Ha diadalmenetre számított a brit kormányfő az EU-csúcs utáni napokban, akkor csalódnia kellett, Boris Johnson és az euroszkeptikusok már a hétvégén elvitték a show-t.

David Cameron a szombati kormányülés után jelentette be, hogy június 23-án kerülhet sor a brit EU-tagságról szóló népszavazásra. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy bár kormánya továbbra is mögötte áll, miniszterei – szokatlan módon – szabadon kampányolhatnak bármelyik válasz mellett.

Sokan éltek is a lehetőséggel, így a kilépéspártiak táborát fogja erősíteni többek közt a brit alsóház elnöke és a munkaügyi miniszter is de a legnagyobb érvágás a kormányfő szempontjából, és ezért a legfontosabb a távozás mellett kampányolók csapatában:

Most először hozták ki a fogadóirodák Boris Johnsont a legesélyesebb leendő kormányfőnek. Bejelentését követően, miszerint az EU elhagyása mellett fog kampányolni, megelőzte az eddigi első számú utódjelölt George Osborne pénzügyminisztert. Döntése jelentőségét bizonyítja az is, hogy a bejelentést követően hétéves mélypontra gyengült a font árfolyama a dollárral szemben.

Nem mindenki optimista Boris Johnson jövőbeli esélyeit illetően, számára talán a legfájóbb édesapja nyilatkozata lehet. Stanley Johnson, aki egykor maga is parlamenti képviselő volt, azt mondta fia lépéséről: ezzel eljátszotta az esélyt, hogy valaha is kormánytag legyen Cameron miniszterelnöksége idején, majd hozzátette:

Elhamarkodottnak tűnhet a kijelentés – már ha nem előre egyeztetett nyilatkozatról van szó –, mert Boris bizonyára pontosan tudta, mire számíthat. Azáltal, hogy megkülönbözteti magát a párt többi erős emberétől, legalább annyit nyerhet, mint veszíthet.

Jelen állás szerint két olyan momentum várható a következő években, amikor reális esély van David Cameron lecserélésére. Ha az uniós tagság mellett kampányoló erők a jelenlegi kormányfő vezetésével elveszítik a júniusi népszavazást, akkor akár már nyáron új miniszterelnöke lehet Nagy-Britanniának. Ha azonban Cameron sikeresen benntartja a briteket az EU-ban, akkor jó eséllyel még évekig hatalomban marad.

Azt már korábban bejelentette a kormányfő, hogy a 2020-as választások előtt lemond, vagyis a Konzervatív Párt tisztújítást fog tartani. Így az új pártvezető egy rövid ideig biztosan miniszterelnök lesz, a továbbiakról viszont már a választók fognak dönteni. Mások mellett Johnson és Osborne már jelezték, hogy indulnának az elnöki székért, de várhatóan további kormánytagok és képviselők is beszállnak majd a versenybe.

De Borisnak talán nem is érné meg, ha az ország kilépne az Európai Unióból, mert nem ez a célja. Mostani helyezkedése arról szól, hogy ő akar lenni a következő brit kormányfő, ehhez pedig nem feltétlenül kell az, hogy a kilépéspártiak győzelmével megbukjon a jelenlegi kormány. Bőven elég, ha a kérdés – amelyben Boris markáns álláspontot foglalt el – napirenden marad a ciklus hátralevő részében, és tematizálja majd a 2020-as választásokat. Ideális lenne az ő szempontjából, ha egy szoros kimenetelű népszavazással megerősítenék az uniós tagságot, de közben megmaradnának a brit népet és a Konzervatív Pártot egyaránt szétfeszítő törésvonalak.

Ennek fényében már most zseniális húzásnak bizonyulhat az elsőre merésznek tűnő, és kétség kívül kockázatos lépése, mert ezzel nagy lépést tett afelé, hogy ő legyen a párt következő elnöke. Ugyanis a toryk bonyolult tisztújítási eljárása szerint először a parlamenti képviselők támogatására van szükségük a jelölteknek: ha túl sokan indulnak, akkor minden körben elköszönnek a legkevesebb szavazatot kapó aspiránstól egészen addig, amíg ketten nem maradnak. Közülük választja ki a teljes párttagság a következő elnököt.

Boris eddig is népszerű volt a szélesebb tömegek, így a 150 ezres párttagság körében, mostani lépésével pedig messze a legfajsúlyosabb Brexit-párti konzervatív politikussá avanzsált. Ezzel pedig elegendő számú képviselő támogatását szerezheti meg ahhoz, hogy a párttagság kezébe kerülő szavazólapon két név szerepeljen: egy mainstream, EU-párti kormánytagé és a legnépszerűbb euroszkeptikus Boris Johnsoné.