Mindenki ezt kérdezi: lehet-e megosztott kormányzás az Egyesült Államokban?
2018.11.05. 17:24
A kérdésfeltevésre elsősorban Donald Trump elnök megnyilvánulásai ösztökélik az érdeklődőket. Az amerikai elnök ugyanis október közepén az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva pendítette meg először, hogy a republikánusok elveszíthetik képviselőházi többségüket.
Nem én leszek a hibás érte"
– hangsúlyozta. Pénteken pedig Nyugat-Virginiában kampányolva azzal lepte meg híveit, hogy kijelentette: a demokraták képviselőházi győzelme szerinte megtörténhet. Majd megnyugtató hangon hozzátette:
tudják, mit mondok erre? Amit egész életemben mondani szoktam: aggodalomra semmi ok, majd kitalálom, mi legyen."
Bár az amerikai gazdaság a makroadatok alapján kifejezetten jól teljesít, a munkanélküliség 49 év óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, a fogyasztói bizalom a Conference Board gazdasági kutatóintézet napokban nyilvánosságra hozott adatai szerint októberben – 18 éves csúcsra emelkedve – tovább erősödött, a felmérések többsége mégis azt mutatja, hogy a demokraták nem teljesen reménytelenek, ami képviselőházban történő többség megszerzését illeti.
Amennyiben ez így lesz, akkor kialakul az amerikai politikában úgynevezett megosztott kormányzás (divided government) néven ismert gyakorlat: amikor a félidős választások következtében az egyik politikai párt jelöltje irányítja a végrehajtó hatalmat, vagyis kormányoz a Fehér Házban, de a másik párt uralja a törvényhozás egyik vagy mindkét házát. Érdemes leszögezni, hogy nem ismeretlen gyakorlat ez Európában sem. Franciaországban például kohabitációnak, azaz együttélésnek hívják.
A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint 1860 óta mindössze három alkalommal, 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben fordult elő, hogy az elnök pártja nem veszített a félidős választásokon a törvényhozói helyekből. A szavazatvesztés mértéke persze változó. Az MTI emlékeztet, hogy csúf vereséget szenvedett például 1922-ben Warren Harding republikánus elnök pártja: a 303 képviselői helyéből csupán 221-et tudott megőrizni, és szenátusi bársonyszékeiből is nyolcat elveszített. Igaz, így is maradt vékonyka többsége a 435 fős képviselőházban.
Hét évtizeddel később azonban megosztott kormányzás következett: a demokrata párti Bill Clinton elnökségének utolsó hat esztendejében, 1995 és 2001 között, a republikánusoké lett a többség a kongresszus mindkét házában. Megválasztása első két évében Bill Clinton – az elemzők szerint – nagy hibákat is elkövetett. Rendkívül népszerűtlen adótörvénnyel, vagy a first lady, Hillary Clinton egészségbiztosítási reformra tett többszöri sikertelen próbálkozásával elveszítette a választók jó részének támogatását. A Donald Trumpéhoz hasonló stílusban politizáló Newt Gingrich georgiai republikánus politikus lett a képviselőház elnöke, és Szerződés Amerikával nevű konzervatív programjával a demokrata párti Bill Clinton kénytelen volt kiegyezni. Ez együttműködést jelentett bizonyos kérdésekben.
Mary Kay Linger politikai elemző a The New York Post című lapban pár nappal ezelőtt megjelentetett elemzésében a Clinton/Gingrich-korszaktól számítja az amerikai politika máig tartó nagy és kivált ideológiai kérdésekben meglévő megosztottságát. David Kornacki, az NBC televízió belpolitikai tudósítójának értékelése szerint a republikánusok konfrontatív stratégiája és kompromisszumot nem ismerő napi politizálása jót tett Bill Clintonnak. Változtatott, és 1996-ban másodszorra is elnökké választották.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a republikánusokhoz közelálló Fox televízióban kerekasztal-beszélgetésekben és kommentárokban az elmúlt hetekben többször is felbukkant az az érvelés, miszerint
ha a republikánusok most elveszítik a képviselőházi többséget, akkor 2020-ban ismét Donald Trump lehet az elnök."
