Már nem a szegénység felszámolásában érdekelt a Világbank
2017.10.29. 09:58
„Így tartja a Világbank szegénységben a harmadik világot” címmel közölt cikket a szervezet működéséről James Delingpole a The Spectatoron.
Mi a Világbank értelme? Valószínűleg úgy gondol rá – ha egyáltalán gondol rá –, mint valami jótékonysági szervezetre, egy kedves óriásra, egy multilaterális segélyszervezetre, melynek az a feladata, hogy likviditást biztosítson a fejlődő országoknak és segítséget nyújtson a szegénység kinövéséhez… A közelmúltig ez is volt a feladata”
– kezdi írását Delingpole.
A cikk szerzője felidézi, hogy a Világbank 1944-es megalapítása óta többek között segített talpra állítani a háború által feldúlt Franciaországot. Ezt követően pedig harmadik világbeli országokat tett vonzóvá befektetők számára tőkeinjekcióival.
Fantasztikus. Azt leszámítva, hogy a Világbank már nem csinál ilyeneket. Nem finanszíroznak már szénerőműveket, mert nem tiszta és zöld”
– írja James Delingpole.
Ennek kapcsán felidézi Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentését, melynek értelmében szél- és napenergiával „győznék le a szegénységet és megmentenék a bolygót”. „De ez egyiket sem fogja megvalósítani” – véli a szerző.
A nigériai Lagos példáját hozza, mely leelőzte Kairót, mint Afrika legnagyobb városa. Itt az erőművek nagy része drága és szennyező dízellel működik, és nem ritkák az áramkimaradások. A helyi mobilszolgáltató, a 62 millió előfizetővel rendelkező MTM, működési költségeinek 70 százalékát üzemanyagra költi.
Felidézi a helyi gazdasági miniszter szavait, aki igazságtalannak tartja az eljárást, hogy egy szénben gazdag országot meggátolnak a szénerőmű építésében, mert az nem zöld.
Teljesen igaza van, hogy nem igazságos. Az ENSZ folyamatosan a világ igazságtalanságával jön, és elismeri, hogy ennek felszámolása a fenntartható fejlődési céljai között szerepel. Ugyanakkor az ökoimperializmusával ráerőlteti a megújuló energiákat a vonakodó, de inkább ellenállni képtelen fejlődő világra. Így garantálva, hogy a világ legszegényebb országai azok is maradjanak”
– olvasható a The Spectatoron, melyet a Hirado.hu szemlézett.
1,2 milliárd ember nem fér hozzá elektromossághoz, míg 2,7 milliárdnak nincs modern főzőalkalmatossága. A szilárd háztartási tüzelőanyagok 3,5 millió ember haláláért voltak felelősek 2010-ben. Míg az áramkimaradások által okozott kár a szubszaharai Afrikában esetenként a GDP 5 százalékáig is rúghat. A szerző emiatt felhívja rá a figyelmet, hogy az ilyen országoknak nem a természetpusztítás miatti lelkiismeret-furdalásuk megnyugtatására van szükség, „hanem olyan energiára, ami működik”. Az ENSZ adatai szerint 50 milliárd dollárba kerülne a világ elektromos számlája, ha azt szénből állítanák elő, míg a megújuló energiából ennek a tízszerese.
Delingpole megjegyzi, hogy ez az egész őrület 1995-ben kezdődött, mikor James Wolfensohnt nevezték ki a Világbank elnökének. Az amerikai ügyvéd és befektetési bankár támogatta „a zöldmozgalom legördögibb és legbefolyásosabb” képviselőjét, a kanadai milliárdost, Maurice Strongot. Utóbbi nem volt a demokrácia nagy barátja, közel állt Mao Ce-tung rezsimjéhez. Ezért dolgozott az ENSZ-ben, ami szerinte lehetőséget jelentett a világkormány létrehozására, mely olyan technokratákból áll, mint ő maga.
Wolfensohn irányítása alatt a Világbank céljai nagyban megváltoztak. Míg korábban a szegénység felszámolásán volt a hangsúly, a növekedés elősegítése által, később olyan „progresszív” célok is előkerültek, mint a természetvédelem, a női jogok, a munkajog és az NGO-k támogatása – írja. Ez az irány tovább gyorsult a jelenlegi elnök, Jim Young Kim irányítása alatt, akit Barack Obama nevezett ki. Felidézi a Global Warming Policy Foundation tanulmányát is, mely kijelenti, hogy embertelen fenntarthatósági szempontokat a szegénység leküzdése elé venni.