A római Colosseumban, a keresztút alatt elmondott nagypénteki imájában Ferenc pápa azt mondta, a keresztényeknek több okból kifolyólag is szégyenkezniük kellene. Nemcsak amiatt, hogy a hatalmat és a pénzt választották Isten helyett, hanem azok cselekedetei miatt is, akik a jövő generációi számára hátrahagynak „egy olyan világot, mely megosztottságtól, háborúktól és önzéstől roskadozik”.

A pápa nyilatkozata egy olyan mintát követ, amely következetesen és szilárdan védi az iszlám vallást és a muszlimokat, miközben vádaskodik a nyugati civilizáció és a keresztények ellen.

Ferenc pápa folyamatosan azzal zavarja össze hallgatóságát, hogy azt mondja, minden valláshoz tartoznak erőszakos emberek, ám minden vallás a békét hirdeti.

Úgy tűnik, e bonyolult zűrzavarral az a célja, hogy elutasítsa a kapcsolatot az iszlám tanítások és az olyan muszlimok által elkövetett erőszak között, akik maguk is azt hirdetik, hogy iszlám hitük motiválta őket a gyilkosságokra és a terrorcselekményekre. „Az iszlám a béke vallása, amely összeegyeztethető az emberi jogok tiszteletével, és egy békés együttélésre törekszik” – írta Ferenc pápa a közel-keleti keresztényekhez írt 2014-es levelében. „A valódi iszlám és a Korán megfelelő olvasata ellenzi az erőszak minden formáját” – mondta a pápa a 2013-ban megjelent,  Az evangélium öröme című apostoli buzdításában.

Sőt, talán szándékosan tagadja azt. Bárcsak megértené, hogy az Istenbe (Jézusba) vetett hitét, melyről imáiban beszél – amely megmenthet minket a gonosztól, a „gyűlölettől, az önzéstől, a büszkeségtől, a nagyravágyástól, a bosszútól és a bálványimádattól” –, az iszlám vallás és a muszlimok teljes mértékben tagadják.

Az iszlámban Jézus Krisztus egy próféta vagy egy hírnök volt, akinek nem volt befolyása ránk, muszlimokra, sem az életünkre, sem a létezésünkre.

Mi több, a Korán egyértelműen kifejti, hogy „istenkáromlást követ el az, aki azt mondja: Allah maga Krisztus, Mária fia” (5:24). „Bizony, Allah szemében a vallás az iszlám” (3:29), „és [nektek hívőknek] együttesen kell harcolnotok a hitetlenek ellen” (9:36). Ferenc pápa maga is hitetlennek, többistenhitűnek vagy pogánynak minősül, aki ellen az igazhitű muszlimoknak küzdeniük kell (Korán 9:111; 3:15; 8:60 és Hadísz: A muszlim 4294; 30), akár gyilkosság formájában is (Korán 9:5; Korán 8:12).

Ferenc pápát talán érdekelhetné, hogy a muszlimok úgy tartják, a keresztények egy eltorzított vallást követnek, emiatt csupán két végső lehetőségük van: áttérnek az iszlámra, az igazság vallására; vagy egy „jól viselkedő”, alárendelt „dzimmíként” egyfajta megtűrt, másodrangú állampolgárként léteznek tovább (Korán 9:29).

Néhány héttel ezelőtt a pápa azokat az olasz szavazókat kritizálta, akik bevándorlásellenes pártokat támogattak a nemrég megtartott választásokon, mert úgy gondolta, a muszlim bevándorlóktól való „félelemre” nem szabad politikát alapozni.

A pápa olasz választókat megcélzó rendreutasítása szembemegy az olyan történelmi bizonyítékokkal, melyek alátámasztják, hogy az indokolt félelem nemcsak alkalmas, hanem esetenként szükséges alapot jelent a politikának.

A modern történelem tele van olyan példákkal, melyek hangsúlyozzák a veszély korai észlelésének fontosságát a túlélés szempontjából: a harmadik birodalom, Sztálin Oroszországa vagy a katasztrofális következményekkel járó 1938-as müncheni egyezmény.

Az embernek csak rá kell néznie az egykor hatalmas, keresztény Bizánci Birodalomra – ma egy vészesen iszlamizálódó Törökország –, a Közel-Kelet és Észak-Afrika teljes egészére, Délkelet-Ázsia nagy részére, az Oszmán Birodalom által elfoglalt Kelet-Európára, Észak-Ciprusra vagy Dél-Spanyolországra.

A félelmek gyakorta nem képzeletbeliek vagy fóbiák, hanem racionális reakciók az iszlám ideológiára, amely nemcsak a globális terjeszkedésben érdekelt, de arra is ráveszi a muszlim bevándorlókat, hogy utasítsák el az európai társadalmakba való integrációt, és erkölcsileg helyezzék magukat feljebb a nyugatiaknál, akiket sokan korruptnak tartanak.

A muszlim bevándorlók nem azért veszélyesek, mert „külföldiek, másfélék vagy szegények” – ahogyan Ferenc pápa írja le őket –, hanem azért, mert a Korán azt parancsolja: „Ne fogadják a hívők a hitetleneket szövetségesnek, a hívők helyett! Aki ezt megteszi, azt Allah magára hagyja. [Csak akkor tehetitek ezt meg,] ha féltek tőlük. Allah óva int benneteket haragjától! Allahhoz tér végül vissza [minden].” (Korán, 3:28)

A Korán emellett „tisztátalannak és érinthetetlennek” írja le a nem muszlimokat (9:28; 7:179). Ennél már csak az a tucatnyi, Koránból származó parancsolat beszédesebb, melyek a hitetlenek ellen vívott, erőszakos dzsihádról szólnak.

A Muszlim Testvériség zászlaján a következő idézet olvasható: „És készítsétek fel [magatokat] ellenük, amire csak képesek vagytok, az erőből és a lovasságból, amit össze tudtok gyűjteni, hogy félelmet keltsetek vele Allah ellenségeinek és a ti ellenségeiteknek szívében, és másokéban rajtuk kívül, akiket ti nem ismertek, de Allah ismer. És bármit is költötök Allah útján, teljes mértékben vissza lesz az fizetve nektek, és nem fogtok semmiben igazságtalanságot szenvedni.” (Korán, 8:60)

Az iszlám ideológiájának meghatározó szerepe a világszerte ezrével bekövetkezett terrortámadásokban és kísérletekben – különösen jelen évszázad kezdetétől – megkérdőjelezhetetlen, vitathatatlan tény.