Minden előrejelzés azt vetíti előre, hogy a szenátusban megmarad a republikánus többség, és ezzel a lényeges ügyekben – például a bírók kinevezésében – érvényesülhet a republikánus akarat. Vasárnap, két nappal a választások előtt, a Politico című lap azt írta: a demokratákat olyan mértékben traumatizálta a 2016-os választásokon elszenvedett vereség, hogy kedden újabb meglepetésszerű választási katasztrófával szembesülhetnek.
Végleges adatok természetesen még nem állnak rendelkezésre, de egyes lapinformációk szerint a mostani kampánypénzek értéke megközelítheti akár a 2016-os elnök- és kongresszusi választások kampányára költött summát is. Akkor – a kampányfinanszírozást figyelő Center for Responsive Politics nevű washingtoni kutatócsoport adatai szerint – csaknem hat és fél milliárd dollárt költöttek el az indulók, illetve az őket támogatók.
Amerikai lapinformációk szerint a demokrata párti jelöltekhez beérkező adományok rendkívüli, egyes elemzők szerint soha nem tapasztalt mértékben szárnyalták túl a republikánus politikusoknak gyűjtött támogatásokat. Brian Walsh republikánus stratéga nemrég a Politico című lapban arról beszélt, hogy július végétől október elejéig 70 olyan körzetben, ahol a legszorosabb a verseny, a republikánus jelöltek mintegy 60 millió dollárt, míg a demokrata pártiak 109 millió dollárt költöttek csak a televíziós hirdetésekre.
A The New York Times című lap viszont a múlt héten arra mutatott rá: a demokrata jelölteknek ugyan több adományt sikerült gyűjteniük, de
a republikánus kampánybizottságok több banki tartalékkal rendelkeztek."
A lap hozzátette, Donald Trump elnök szeptemberben nagyon aktívan kampányolt, és neki köszönhetően sokat gyarapodtak a republikánusok kampánykasszái. Az elnök megmozgatta a kisembereket és a nagy adományozókat egyaránt.
Az amerikai kampányfinanszírozási törvény értelmében egy ember egy jelöltnek maximálisan 2700 dollárt, egy kampányt szervező politikai akciócsoportnak (PAC) pedig legfeljebb 5000 dollárt adhat. A felhatalmazással rendelkező kampánybizottságok egy jelöltet 2000, egy PAC-et pedig szintén 5000 dollárral támogathatnak. De mellettük vannak az úgynevezett szuper politikai akciócsoportok is (szuper PAC-ek), amelyek egyénektől, cégektől, érdekcsoportoktól korlátlan mennyiségben gyűjthetnek pénzt, a summát pedig a saját belátásuk szerint költhetik el, nem is kötelező elszámolni vele. Egyetlen törvényi megkötés: a szuper PAC-ek – az "egyszerű" akciócsoportokkal ellentétben – közvetlenül a jelölteknek egyetlen dollárt sem adhatnak. A máshová érkező kampánytámogatásokról be kell nyújtani az elszámolást a Szövetségi Választási Bizottságnak (FEC).
A mostani félidős választások kampányában feltűnően nagylelkűek voltak a filmvilág és a szórakoztatóipar szereplői, öntötték a pénzt a demokrata párti jelöltek kampányához. Meryl Streep, Steven Spielberg, Alec Baldwin, Barbra Streisand, Michael Douglas dollárezreket és -tízezreket adományozott. Meryl Streep például tízezer dollárt adott a missouri demokrata szenátor, Claire McCaskill kampányára, az HBO műsorvezetője, Bill Maher egymillió dollárt juttatott egy demokrata szuper PAC-nek, Steven Spielberg 200 ezer dolláros csekket állított ki ugyanennek a szuper PAC-nek. Tom Ford divattervező pedig augusztusban 25 ezer dollárral gazdagította a Demokrata Párt kongresszusi kampányát.
Az amerikai politikai és társadalmi folyamatokat elemzők már a novemberi választásokat megelőző előválasztásokon új jelenségre figyeltek fel: minden korábbinál nagyobb arányban indultak női jelöltek, kisebbségiek, a politika világával éppen csak ismerkedő újoncok vagy akár transzneműségüket nyíltan felvállalók.
