– szól a már szállóigévé vált mondat, mely a 2015-ös migránsválság tetőpontján hangzott el Angela Merkel német kancellár szájából. Ez a három szó így együtt magyarul nagyjából azt jelenti: „megcsináljuk!”.

Merkel amikor ezt a mondatot hangoztatta, arra gondolt, hogy Németország képes lesz kezelni a migrációs krízist, illetve befogadni, majd integrálni a harmadik világból érkezett bevándorlókat.

Az azóta eltelt három év tapasztalatai, az elkövetett terrorcselekmények, a folyamatosan romló közbiztonság és az országot elhagyó őshonos németek emelkedő száma azonban nem éppen azt jelzik, hogy a 80 milliós állam annyira jól jönne ki napjaink népvándorlási hullámából.

Hosszú évek alatt (a problémák nem 2015-ben kezdődtek) fokozatosan sikerült elérni, hogy beálljon egy olyan tendencia, amely ha továbbra is folytatódik, a német nép kisebbségbe kerül a saját hazájában.

A második világháború után sikeresen vették el a németek identitását és sulykoltak beléjük egy már betegesnek mondható bűntudatot és kompenzálási kényszert.

Ahogy az lenni szokott, a politikai skála egyik szélén elhelyezkedő rendszer bukása után az inga vissza-, majd továbblengett, és a másik véglet uralkodó ideológiáját kezdték el rákényszeríteni az emberekre. Évtizedek alatt olyannyira sikerült átmosni a németek agyát, hogy az ugyancsak 2015-höz köthető Wilkommenskultur már termékeny táptalajra hullt, s a ráépített merkeli bevándorláspolitika, habár külső szemmel nézve és a józan ész szabályai szerint is már réges-régen megbukott, a szavazásra jogosultak közül a legtöbben mégiscsak Angela Merkelt és pártját támogatták a 2017-es szövetségi választásokon.

Így jutott hát el a német nép odáig, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint – mint arra a Mandiner is felhívta a figyelmet pénteki cikkében – Németország nyugati tartományaiban a hat éven aluliak 42 százaléka bevándorló hátterű, azaz nem őshonos német.

Ehhez hozzájön, hogy a 2017. évi népmozgalmi adatok alapján külföldi illetőségű személyek esetében 499 ezer főnyi bevándorlási, míg a német állampolgárságúak körében 82 ezer fő nettó kivándorlási többlet jelentkezett.

Az elmúlt két évben közel annyi külföldi bevándorló érkezett az országba, mint amennyi a német állampolgárságú születések száma volt. S akkor még megjegyezhetjük, hogy a papíron német állampolgárok jelentős része migrációs hátterű, csak már megkapta a papírokat.  

A 2016. és 2017. évi születési és halálozási adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy miközben ebben a két évben összesen 217 ezer német állampolgár vándorolt ki az országból és a halálozások száma 1,7 millió fő volt, a születések száma (német állampolgárságú anyától) csak 1,2 millió főt tett ki, azaz

Ezt a veszteséget a külföldiek erőteljes bevándorlása több mint kiegyenlítette.

Ráadásul az EU-ból érkező nettó bevándorlás 2016-ban és 2017-ben egy jelentős mértékben lecsökkent szinten stabilizálódott (239 ezer fő a korábbi 300 ezerrel szemben), ezen belül a 2004-ben csatlakozott tagországokból feleannyian érkeztek (59 ezren), mint 2012-ben.

A kieső közép-kelet-európaiakat EU-n kívüli munkavállalókkal kompenzálják, akik esetében az etnikai és kulturális eltérések sokkal jelentősebbek.

Az elképesztő adatokat látva, főleg, ha hosszú távra kivetítjük őket, jogosan fogalmazódik meg a címben feltett kérdés: