Felix Krautkrämer, a jobboldali Junge Freiheit című német lap szerkesztője, publicistája a hamburgi merényletet követően ragadott klaviatúrát, hogy kiírja magából mindazt, amit a bevándorlási válság okozott hazájában, Németországban.

A véleménycikk szerzője írása elején megjegyzi, hogy az állítólagos menekültek és menedékkérők által elkövetett bűncselekmények nem elkerülhetetlen természeti katasztrófák. Még akkor sem, ha a politika szívesen tesz úgy, mintha azok lennének, ahogyan az a hamburgi támadást követően is megmutatkozott. Hiszen az ember honnan is tudhatta volna, hogy az iszlamistaként elutasított menedékkérő képes egy ilyen tettet véghez vinni…

A merénylőt ugyan ki akarták utasítani, de sajnálatos módon még az ehhez szükséges papírjai sem voltak meg. Még a kitoloncolást megelőző őrizetbe vétel sem volt lehetséges, mert a palesztinnak még egy bolti lopás sem szerepelt a múltjában, egyszerűen tehát nem volt büntethető. Sőt, Krautkrämer szerint a hamburgi rendőrfőnöktől még azt is megtudhattuk, hogy az elkövető nagyon is segítőkésznek mutatkozott, hogy beszerezzék a kiutasításhoz szükséges papírokat, Ralf Meyer szerint ebben a tekintetben szinte „példamutató személynek” számított a terrorista.

– legalábbis gondolják azok, akik semmiért sem hajlandók vállalni a felelősséget.

A Junge Freiheit publicistája azonban úgy látja, hogy mostanra sajnos ez a „rossz hely” szinte egész Németországra érvényes. A rossz idő pedig már legalább 2015 késő nyara óta tart, amikor bevándorlók százezreit – nagyrészt regisztrálatlanul, útlevél nélkül vagy hamis személyazonossággal – engedték be az országba.

Elegendő volt csupán azt a varázsszót kimondani, hogy „menedék”, és már nyíltak is a kapuk, a ruhásszekrények, szállások és szociális programok, valamint számtalan megrészegült menekültsegítő szíve. Amit a menekültektől kapunk, „értékesebb, mint az arany” – rajongott annak idején az SPD kancellárjelöltje, Marin Schulz; „ajándék Németországnak” – mondta elragadtatva akkoriban Kathrin Göring-Eckardt, a Zöldek frakcióvezetője.

Aztán a mámort gyorsan követte a kiábrándulás. És, hogy ezt a kiábrándulást az ansbachi, a würzburgi, vagy a berlini karácsonyi vásáron elkövetett merényletek, a Szilveszter éjszakáján elkövetett szexuális támadások, vagy a freiburgi egyetemistalány, Maria L. ellen elkövetett förtelmes bűncselekmény okozták-e: mindig menekültek vagy bevándorlók voltak az elkövetők.

A velük való eljárás során mindig is kedvezményezettek voltak, mégpedig a lazán vagy sehogyan sem alkalmazott menedékjog alapján, de szerepet játszott ebben a politikai felelősök naiv szemlélete, és médiabeli szócsöveik; a menekültek számlájára semmi rosszat nem írtak – írja a publicista.

Felix Krautkrämer a cikkében érdekességként jegyzi meg, hogy a hamburgi késeléses támadást követően a Bild c. lap azon háborodott fel, hogy hogyan tudott valaki – mint a támadó – Skandináviából, Spanyolországon keresztül, papírok nélkül Németországba jutni, hogy miért nem utasítottak ki egy ismert iszlamistát és, miért nem vállal valaki politikai felelősséget a hatóságok és az állam tehetetlensége miatt.

Mindeközben a Bild megfeledkezik arról a kényes tényről, hogy elsősorban ez az orgánum volt az, mely a „menekültek legyetek üdvözölve”-kampánnyal a nyitott határok felelőtlen politikáját és a korlátlan bevándorlást jelentős mértékben támogatta. A lap természetesen a mostani esetben is rövidre szabta vádjait, hiszen csak a hamburgi politikát tetette felelőssé a merénylettel kapcsolatban. Csak egy a bökkenő a szerző szerint: a német bevándorláspolitikáról nem a hamburgi városházán, hanem a berlini kancellári hivatalban döntöttek.

Az ottani háziasszony (Angela Merkel – a szerk.) szokásos módon mély együttérzéséről biztosította a hamburgi halálos áldozat családját, és kívánt teljes felépülést a sebesülteknek. A kancellár ezen kívül ígéretet tett arra is, hogy azonnali hatállyal kiderítik, hogyan történhetett meg a késeléses támadás.

Thomas de Maiziére szövetségi miniszter is biztosított afelől, hogy nagyon fontos a cselekmény hátterének gyors elemzése. Krautkrämer azonban megjegyzi, hogy a saját részükre vonatkozó felelősséget azonban mindketten ignorálják, ahogy az a korábbiakban is történt.