A Migrációkutató Intézet friss elemzésében rámutat, hogy míg a második világháborút megelőzően Finnország nem volt migrációs célország, addig a világháború után a Szovjetunióhoz csatolt területekről érkeztek ugyan nagy számban menekültek, de az ország szigorú migrációs politikájának köszönhetően a bevándorlók aránya elenyésző volt. A vasfüggöny lehullása és 2014 között azonban a bevándorlók aránya a népességen belül 0,9%-ról 5,9%-ra nőtt. A menedékkérelmek 30%-át iraki, szomáliai és afgán állampolgárok adták be, 60%-ban sikeresen.

1990 és 2013 között a bevándorlók foglalkoztatási rátája ugyan némi növekedést mutat, ám ez a posztszovjet térségből, Törökországból vagy más OECD-országból érkezett bevándorlóknak köszönhető, az Irakból, Afganisztánból és Szomáliából érkezettek rátája alig 20-26%. És bár a foglalkoztatási ráta összességében javulást mutat, az egyes bevándorló csoportok közötti különbségek megmaradnak.

A szociális juttatások iránti igény tekintetében összegszerűen az iraki, afgán és szomáliai csoport vezet (1 főre vetítve kétszer annyit kapnak, mint a finnek), míg legalacsonyabban az OECD-országokból érkezők állnak (1 főre vetítve a finneknek járó juttatás 75%-át kapják).

A szovjet blokk megszűnése óta eltelt időszakban évente átlagosan 2400 menedékkérő érkezett az országba, 2015-ben ez a szám 32 477-re nőtt, azaz az előző évi szám kilencszeresére, míg 2016-ban már 28 208 kérelmet bíráltak el, utóbbiak közül minden negyedik pozitív elbírálást kapott.

2018-ra a menedékkérelmek száma drasztikusan csökkent, ám a pozitív elbírálások aránya drámaian (42%) megnőtt. Ennek egyik oka az is, hogy a jogerős elutasítás esetén a kérelmező újra beadhatja kérelmét és sok esetben keresztény hitre való áttérésre vagy homoszexualitásra hivatkoznak a pozitív elbírálás érdekében.

A 2015-ös migrációs hullám óta a legtöbben egyértelműen Irakból érkeztek (20 484), de jelentős számban érkeztek szírek és afgánok is, bár számukban messze elmaradnak az irakiaktól. A pozitív elbírálások számát tekintve azonban épp fordított volt a helyzet, 2017-ben: messze a szírek vezettek, 95%-uk esetében született pozitív döntés, míg az afgánoknál 41%, az irakiaknál pedig 33% kapott valamilyen státuszt, pedig az Irak bizonyos részeiről érkezők automatikusan menekültstátuszt kaphattak, ám jelentős részük a munkavállalási és időjárási viszonyokat látva a finn állam költségén visszatért Bagdadba.

Az elmúlt években menedékkérelmet benyújtók többsége a fiatal 18–34 éves korcsoportba tartozik (2018-ban 2 368 fő). Őket a 35–64 éves középkorúak követik (999 fő) a 13 éves vagy annál fiatalabb kiskorúak (949 fő) előtt, miközben a 14–17 évesek és a 65 év fölöttiek aránya elenyésző (182, illetve 41 fő). Pozitív elbírálások tekintetében viszont épp a kiskorúak, illetve az idősek vezetnek.

Az embertömeg nagy része 2015-ben Svédország felől érkezett, de Oroszország irányából is jelentős mozgások történtek. Ez a nyomás 2016 tavaszára megszűnt. Egyes feltételezések szerint Oroszország részéről kezdetben egyszerűen korrupció sejthető a háttérben, később azonban a hibrid hadviselés lehetséges fegyvereként jelentkezett a migránsok átengedése.

Finn miniszteri, miniszterelnöki, majd köztársasági elnöki intézkedések eredményeképp végül megállították a menedékkérők átengedését az orosz határon, de az akció elérte azt az eredményt, hogy a finnek tudják: adott esetben az orosz határőrök megint „félrenézhetnek”.

A migrációs válság komoly anyagi és infrastrukturális erőfeszítéseket követelt meg a finn államtól. 2015 augusztusa és decembere között a fogadóközpontok számát 22-ről 144-re, míg a Bevándorlási Szolgálat létszámát 365-ről 508-ra emelték, 2018-ra pedig a 900-at is elérte a létszám. Ezenkívül megszüntették a tartózkodási engedély kibocsátását „humanitárius védelem” jogcímén, és a három fő kiindulási ország egyes területeit biztonságosnak nyilvánították, lehetővé téve ezzel a kérelmezők egy részének visszaküldését (arra hivatkozva, hogy módjuk van saját országukon belül biztonságos területen élni). További intézkedésként visszavágták a szociális juttatásokat, a családegyesítést pedig jövedelemhez kötötték.

