Kiderült, hogy miért Svédország a nemi erõszak fellegvára
2016.08.11. 22:28
Egy svéd pszichoterapeuta Börje Svensson, aki nem mellesleg a szexuális bűncselekmények szakértője, az egyik legnagyobb svéd lapnak elárulta, miért Svédországban történik a legtöbb nemi erőszak. A megfejtés nem más, mint a meleg nyári időjárás.
Mióta a svédek megnyitották határaikat az észak-afrikai és a közel-keleti migránsok előtt, azóta nem csak az IKEA és Avicii miatt kerülnek a figyelem középpontjába, hanem a kirívóan magas szexuális bűncselekmények száma miatt is. A legtöbb illegális bevándorló amikor megismerkedik a liberális életstílussal és meglátja a gyönyörű nőket, nem bír uralkodni magán.
Az igazságügyi rendszer kevésbé törődik az emberi kontroll hiányával, inkább a jóléttel és a bűnelkövetők integrálásával van elfoglalva.
A "Ne érj hozzám!" karkötők úgy tűnik nem váltak be. A Skelleftea fesztiválra buszokkal vitték a migránsokat, ahol több szexuális bűncselekményt követtek el. Múlt héten fényes nappal erőszakoltak meg egy 14 éves kislányt. Egy eritreai migráns úgy megerőszakolt egy fiatal svéd lányt, úgy, hogy a lány gerinctörést szenvedett. Az eseteket a végtelenségig sorolhatnánk.