Iránban betiltják az angol nyelv iskolai oktatását
2018.01.08. 15:00
Az Irán ellen állítólag zajló amerikai és nyugati kulturális invázióra hivatkozva tiltotta meg az iráni kormány az angol nyelv oktatását az általános iskolákban.
Egy iráni tisztviselő tájékoztatása szerint Irán azért tiltotta be az angol nyelv tanítását az általános iskolákban, mert az országot irányító iszlám vallási vezetők szerint az angol nyelv tanítása elősegíti az ország elleni amerikai kulturális inváziót.
Az angol nyelv tanítása a kormányzati és a nem kormányzati általános iskolákban ellentétes a törvényekkel és szabályokkal, mivel az alapfokú oktatásnak az az alapfeladata, hogy lefektesse a diákok iráni kulturális ismereteinek az alapjait "
– mondta Mehdi Navid-Adham, az állami felsőoktatási tanács vezetője az állami televíziónak.
Az iráni oktatási rendszert ismerők szerint a tiltás igazából inkább szimbolikus jelentőségű, mivel nem érint nagyon sok tanulót. Ennek az az oka, hogy az angol nyelv tanítása Iránban általában a középiskolákban kezdődik meg, 12-14 éves kortól kezdődően. Általános iskolákban csak néhány elit magániskolában volt eddig angol nyelvoktatás, illetve több állami intézményben a tanórákon kívül lehetett angol nyelvtanfolyamokra jelentkezni.
Az önmagát Iráni Iszlám Köztársaságként meghatározó ország vallási vezetői nem most először említették meg a kulturális invázió elleni fellépés szükségességét. Ali Hámenei Khomeini ajatollah például 2016-ban amiatt adott hangot a felháborodásának, hogy egyes óvodákban megkezdődött az angol nyelv oktatása.