2016 szeptemberében fogadta el a kormány a 4 területre fókuszáló Kormányzati Integrációs Programot, melyben célkitűzésként szerepel a migránsok kulturális erőforrásainak becsatornázása a finn innovációba, az élet különböző területein (oktatás, munka, család, szabadidő) átívelő integráció, a letelepedési engedélyt kapott és kvóta alapján befogadott migránsok zökkenőmentes elhelyezése az önkormányzatokkal együttműködésben és a rasszizmust elutasító országos szintű párbeszéd folytatása a migráció kérdéséről.

Szintén 2016-ban indult a SIB modellprogram is, melynek célcsoportja először a hivataloknál regisztrált, letelepedési engedélyt kapott munkakereső menekültek, illetve oltalmazottak voltak, majd 2017-ben valamennyi bevándorlóra kiterjesztették. 2019-ben véget érő program célja, hogy 4–6 hónapos nyelvi és integrációs tanulmányokat követően 2 500 bevándorló tudjon elhelyezkedni piaci vállalatoknál. A 3 éves program utáni időszakban az állam kompenzációt nyújt a cégeknek: az elképzelés szerint ennek összege kevesebb lesz, mint a foglalkoztatásból származó adóbevételek és a megtakarított munkanélküli segélyek összesen. 2018. június végéig 826-an kerültek be a programba és 257-en találtak munkát, főként a fővárosi és a nyugati parti régiókban. A sikeresen végzettek jellemzően fizikai munkát találtak a turizmus és vendéglátás, a közlekedés, a logisztika és raktározás, a takarítás és az építőipar területén.

A Kotona Suomessa („Otthon Finnországban”) elnevezésű integrációs program két részből tevődik össze: a „Jó Út” alprojekt a regionális és helyi integrációs szolgálatok hatékonyságának növelését célozza (a bevont alkalmazottak például integrációval kapcsolatos információkat terjesztenek vagy jó gyakorlatokat térképeznek fel). A „Jó Kezdet” alprojekt része a frissen érkezett migránsoknak nyújtott tanácsadással, szakképzéssel és társadalomismereti képzéssel foglalkozik, s a szerzett tapasztalatok alapján országos szintű modell kidolgozásán dolgozik, valamint az integrációs tréninget sikeresen teljesített, de munkanélküli migránsokat segíti, továbbá pedig a munkanélküli és integrációs tréningből kimaradó személyeket.

A Sylvia nevű projekt a menekülteket és oltalmazottakat befogadó önkormányzatok pénzügyi, információs és képzési támogatásáról szól.

A finnek a menedékkérők mentális állapotának javítására is gondoltak. A PALOMA nevű program keretében egy részletes kézikönyv készült a menedékkérőkkel kapcsolatba kerülő különféle szereplők számára a mentális egészséggel kapcsolatos erőforrásokról és rizikófaktorokról, a TERTTU pedig a traumatikus élmények feltárásának javítását és gyorsabb kezelését célozza.

Az érzékenyítés is részét képezi a migrációs politikának, erre jött létre a kétévesre tervezett „Alap- és Humanitárius Jogok Nemzeti Akcióterv”, mely bevándorlókkal szembeni társadalmi ellenérzések csökkentését célozza. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2016-ban indult akcióterve a gyűlöletbeszéd megelőzésére hivatott, míg a Belügyminisztérium koordinálja a szintén 2016-ban indult „Erőszakos Radikalizáció és Szélsőségesség Megelőzésének Akciótervét”. Ugyanebben az évben indította el az Igazságügyi Minisztérium és a Foglalkoztatási és Gazdasági Minisztérium a TRUST elnevezésű kezdeményezést az önkormányzatokban és régiókban tapasztalható diszkrimináció felszámolása érdekében.

Mindezeken túl, Welcome to Finland címen 13 nyelven írt kézikönyvet is kiadtak, mely a beilleszkedéshez szükséges alapvető ismereteket tartalmazza.

A 2015-ös finnországi munkaerő-piaci helyzetet illusztrálja, hogy náluk volt a legmagasabb a nem dolgozó és oktatásban/képzésben nem részesülő 15–34 év közötti bevándorló hátterű személyek aránya az OECD-n belül, valamint tömegesen jöttek alacsony színvonalú oktatási rendszerű országokból, és az érkezők gyakran még alapvető képességekkel sem rendelkeznek, vagy olyan formális végzettségük van, amely nem hasznosítható a finn munkaerőpiacon.

