Hazudott a svéd média
2016.01.12. 08:45
Bábszínházhoz hasonlít a svéd média működése, miután szándékosan hazudtak el lényeges információkat annak érdekében, hogy ne kavarjanak politikai botrányt.
Botrányos igazságokra derült fény, miután egy nevét nem vállaló svéd pszichológus arról számolt be, hogy nemcsak a rendőrség, hanem a sajtó is szándékosan hallgatott, majd magyarázott félre, amikor kiderült, hogy a tavaly megrendezett augusztusi, svéd fesztivál idején félszáz migráns szexuálisan zaklatott kiskorú lányokat.
A legnagyobb országos napilap – a Dagens Nyheter – újságírójával még tavaly vette fel a kapcsolatot a pszichológus, miután egyértelműen kiderült, hogy migráns-erőszak történt a "We Are Sthlm" nevű fesztiválon, amely azonban nem került a nyilvánosság elé. A svéd újságíró azonban kibújt a feladat alól, miután azt érzékeltette, hogy az illegális bevándorlókat érintő bűncselekmények politikailag nem kifizetődő témák.
A pszichológus később kifejtette, hogy szerinte a média, a rendőrség és a kormányzat is összejátszott abban, hogy bizonyos információk elhallgatásra kerültek. A történtek csupán akkor lettek közismertek, miután egész Németországban több mint 500 bejelentés érkezett a rendőrségre hasonló, migránsokkal kapcsolatos szexuális zaklatásokról szilveszter után pár nappal.
A történteket végül a svéd miniszterelnök, Stefan Lövfen elítélte, azonban nehéz azt feltételezni, hogy környezetében – a sajtó és a rendőrség együttes hallgatásáról – senki sem tudott. Vagy ha igen, miért nem tájékoztatta a felsőbb vezetést?
Miközben az európai politikai elit azon aggódik, hogy Magyarországon vagy Lengyelországban esetleg sérül-e a sajtószabadság azzal, hogy a nemzetérdek által megkívánt, őszinte tájékoztatás összekuszálja a brüsszeli narratívát, aközben feledésbe merülnek azok az alapvető bűnök, amiket a nyugati média szinte heti rendszerességgel – évek óta – elkövet az öncélú, politikai érdekük kiszolgálásának érdekében.