Franciaország mindig is a bevándorlók földje volt?
2019.11.01. 13:18
A híres francia demográfus a Le Figarónak adott hosszú interjújában számolt be a francia migráció valós állapotáról, és bírálta Macron elnök azon kijelentését, miszerint Franciaország mindig is a migráció földje volt.
Emmanuel Macron nemrég egy parlamenti frakcióülésen beszélt a párt migráció kérdéséhez való hozzáállásáról. A frakcióülés apropóját egyrészt az adta, hogy a francia törvényhozásban éles viták zajlottak októberben a migrációról, és ezt a témát készítették elő. Másrészről „beárnyékolta” a megbeszélést az előző napi, a szokásosnál is durvább sárgamellényes tüntetés, ami ismét felvetette a kérdést, hogy hogyan álljon hozzá a párt a migráció kérdéséhez abban az országban, ahol a összlakosság 65%-a, és a francia születésű lakosság közel négyötöde elítéli a tömeges migrációt.
Egy informátor szerint Marcon azt ecsetelte, hogy a pártnak bele kell állnia a vitába, vissza kell vennie a témát a szélsőjobbtól. Meg kell értetnie az emberekkel, hogy nincs itt mit nézni: Franciaország mindig is a bevándorlók hazája volt.
A francia elnök később megerősített állítását a Valeurs actuelles c. hetilapnak, sőt, még hozzátette:
Lakosságunk 10-14%-a mindig is külföldről származott
Michele Tribalat ezt a két érvet szedi darabokra a Le Figarónak adott interjújában.
Tribalat rögtön azzal az erős érvvel kezdi, hogy
1851-ben Franciaország lakosságának mindössze 1%-a, tehát 381 ezer fő volt bevándorló, és ők is főképp francia anyanyelvű vallonok voltak.
Az első komolyabb migrációs hullám a 20. század elején, az első világháború után és a világgazdasági válság alatt érte az országot, ezek a bevándorlók viszont szintén még Európából érkeztek: főképp gyorsan asszimilálódó lengyelek és olaszok voltak. Az ő számuk a gazdasági válság alatt, 1931-ben volt a legmagasabb, ekkor az ország lakosságának 6,6%-a született külföldön.
Emiatt méreteiben, arányaiban és következményeiben is összehasonlíthatatlan ez a mérsékelt, Európán belüli népmozgás azzal a migrációs folyamattal, ami a 20. század végén vette kezdetét.
Az INSEE, a francia központi statisztikai hivatal adatai szerint a bevándorló származásúak első és második generációja 2018-ban már meghaladta a 21%-ot. Mivel Franciaországban illegális a felméréseken a bőrszínt feltüntetni, így ez a szám jóval magasabb is lehet.
Ez egyébként 14 millió embert jelent, vagyis több bevándorló él Franciaországban, mint amennyi magyar összesen.
A szociológus szerint a francia baloldal borzalmasan el van tévedve a migráció tekintetében, és
ha az elnök ráadásul ezt egy belsős pártértekezleten mondta, akkor rosszabb a helyzet, mint gondolta, hiszen nem kampányfogásról van szó, hanem nyilvánvalóan nincs képben a helyzet súlyával.
Milyen különbségek vannak a 20. és a 21. századi migrációs állapotok között?
A szociológus kifejtette, hogy míg 1982-ben a francia bevándorlók 56%-a európai származású volt, és csak 33%-a afrikai, addig ma, a 2018-as adatok alapján az arányok fordítottak: a bevándorlóknak csak harmada európai származású, de ők főképp az idősebb korosztály tagjai, akik még a '70-es, '80-as években érkeztek.
Ha csak a fiatalokat nézzük az európaiak visszaszorulása jóval látványosabb: közül ugyanis már a 40% Észak-Afrikából, 20% Fekete-Afrikából érkezett, és csak a 20%-át adják az EU különböző országából érkezettek.
Ami még megkülönbözteti a két migrációs hullámot, az a migránsok eloszlása. Míg korábban, az 1950-es években a bevándorlók idővel jól szétoszlottak a különböző településeken városoktól falvakig, addig a 21. századi migráció új jellemzője, hogy a bevándorlók hatalmas közösségeket alakítanak ki, és gyakorlatilag átvették a többség szerepét több városban, míg a vidék dominánsan francia maradt.
Itt érkezik egy újabb durva szám:
a 30 ezer főnél nagyobb lakosságszámú településeken már 37% a bevándorlók aránya.
A demográfus egyébként pesszimista a kérdésben: szerinte a számok azt mutatják, hogy már késő tenni az ügyben, a francia asszimilációs modell – mely az egyik leghatékonyabb volt a 19-20. századi Európában – meghalt.
Michele Tribalat egy definíciós magyarázattal zárja le az interjút: Szerinte az elnök mindössze integrációt szeretne, nem asszimilációt, és a két dolog nem ugyanaz. Míg előbbi egy olyan gazdasági folyamat, mely az érkező fél kultúráját meg kívánja tartani, addig utóbbi egy aszimmetrikus társadalmi folyamat, mely a hazai kultúrát előnyben részesíti.
Emmanuel Macron nem tiszteli a francia kultúrát eléggé ahhoz, hogy abba tömegeket akarjon asszimilálni, az integrációs politikája viszont megbukott.