A Munkaügyi és Gazdasági Minisztérium – az OECD-vel együttműködésben – átfogó workshopot tartott 2016 nyarán, melynek végén 6 fő kihívást fogalmaztak meg:

1. Az integráció szereplőinek koordinációja: hiányzik a szereplők és ügynökségek holisztikus tudása; széttöredezett a rendszerben való eligazodást segítő információk halmaza, s ebből következően sok hamis vagy félinformáció is elterjed a migránsok körében; az integrációs terv egyes szakaszai a tervezettnél később valósulnak meg.
2. Nyelvi és korai integrációs támogatás: a munkaügyi szolgálat túlterhelt (egyes régiókban 400 ügy jut 1 ügyintézőre); csecsemőket gondozó nők és inaktív személyek nem részesülnek integrációs tréningben; a nyelvi tréningek csúszása miatt csökken az integrációs folyamat hatékonysága (2014-ben a fővárosi régiókban előfordult 6–8 hónapos csúszás is).
3. A képesítések és külföldi végzettségek érvényessége és elismerése: több testület is foglalkozik elismeréssel, ami csökkenti az eljárás átláthatóságát; az áthidaló tanfolyamok nem megfelelően kidolgozottak és időigényesek; a kompetenciaalapú végzettségek csak a szakmai területekre alapozódnak.
4. Munkaerőigény és munkavállalókkal való kapcsolat: kevés információ áll a potenciális munkaadók rendelkezésére a bevándorlók képességeiről és végzettségéről; a jogszabályok erősen védik a munkavállalókat, kicsi a munkaadók kockázatvállalási hajlandósága; a közszférában a finn és svéd nyelv magas szintű ismeretének követelménye gyakorlatilag kizárja a bevándorlók alkalmazását; próbaidőre alkalmazni őket részben jogi, részben adminisztratív nehézségekbe ütközik; illetve alig vesznek részt támogatott bérezési programokban.
5. Diszkrimináció: sztereotípiák befolyásolják a munkaadókat; nehéz az antidiszkriminációs jogszabályok alkalmazása, mert a megkülönböztetést nehéz bizonyítani; az implicit diszkriminációnak sok formája van (a szükségtelenül magas szintű nyelvtudás követelménye effektíve megkülönböztetéshez vezet); az esélyegyenlőségi terveket rendszeresen kell ugyan frissíteni, de sem a gyakoriság, sem a szankció nincs meghatározva.
6. Iskolai integráció: alapfokú oktatás nincs minden önkormányzatban; a kezdetben kialakult hátrányok rontják a továbbtanulás esélyét; a tanárok nem tudnak kellően gyakran kapcsolatba lépni a szülőkkel; sok érkező bevándorló gyermek életkora a tankötelezettségi korhatárhoz közeli; nincsenek bevándorló hátterű tanárok, így hiányoznak a példaképek.

Az idegenrendészeti törvény idén július elsején hatályba lépett módosítása megkönnyíti a bevándorlók munkahelyváltását, valamint az egy évnél régebben az országban tartózkodó bevándorló jelentkező esetén nem kell megvizsgálni, hogy az adott munkakörre belföldi személy alkalmas-e vagy sem. A törvénymódosítás tartalmazza továbbá, hogy menedékkérelem elutasítást követően új menekültkérelem benyújtásakor nyilatkozni kell arról, hogy az újbóli kérelemben megjelölt indokról a korábbi kérelemben miért nem tett a kérelmező említést, valamint hogy a menedékkérelemmel kapcsolatos elutasító döntés esetén megszűnik a bevándorolt személyek munkavállalási joga, illetve, hogy a finn hatóságoknak joguk van elvenni és maguknál tartani a menekültstátuszért folyamodott személy utazásra jogosító iratait a kérelem elbírálásának befejezéséig vagy a kérelmező országból való távozásáig.

A közvélemény a kormányzati érzékenyítés ellenére továbbra is megosztottnak számít, 47 százalékuk egyértelműen migrációpárti (abban az értelemben, hogy nem tartja negatív jelenségnek azt), 41 százalékuk migrációellenes, 12 százalékuk pedig bizonytalan. A finnek különbséget tesznek az egyes migrációs formák között, hiszen 80% támogatja más EU-tagországok diákjainak érkezését, míg 75% örülne annak is, ha további munkavállalók érkeznének más uniós országokból. A válaszadók fele ugyanakkor csökkentené a menedékkérők és menekültek számát. A felmérés résztvevői leginkább az európai, legkevésbé pedig a közel-keleti és afrikai bevándorlókkal szimpatizálnak.

A finn kormányzat számtalan programot indított el a migráció menedzselésére, elősegítendő mind az idegen kisebbség beilleszkedését, mind a többségi társadalom pozitív szemléletének erősítését. A finn politikai élet szereplői közül a migráció megállításáról egyedül a Finnek Pártja beszél, mely jó választási eredménye (második párt lett a szociáldemokraták mögött az idei választáson) ellenére sem jutott kormányzati pozícióhoz.