Az amerikai sajtó liberális része "történelminek" minősítette például azt, amikor augusztusban az északkeleti Maine államban először választottak kormányzójelöltté egy transznemű nőt, vagy Minnesotában először lesz képviselőjelölt egy szomáliai születésű muszlim asszony. A 62 éves Christine Hallquist – aki ötéves kezelés eredményeként alakult férfiból nővé – és a 36 éves Ilhan Omar egyaránt a Demokrata Párt jelöltjeként kívánja meghódítani a szavazókat.
Az AP amerikai hírügynökség minapi felmérése szerint a két nagy párt 309 női jelöltet indított, és az előválasztásokon 198 nő aratott győzelmet a képviselőjelöltségért folytatott harcban, 19 politikusnő nyert a szenátorjelöltségért folyó küzdelemben és a kormányzójelöltek között is 13 nő lesz. Az MTI szerint demokrata párti és a republikánus tábor egyaránt indított olyan jelöltet, aki valamiben az első lehet: idén megválaszthatják az első nyíltan transznemű kormányzót Maine államban; az első őslakos, azaz indián gyökerű kormányzót Idahóban; a déli Georgiában pedig az első afroamerikai női kormányzóját; Arizona és Tennessee államok először választhatnak női szenátorokat, a washingtoni képviselőháznak is először lehet szomáli-amerikai és indián női képviselője.
Továbbá Arizonában – a visszavonuló Jeff Flake republikánus szenátor helyére – mindkét párt női jelöltet indított: a republikánusok Martha McSallyt, az Egyesült Államok első női vadászpilótáját, míg a demokraták Kyrsten Sinemat, aki pedig politikai programjában fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy biszexuális.
Hawaii új kormányzójaként esélyesnek tartják az elemzők a republikánus Andria Tupolát. Személyében, ha megválasztják, először irányíthatja a szigeteket őslakos női politikus: Tupola asszony ugyanis hawaii és szamoai gyökereire lehet büszke. Hawaiin egyébként már volt őslakos politikus a kormányzói palotában, de ő férfi volt: John Waihe, akit 1986-ban választottak meg.
Idahóban nemcsak a kormányzó lehet indián a 38 éves Paulette Jordan személyében – akinek a felmenői még a fehér telepesek ellen harcoltak –, hanem az államban még 23 indián nő verseng a helyi törvényhozás vagy a washingtoni kongresszus bársonyszékeiért. De esélyes képviselőjelöltként mutatta be az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a szintén indián gyökerű Deb Haalandot, akit Új-Mexikó államban jelöltek kongresszusi képviselőnek. Haaland asszony eddig a Demokrata Párt új-mexikói elnöke volt.
Coloradónak először lehet vállaltan meleg kormányzója, Florida először jelölt az LMBT-közösséghez (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tartozó hölgyet a washingtoni kongresszusba és az északkeleti New Hampshire is először küldene egy meleg mivoltát nyíltan vállaló képviselőt a szövetségi törvényhozásba.
A mostani félidős választás megmozgatott sok, a politika iránt eddig aktívan nemigen érdeklődőt is. "Beneveztek" a politikusi versengésbe és az előválasztásokon győztek is. De elemzők szerint kedden nagy valószínűséggel könnyűnek találtatnak a megmérettetésen. Köztük van a 29 éves Mallory Hagan Alabamából és a 46 éves Antonio Sábato Kaliforniából.
A demokraták jelöltjeként induló Hagan szépségkirálynő volt: 2013-ban őt koronázták meg a Miss America versenyen, korábban a Miss New York és a Miss Manhattan kisebb koronája is az övé volt. E tapasztalat nyomán úgy gondolta, hogy érdemes belevágnia a politizálásba is. "Ez (a szépségkirálynő-választás) sokat megtanított nekem arról, hogy a szavaimnak milyen hatalmuk is van" – írta az internetes oldalán, hozzátéve, hogy választási programjának lényege nem más, mint hogy "az alabamaiak szószólója" legyen.
Antonio Sábato, aki férfi fehérneműket bemutató modellből lett televíziós szappanoperák színésze, Donald Trump híveként lépett a politikai arénába. Az olasz-cseh szülőktől Rómában született színész honlapjának tanúsága szerint az Egyesült Államok stratégiai fölényének megőrzését és a veteránok életkörülményeinek javítását ígérte.