Kórházba igyekvő vajúdó nőnek állták el útját a németországi klímaaktivisták
2022.02.13. 11:50
A „Save Food – Save Lives” (Mentsük meg az élelmiszert – mentsük meg az életet) öko-extremisták csoportját korábban figyelmeztette a mentőszolgálat szóvivője is, hogy az utak elzárásával járó tiltakozásaik életveszélyesek. Azonban a figyelmeztetések ellenére az öko-extremisták csoportjának tagjai csütörtökön ismét lezárták a berlini autópályát.
A Bild beszámolója szerint
Az utat elzáró tíz aktivistát azóta a jelentések szerint őrizetbe vette a rendőrség. A csoport az elmúlt hetekben mintegy 30 alkalommal torlaszolt el már az utakat Berlinben.
A politikusok többsége elítélte a klímaaktivisták akcióit. Az AfD-s Marc Vallendar, aki a berlini képviselőház tagja, „fanatikus világvége-szektaként” ítélte el a csoportot.
Berlin nem engedheti meg magának, hogy továbbra is túszként tartsa fogva egy kis bűnözői csoport”
– áll Vallendarnak a párt közösségi médiában közzétett bejegyzésében. „Ezek az emberek addig akarnak minket zsarolni, amíg nem engedünk a követeléseiknek”.
A CDU berlini tagjai is elítélik a radikálisokat, véget vetnének az autópálya-blokádnak.
Ezek nem ostoba fiúcsínyek, hanem egyértelmű bűncselekmények”
- folytatódott a közlemény.
A német Zöldek egyik tagja ezzel szemben dicsérte az aktivistákat. Az egyik párttag szerint „a politikai tiltakozás az egészséges demokrácia része”.