A balliberális médiumok és pártok az elmúlt tíz év során rendre a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába esve azt vizionálták, hogy az Orbán Viktor vezette kormányzat külpolitikája „teljesen elszigetelte Magyarországot”. A miniszterelnök elszigeteltsége újabb fejezetéhez érkezett, miután hivatalossá vált, hogy december 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeivel rendezett csúcstalálkozón.

Elszigetelődés helyett eszmeexport

A balliberális oldal narratívaépítési kísérlete egyértelműen abból a frusztrációból fakad, hogy Magyarország 2010 óta a méreténél jóval jelentősebb politikai impaktfaktort volt képes elérni, aminek következtében már a nyugati államok is elkezdték másolni az „Orbán-modell” bizonyos elemeit.

Egyes balliberális sajtótermékek már a 2014-es krími válság során Magyarország végleges elszigetelődése miatt örömködtek, mivel szerintük a kormány „oroszbarátsága” következtében Lengyelország elfordult hazánktól, a V4-ek szövetsége összeomlott, és a keleti despotizmus mocsarába egyre inkább belesüppedő Magyarországon kívül a többi közép-európai ország atlantista fordulatot vett. Természetesen ebből semmi sem valósult meg, miután a valódi fordulópontot és a globalista–lokalista törésvonal létrejöttét a 2015-ös migrációs válság hozta el, aminek következtében Magyarország minden korábbinál jobban felkerült a világpolitika térképére.

Hazánk a szuverén érdekeket képviselő lokalista tömb zászlóvivőjévé vált, és megkerülhetetlen szereplője lett a politikai folyamatoknak, legyen szó a migrációról, a családtámogatásról, Európa jövőjéről vagy a klímaváltozás elleni harcról. Magyarország nemcsak konzervatív fellegvárrá vált Európa szívében, amiről a nyugati világ meghatározó konzervatív és klasszikus liberális gondolkodói is elismeréssel szólnak, de egyenesen a „magyar modell” vált irányadóvá egy sor kérdésben.

Pragmatikus együttműködés

A klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán hazánk a több száz éves múltra visszatekintő konzervatív zöldpolitika szellemében törekszik a fenntarthatóságra, aminek keretében ideológiamentes megközelítést alkalmaz minden alternatív energiaforrás tekintetében. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amíg a legtöbb nyugati országban gyökeret eresztett az átideologizált atomerőmű-ellenesség, addig hazánk a fosszilis energiahordozók mihamarabb történő kiváltásának érdekében jelentős szerepet vállal egy formálódó magyar–lengyel–francia szövetségben is, amelynek célja az atomenergia zöldenergiaként történő elismerése. Az új német kormány ideológiavezérelt és a racionalitást háttérbe szorító külpolitikájától eltérően Emmanuel Macron pragmatikusan és érdekalapon viszonyul azokhoz az országokhoz, amelyekkel bizonyos kérdésekben kölcsönösen előnyös módon tud együttműködni. Ezáltal valószínűsíthető, hogy a francia köztársasági elnök budapesti látogatása során szóba kerül az együttműködés elmélyítése az atomenergia terén, amire a visegrádi országok is nyitottak.

Ezen együttműködés jelentősége abban rejlik, hogy az atomenergia a megfelelő tárolási körülmények között a legolcsóbb és legbiztonságosabb energiaforrás lenne, valamint az üvegházhatású gázok (amelyek jelentősen hozzájárulnak a Föld légkörének felmelegedéséhez) kibocsátását a leggyorsabban és leghatékonyabban az atomerőművek építésével és üzemeltetésével lehetne csökkenteni.

Macron puskázik Orbán dolgozatából

Azt is érdemes kiemelni, hogy a balliberális olvasatban Macron már nem az a szépreményű „baloldali liberális” jelölt, mint a megválasztásakor, 2017-ben volt. Ennek oka, hogy a francia köztársasági elnök a politikai diskurzus szintjére emelte a köztársaságot fenyegető iszlám szeparatizmus jelenségét, aminek következtében a balliberális véleménydiktatúra képviselői szerint már Macron is a „fasizálódás” útjára lépett.

Sőt, Fredrik Erixon svéd közgazdász a The Spectatorba írt véleménycikkében 2021 januárjában azon sajnálkozott, hogy „noha Emmanuel Macron más ligában játszik, azért puskázik Orbán Viktor dolgozatából”. A liberális közgazdász szerint Macron egy sor kérdésben a magyar miniszterelnököt másolja: illiberális törvényeket hoz, rendeleti kormányzást alkalmaz, szembefordul az integrálódni képtelen muszlimokkal, elveti a liberalizmust, és a nemzetállami Európa-eszményt támogatja.

A balliberális erők olyannyira a militáns progresszivizmus hatása alá kerültek az elmúlt évek folyamán, hogy képtelenek a saját végletekig eltorzított véleménybuborékukból kiszakadni, és a nemzetközi folyamatokat racionális lencsén keresztül szemlélni. Ezáltal pedig Macron budapesti látogatása ismét érdekes kontextusba helyezi azt a narratívát, miszerint „Orbán Viktor véglegesen elszigetelődött”.

A balliberálisok vagy tovább masíroznak az egyre inkább tragikomédiára hajazó „mindenki fasiszta, akivel nem értek egyet” lejtőn, vagy szembesülnek azzal, hogy minden lejáratási kísérletük ellenére Orbán Viktor valóban megkerülhetetlen politikai szereplőjévé vált az európai politikának.