A migráció a legnagyobb sorskérdés Európában, így az európai parlamenti választások tétje, hogy május 26-a után is fennmarad-e a keresztény civilizáció a kontinensen.

A hagyományos politikai törésvonalak (mint például: a baloldal–jobboldal, a liberális–konzervatív) 2019-re eltűntek; helyüket a bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők vették át.

Hiába ül valaki a papíron keresztény, jobboldali értékeket képviselő Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójában, a politikus ettől még vallhat bevándorláspárti nézeteket. (Mondjuk Soros György tőzsdespekuláns júdáspénzéért.)

De vannak az EPP-ben olyan képviselők is, akik meg akarják őrizni a párt eredeti irányát, épp ezért elutasítják a bevándorláspárti nézeteket. (Manfred Weber szemében ők renegátok, kiket ki akarnak rakni az EPP-ből.)

Az Európai Unión (EU) belül tíz darab európai szintű párt létezik. Ezek a pártok definíció szerint „hozzájárulnak az európai politikai tudatosság alakításához, és az uniós polgárok akaratának kinyilvánításához”. Az előbb említett EPP mellett idesorolható a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE), az Európai Szocialisták Pártja (PES), az Európai Demokrata Párt (PDE/EDP), az Európai Szabad Szövetségesek (EFA), az Európai Zöld Párt (Greens), az Európai Baloldal Pártja (PEL), a Konzervatívok és Reformisták Szövetsége Európában (ACRE), az Európai Keresztény Politikai Mozgalom (ECPM), valamint a Mozgalom az Európai Nemzetekért és a Szabadságukért (MENF).

Csakhogy ezek a politikai tömörülések (10 darab) nem fedik le teljes egészében az Európai Parlamentben (EP) található frakciókat (8 darab).

A 750 fős EP-ben jelenleg (2019. március 28-i állapot) 217 képviselője van az EPP képviselőcsoportjának. 186 széke van a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben nevű frakciónak (S&D). A harmadik legerősebb tömörülés az EP-ben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoport. Nekik 76 darab képviselőjük van. A negyedik helyen a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) áll 68 hellyel. Õket követi az úgynevezett Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) nevű képviselőcsoport. Õk 52-en ülnek az EP-ben, hasonlóan a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/ESS) nevű frakcióhoz. A hetedik EP-tömörülés a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD), náluk 41 képviselő található. Az utolsó frakció az EP-n belül pedig a Nemzetek és Szabadság (ENF) képviselőcsoport, 37-en vannak. De ne feledkezzünk meg a független EP-képviselőkről sem: belőlük 21 darab van.

Hogy Európa milyen választ ad a migrációra, az nagyban attól fog függni, hogy a jelenlegi EP-frakciók létszáma csökkenni, netán növekedni fog. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a jelenlegi politikai aréna teljesen átalakul, új európai pártok, új EP-frakciók alakulhatnak.

Ha a bevándorláspárti erők győzedelmeskednek, május 26-a után még több Brüsszel, még több illegális bevándorló várható.

Azonban ha Európa kitart a keresztény alapjai mellett, s nem enged a globalista, föderalista világrendnek, a multikulturalizmus téveszméjének, akkor megvan az esély arra, hogy a migráció kezelését visszakapják a nemzetállamok. Hogy végre végleg lekerül a napirendről a migránskvóta kérdésköre. Hogy megálljt szabnak az illegális bevándorlásnak. Hogy eltörlik az EU-s közpénzégetést: a migránskártyát; s megszüntetik az úgynevezett migránsvízumot is. Arra is megvan minden esély, hogy Soros György befolyása lecsökken, s hogy végre bevándorlást ellenző vezetők állnak majd az uniós intézmények élén.

Röviden és tömören: az európaiak visszakapják kontinensüket.

Egyáltalán nem lefutott meccs, hogy a bevándorlásellenes vagy a bevándorláspárti erők győzedelmeskednek. A legfrissebb mandátumbecslés szerint (a 705 fős EP alapján) szoros küzdelem várható májusban: az EPP 184, az S&D 135, az ALDE 106, az ENF 63, az ECR 63, a Greens/EFA 47, a GUE/NGL 51, az EFDD 35 helyet szerezne az EP-ben. Rajtuk kívül még 21 képviselő jutna be.

Ha a következetesen bevándorláspárti erőket (szocialisták, kommunisták, liberálisok, zöldek) nézzük, ők 339 képviselőt tudnak beállítani maguk mögé a 705 fős EP-ben. Ezzel szemben a bevándorlásellenes erők (keresztények, konzervatívok, EU-szkeptikusok, szuverenisták) 345 főt tudnának felsorakoztatni az európai döntéshozatal egyik legfontosabb intézményében.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű.

Itt van rögtön a Brexit kérdése. Ha Nagy-Britanniában lesz EP-választás (a kilépési procedúra meghosszabbításának egyik feltétele épp ez), akkor rögtön borulhatnak az erőviszonyok. Azonban a britek kiesésével jelentősen meggyengülne az inkább bevándorlásellenes szárnyhoz tartozó ECR. Másik nagy dilemma: a független képviselők „szavazási iránya”. Hogy ezek a politikusok a sorsdöntő szavazásokkor hogyan szavaznak. Távol maradnak? Az Európai Egyesült Államok (EEK) vagy a Nemzetek Európája mellett teszik le a garast? A harmadik kérdés az az, hogy a pártokon, a frakciókon belül hogyan működik a bevándorláspárti–bevándorlásellenes törésvonal. Az EPP-n belül már láttuk: pénzért, hatalomért, migránssimogatásért mindenre képesek. Vagyis könnyen előfordulhat az, hogy az Európai Néppárt lesz a mérleg nyelve. A negyedik változó a képletben pedig az, hogy alakul-e, netán meg fog-e szűnni képviselőcsoport az EP-ben. Az előbbire egyébként minden esély megvan: Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga elnöke szövetséget kötött az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal, a Dán Néppárttal és a Finnek Pártjával. Tehát 2019-ben jöhet egy erős bevándorlásellenes EP-frakció.

Annyi biztos, hogy a kulcsfontosságú európai bizottsági elnöki pozícióért ketten versenyeznek: az egyik Soros jobbkeze, a holland Frans Timmermans (S&D). A másik pedig az EPP bajor szélkakasa, Manfred Weber. A többieknek nem sok esélyük van.

Visszatérve a mandátumbecslésre: az látszik, hogy a kisebb létszámú EP-ben is sokat bukhat a két nagy: a szocialisták és az Európai Néppárt. Előbbi 56 helyet veszíthet a 2014-es választási eredményekhez képest (191-ről 135 fő), de az EPP-frakció képviselőinek száma is megcsappanna: 221-ről 184-re. Igaz, az EPP még így is a legerősebb politikai erő lenne az EP-ben, de ha a szocialisták összeállnának (Miért ne tennék?) a liberálisokkal, 135 képviselőjük mellé kapnának plusz 106 képviselőt. (Az ALDE 2014-ben 67 mandátumot szerzett.) És valószínűsíthető az is, hogy a bevándorláspárti Timmermans mellett tennének hűségesküt a Zöldek is (közel 50 képviselővel). Így Webernek két választása maradna az EP-ben: megpróbálja meggyőzni a következetesen bevándorlásellenes képviselőket, hogy szavazzanak rá, vagy megpróbálja a baloldali bevándorláspárti politikusokat átcsábítani az ő oldalára. Egyelőre úgy tűnik, hogy az utóbbi forgatókönyvet választotta.