Pár évtizeddel ezelőtt Kelet Európából, főleg az embertelen bánásmódjáról híres Romániából több ezer erdélyi magyar kért menedékjogot, letelepedési engedélyt a mai Magyarországon. Előző cikkünkben beszámoltunk az erdélyi magyar menekültek viszontagságairól, megpróbáltatásairól. A következőkben 12 olyan személy esetét tárjuk fel, akik 1989-ben Szófiába menekültek, és szerencsés kimenetelű kalandok közepette érkeztek meg Magyarországra.

A hivatalos jelentés szerint: Nicolae Ceausescu rezsimjének viszontagságai, valamint az ország magyar nemzeti kisebbség elleni közismert diszkriminációja miatt voltak kénytelenek elhagyni szülőföldjüket. Óriási kockázatot vállalva.

1988. szeptember 24-én nyaralni indult hét felnőtt és öt gyermek, ám a napfényes román tengerpart helyett a szófiai magyar nagykövetségére menekültek, majd menedékjogot kérve hónapokon át ott bujkáltak a hírhedt Securitate (román titkosrendőrség) és a kíváncsiskodó újságírók elől.

A titkosítás alól feloldott levéltári anyagok szerint az erdélyi menekültek Magyarországon élő családtagjaikhoz szerettek volna csatlakozni, ám csakhamar kiderült, hogy a menekülésük oka a politikai üldözés.

A korabeli külügyminiszteri jegyzékeket titkosították, így a menekültek kilétéről, azok magyarországi tartozódási helyéről jelen pillanatban sincs információnk, ám az eset rávilágít arra, hogy a menekültválság, mely a mai Európa legnagyobb problémája, egyáltalán nem új keletű jelenség. Sőt.

Egy Horn Gyulának, akkori MSZMP külügyi titkár - megküldött külügyi jegyzék említi először a szófiai nagykövetségre menekült 12 erdélyi magyar ügyét.

A rendelkezésünkre álló román-magyar külügyi jegyzékváltásból egyértelműen kiderült, hogy kétoldalúan nem fogják tudni megoldani a menekültek helyzetét, így a korabeli magyar diplomácia mozgásba lendült és egy széles körű nemzetközi összefogás keretében sikerült kimenekíteni Bulgáriából 12 magyar politikai üldözöttet.

Kezdetben Románia, a diplomáciában megszokott stílushoz képest agresszíven követelte Magyarországtól a szófiai nagykövetségre menekült magyarok kiadását, mondván, hogy lakóhelyükön adják be áttelepülési igényüket. A magyar fél – nagyon bölcsen – úgy értékelte, hogy a menekültek biztonsága Romániában nem garantálható, így megkezdődött – az amerikai filmekből jól ismert, de – a magyar történelemben unikumnak számító diplomáciai mentőakció. 

Az akkori nagykövet, Simics Sándor hosszas politikai egyeztetés után az öt gyermek és hét felnőttből álló kis csoportot Magyarországra menekítette a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével.

Németh Miklós akkori miniszterelnök kétoldalú tárgyalásokat folytatott a bolgár kormánnyal a 12 erdélyi menekült ügyéről. A Pártbizottsági Jegyzőkönyv szerint a magyar kormány álláspontja egyértelmű volt: az erdélyi magyarok kiadatását Romániának nem tudják elfogadni, mert tapasztalataik szerint a nevezettekre Romániában súlyos testi és lelki megtorlás várna. A bolgárok megértették a kérdés emberi vonatkozásait és egyértelműen a magyarok mellett foglaltak állást.

Az 1989. január 11-i külügyi jelentés rámutat, hogy Grósz Károly és Todor Zsivkov főtitkárok találkozója előtt rendezni kívánták a diplomáciai botrányt.

Simics Sándor nyugdíjazott diplomata elmondta, hogy Zsivkov (Bulgária első számú kommunista vezetője) nélkül ezt a 12 embert lehetetlen lett volna hazahozni, ezért audienciát kért tőle. 

Zsikov bolgár párttitkár szerint, a menekülteket egy nemzetközi szervezetnek kellene átadni, és egy harmadik ország felé meg kell kezdeni a kiutaztatásukat. A magyar diplomácia a közelgő bolgár-magyar csúcstalálkozó  dátumával igyekezte zsarolni a szófiai kormányt, ha nem rendezi kellőképpen az erdélyi menekültek helyzetét.

A bolgár külügyminiszter első helyettese 1989 februárjában közölte, hogy lehetővé teszik a menekültek távozását a Nemzetközi Vöröskereszt úti okmányaival Ausztriába. A menekültek február 17-én hagyták el a szófiai magyar nagykövetség területét – osztrák repülőgéppel, bécsi úti céllal. A 12 erdélyi magyar még aznap este megérkezett Budapestre.

A nemzetközi sajtó élénk érdeklődést mutatót a szófia magyar menekültválság iránt, erről is a volt nagykövet számolt be:

Az már csak a sors iróniája, hogy átadás közben derült ki, hogy a bolgár Vöröskereszt nem tudta kifizetni a repülőjegyeket, mert a jegypénztárnál csak amerikai dollárt fogadtak el. Így a magyar nagykövetség biztosított 3 000 dollárt a jegyek megvásárlásához. Simics Sándor külügyi jegyzékéből az is kiderül, hogy a bolgár szervek nagy erővel, konspiratív módon jelen voltak a repülőtérig vezető úton.

Jelenleg semmilyen információval nem rendelkezünk az 1988-ban kimenekített erdélyi magyarok tartózkodásáról, kilétéről. Az általunk megkeresett nagykövet sem kívánt neveket elárulni.