Az EB elnöke körbenyilatkozta Európát. Egy ülésben megüzente Rómától Genfen át Brüsszelig mindenkinek: ne gondolják, hogy letagadhatják a terroristákat. A párizsi, brüsszeli merénylők ugyanúgy a mieink, mint ahogy az amúgy sokkal több ember haláláért felelős IRA, az ETA, a RAF és az olasz újfasiszta terroristák is a mieink voltak. Európaiaktól európaiaknak. Mintha a 444-et olvasnám. (Megnyugtató különbség, hogy Juncker legalább a vallás és származás dolgát nem mossa össze egymással.)

Juncker csütörtökön adott interjújában azt állította, hogy Európa nem kívülről importálta a párizsi és brüsszeli merényletek elkövetőit, a terroristák itt születtek, a szüleik is itt születtek, végigjárták iskolarendszerünket, aktív tagjai társadalmunknak. Ezért sem szabad még lemondanunk az integráció lehetőségéről, mondja Juncker, hozzátéve, hogy ő maga hajlandó mindenkivel beszélni, aki nem érzi jól magát társadalmainkban.

A bizottság feje büszkén vállalja, hogy álláspontja miatt naivnak bélyegezzék, inkább, mondja, minthogy rásüssék az ellenségesség bélyegét. Szerinte a migránsok integrációjának sikertelensége

Lássuk hát, kik is ők, az integráció vesztesei, akik védelmében Juncker bűntudatot ébreszt bennünk, akikből állítólag Európa nevelt terroristát. Kik a brüsszeli merénylők, Ibrahim és Khalid el-Bakraoui?

Ibrahim az idősebb, 29 éves, öccse, Kahlid 27 esztendős. Mindketten második generációs marokkói bevándorlók. Apjuk muszlim hitét tartó hentes, anyjuk konzervatív, visszahúzódó háztartásbeli; munkásosztálybeli, de biztos egzisztenciát alakítottak ki maguknak és gyerekeiknek Belgiumban. Hiába a muszlim nevelés, hiába az európai környezet, Ibrahim és Khalid egyik világban sem találta meg a helyét.

A fiatalabb fiú húszévesen már túl volt több autófeltörésen, majd 2009 őszén egy túszejtéses bankrablásban is részt vett. Két társával elraboltak egy banki alkalmazottat, akit Kalasnyikovval arra kényszerítettek, hogy hatástalanítsa a brüsszeli AXA bank egy fiókjának riasztóját. A bankból 41 ezer euróval lógtak meg. Khalid mégsem ezen, hanem pár héttel később egy balul sikerült autófeltörésen bukott le. A rendőrök egy brüsszeli garázsban találtak rá, új szerzeményével, egy Audi A3-assal, lopott autók garmadájától övezve. A vádak alól végül felmentették.

Bátyja, Ibrahim nem volt ilyen szerencsés: 2010 januárjában egy Western Union fiók kifosztása során rá osztották a felvigyázó szerepét. Mikor a rendőrök meglepték őt és társait, Ibrahim a nála lévő Kalasnyikovból tüzet nyitott, és lábon lőtt egy zsarut, majd megpróbált elmenekülni.

Szabadlábra bocsátásának egyik feltételéül szabták, hogy nem hagyhatja el az országot egy hónapnál hosszabb időre. Ennek ellenére 2015 nyarán a török rendőrség Antalyában bukkant rá, a szír határ közelében. Visszafordították, és ezt jelezték is a belga hatóságoknak, de a rendőrök nem nyúltak utána, így a törökök – Ibrahim kérésére – a szomszédos Hollandiának adták ki.

Alig egy hónappal később, 2015 augusztusában azonban öccse, Khalid ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a belga rendőrök, miután ő is megszegte a feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit és Törökországban tűnt fel. (Ibrahimot még ekkor sem kereste az Interpol, hiába mondták a törökök, hogy a kihallgatása során kiderült róla, hogy csatlakozni próbált a szíriai radikális militánsokhoz.) Ekkor az ifjabb Bakroui már egy álnevet és hamis iratokat használt, Ibrahim Maaroufi néven segítette Abdelhamid Abaaoud csapatát a párizsi merényletek előkészítésében (ugyanezt az álnevet használta több mint 4 hónappal később is, amikor azt a lakást bérelte, amelyben Salah Abdeslamot bújtatták). Minden feltételezés szerint szabadlábra helyezése után testvére is, és ő is megfordult Szíriában, a Da'es kötelékeiben.

Ibrahimról a rendőrség úgy tudja, egyike annak a két öngyilkos merénylőnek, akik kedd reggel, nem sokkal 8 óra előtt felrobbantották magukat a brüsszeli Zaventem reptér beszálló csarnokában. Öccséről, Khalidról azt feltételezik, hogy alig egy órával később felrobbantotta magát a brüsszeli metróban, amint a reggeli csúcsforgalomban a szerelvény épp begurult a maelbeeki megállóba, útban az Arts-Loi felé. Ketten együtt 31 ember haláláért és 270 ember megsebesítéséért felelősek.

Az el-Bakraoui fivérek életútja a rendelkezésünkre álló néhány részlet alapján sem tűnik egy tipikus európai fiatal pályájának. Ami azonban ennél is feltűnőbb, hogy a hatóságok rendre újabb esélyt adtak a marokkói migránsok bűnöző gyerekeinek: enyhe büntetést, újabb és újabb lehetőséget a beilleszkedésre. Nyoma sincs ebben a történetben a Juncker által vizionált keresztényi erkölcsökre hivatkozó kirekesztésnek. Sztorijuk hemzseg viszont a kihágásoktól, a hatósági mulasztásoktól, az elégtelen és hatástalan rendőri, titkosszolgálati reakcióktól.

Lehet, hogy Junckernek igaza van. Európa termelte ki ezeket a terroristákat. Az az Európa, amelyik túl gyenge ahhoz, hogy kivesse magából a bűnöző, a közösségre veszélyes elemeket, az az Európa, amelyik képtelen fellépni a többségi társadalom érdekeinek védelmében a vallási kisebbséggel szemben. Egy terroristák és bűnözők, valamint a velük szövetkező jogvédők martalékává váló Európa, amely – csak hogy elég píszínek, kellően liberálisnak tűnjön – inkább saját vérébe fullad, minthogy elismerje: magára szabadított egy olyan tömeget, amely beilleszkedni nem, csak élősködni akar, amely addig tartja törvényeit, míg az nem ütközik idegen érdekeivel, addig játszik a szabályai szerint, míg az nem korlátozza pillanatnyi szabadságérzetét. Juncker Európája.