A berlini politikai köröket nagy izgalomban tartja, hogy Angela Merkel újraindul-e a kancellári székért 2017-ben.

A vélemények ezzel kapcsolatban megoszlanak. Vannak, akik szerint Merkel nem szeretne negyedszer is elindulni a szövetségi választásokon, mások szerint viszont erre nem kerülhet sor. Egy valami azonban egész biztos: egy nagy bejelentés készülődik.

2015 augusztusában a Der Spiegel című német lap egy szűk körben elhangzott nyilatkozatra hivatkozva kijelentette, hogy Merkel negyedszerre is elindul és ennek a hivatalos bejelentését 2016 elejére jósolta. Ebből végül nem lett semmi. A DPA német hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva most azt írja, hogy legkorábban 2016 decemberében várható, hogy Merkel megszólaljon a kérdésben. Azért csak ekkor, mert két tartományban is választás lesz szeptemberben (Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában), és ezeken a Kanzlerin le tudja mérni pártja és személye támogatottságát.

A kancellárhoz közel álló források szerint Merkel jó eséllyel ismét megméretteti magát, minden bizonnyal utoljára. Ezt abból gondolják, mert van egy kérdés, amely mostanában nagyon foglalkoztatja a kancellárt:

Amennyiben Merkel az újraindulás mellett dönt, fel kell hagynia eddigi külpolitikájával, amely nagyrészt "tűzoltásból" állt. A pénzügyi válságtól kezdve, Görögország problémáján át, egészen a migrációs válságig – minden esetben arra irányult a külpolitikája, hogy reagáljon a bekövetkező katasztrófákra. A megoldások egy része félig-meddig sikerült – mint például az ESM, azaz Európai Stabilitási Mechanizmus –, más része, mint a migránskrízis esetében a kudarc jeleit mutatja. Ha Merkel újraindul, akkor azt valószínűleg utoljára teszi és ez esetben a célja az lehet, hogy megszilárdítsa politikai örökségét.

Az EU gazdasági gyengélkedése, a kihívásokra adott lassú, nehézkes és határozatlanságot tükröző válaszai erősen erodálták a Brüsszel és Berlin felé egykor szilárdan megnyilvánuló bizalmat. Amennyiben ez a politika jellemzi a közösséget a jövőben is, akkor Merkelre – aki a kontinens legnagyobb befolyással rendelkező politikusa – olyan vezetőként fognak emlékezni, aki elvesztette Európát.

Habár Berlin tett erőfeszítéseket, hogy javítson az elmúlt évek bizalomvesztésén – például átalakította a szabályozási keretrendszereket, hogy elejét vegye a korábbi pénzügyi válsághoz hasonló események pusztító hatásainak –, mégis a Brexit példáján keresztül látszik, hogy nem megfelelő az irány. A bizalmat nem sikerült helyreállítani.

A kisebb EU-tagállamok egyik visszatérő kritikája, hogy a nagyok egyszerűen átnyúlnak a fejük felett a fontosabb kérdésekben. Ez a kritika nemcsak a Visegrádi Négyekben fogalmazódott meg, hanem a balti államokban és Skandináviában is. A legjobb példa erre ismét a bevándorlási válság és a kényszerbetelepítések. Ezekben a kérdésekben a V4 országai falhoz lettek állítva.

Németországban kudarcként élték meg a választópolgárok, hogy egy sor közép-európai országot nem sikerült meggyőznie Merkelnek arról, hogy migránsokat fogadjanak be. Igaz, meggyőzésről szó sem volt, inkább megpróbálta ránk kényszeríteni akaratát. Merkel leginkább az olyan területeken tárgyalt például a magyar kormánnyal, mint titkosszolgálatok közötti hatékonyabb információáramlás, az EU külső határainak megerősítése és az EU-Törökország paktum. Ezekben a kérdésekben sikerült megegyeznie például Magyarországgal is, így ezt Merkel külpolitikai sikerként prezentálhatta belföldön.

A másik olyan kérdés, amiben a németeknek sikerült közös álláspontra jutni a közép-európai országokkal, az a Brexit. A V4-ek kezdettől fogva azon az állásponton voltak, hogy Nagy-Britanniával korrekten kell lefolytatni az elszakadási tárgyalásokat – Franciaország és Brüsszel keményebb hozzáállást javasolt. Németország végül amellett döntött, hogy nem keménykedik a britekkel. Igaz, ez nem valamiféle morális megfontolásból fakadt, emögött kőkemény gazdasági érdekek húzódnak meg. A Siemensnek és a BMW-nek komoly befektetései vannak Nagy-Britanniában, így a németeknek nem áll érdekében, hogy a britek belerokkanjanak a kilépésbe.

– mondta Jörg Forbrig, berlini politikai elemző.

Merkelnek nincs más választása, mint egy EU-n belüli szélesebb koalíció létrehozása. Eddig ugyanis a fontosabb kérdéseket Franciaországgal tárgyalta meg. Az utóbbi időben az olasz miniszterelnök is rendszeresen jelen volt ezeken a megbeszéléseken, azonban Franciaország és Olaszország gazdasági súlya csökkenőben van.

Merkel számára a pozsonyi találkozó a V4-ek állam- és kormányfőivel azt jelenti, hogy megpróbálja visszaszerezni a Berlinbe és Brüsszelbe vetett egykori bizalmat. Mindez nem lesz egyszerű, hiszen Európa keleti felén többen is azon az állásponton vannak, hogy az EU problémáinak egy része épp a német gazdasági és politikai túlhatalom miatt állnak fenn.

A közép-európai tagállamok legfontosabb törekvése éppen az, hogy a különböző kérdésekbe különböző mértékben szólhasson bele Brüsszel. Magyarország például azt szeretné, hogy javuljon az európai titkosszolgálatok közötti információcsere, és legyen egy közös, ütőképes uniós hadsereg. Ezekben a kérdésekben szorosabbra kell fűzni az együttműködést. A kvótákkal és a határvédelemmel kapcsolatban viszont biztosítani kell azt a jogot, hogy ebben a tagállamok dönthessenek. A kvóták elutasítása és a kerítésépítés miatt rengeteg kritikát kapott és kap Magyarország – annak ellenére, hogy Európában számos helyen épült kerítés azóta is.

A másik nagy probléma a korábban említett reaktív politika: Merkel rugalmatlansága és lassú döntéshozatala. Mire egy-egy válságra megszületik valamiféle megoldás, addigra már többnyire késő. A politikában is természettudósként próbál gondolkodni a fizikus végzettségű Merkel: előbb alaposan tanulmányozza a problémát, és csak ezt követően cselekszik. Mindez hatékony lehet, ha épp nincs válság. Ám az elmúlt tíz évben Európának számos válsághelyzettel kellett szembenéznie.

– mondta Merkel egy televíziós interjúban.

(Politico)