kontinensen, ugyanis 2050-re megduplázódhat a népesség, meghaladva így a 2,5 milliárd főt. Ez pedig nyilvánvaló nyomást helyez majd az érintett országok kormányaira, főként az álláslehetőségek, az infrastruktúra és az alapvető szolgáltatások biztosítása tekintetében.

Másrészt, a szubszaharai Afrika népessége rendkívül fiatal, ugyanis legalább 60 százalékuk 25 év alatti. Mi több, a mobil- és egyéb kommunikációs szolgáltatások erősödésével e rétegek minden korábbinál könnyebben indulhatnak el Európa felé.

Harmadrészt kiemelik a kontinens rendkívüli kihívásait – úgy mint a különböző konfliktusok, az erőforrások szűkössége, illetve a környezeti feltételek drámai romlása –, amelyek a migráció ügyében bizonytalanokat is inkább arra készteti, induljanak útnak, méghozzá mihamarabb.

Érdemes leszögezni, bár a közel-keleti migráció úgy tűnik – ha még csak minimálisan is, de –, csökkenőben van, a közép-ázsiai régióban ezzel pontosan ellenkező tendenciák kezdenek kirajzolódni. A Migrációkutató Intézet "Törökország és az afgánok: nagy számban érkeznek közép-ázsiai migránsok az országba" címmel megjelent korábbi elemzésében azt írja, a pakisztáni és az iráni afgánok összesen mintegy ötmilliós tömegének jogi helyzete rendezetlen. Török források szerint a perzsa államból másfél millió ember indulhat útnak rövid időn belül.

Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az új életet és biztonságot ígérő embercsempész-hálózatok sok embert elérnek, másrészt ezen csoportok többségének semmi veszítenivalója nincsen. Utóbbit azok az emberek is megerősítették, akiket a török hatóságok charterjáratokkal toloncoltak vissza Afganisztánba Erzurumból.

Az iráni hatóságok pedig semmilyen módon nem akadályozzák meg, hogy ez az embertömeg átlépje a török határt. Jelenleg összesen mintegy 160 ezer afganisztáni menekült él a kis-ázsiai országban, de csak az elmúlt három hónapban több mint 20 ezren érkeztek a hivatalos statisztikák szerint. Ráadásul a valóságban ez a szám minden bizonnyal nagyobb, hiszen a határszakaszon történelmi múltra visszatekintő csempészhálózat működik.

Mi több, annak ellenére, hogy Kelet-Törökországban az iráni határ bizonyos szakaszain falat és kerítést építenek, a beáramlás folytatódni fog. A szóban forgó embertömegre ráadásul

vagyis az Európa irányába igyekvőket a török hatóságok sem blokkolják akkora intenzitással.

Részben ennek eredménye az, hogy az utóbbi hónapokban ismét megugrott a görög szigeteket elérők száma. Mivel a kontinens szomszédságában lévő háborús zónák körüli politikai rendezés még várat magára, továbbra is sokan lesznek, akik útnak akarnak majd indulni.