Felháborodott nikábos nõ miatt hurcolták meg az étterem-tulajdonost
2016.09.15. 22:18
Bojkottra szólították fel egy étterem ellen Németországban, ahol a tulajdonos megkért egy muzulmán nőt, hogy vegye le az arcát eltakaró fátylat.
Szombaton bement a bielefeldi Seekrug étterembe egy nikábot viselő nő. A tradicionális muszlim viseletet hordó asszony háromezer másik vendéggel együtt vett részt az étteremben.
A hely tulaja, Christian Schulz azonban kiszúrta a tömegben a meg nem nevezett muszlim nőt, és megkérte, hogy vegye le az arcát eltakaró leplet. A nő erre súlyos szitokszavak mellett fejezte ki nemtetszését, majd háborodottan kiment a helységből.
Itt szabadult el az őrült migránssimogatás, hisz a nő leírta a történteket a Facebook-oldalán, miután a felháborodott liberálisok ellepték az étterem oldalát és bojkottra hívtak fel, továbbá Schulzról megállapították, hogy rasszista.
Õrület miket írnak rólunk. De nem csak engem, az alkalmazottaimat is bántották, felháborító"
– fogalmazott a feldúlt tulajdonos.
A férfi reagálásában kitért arra, hogy nem érti miért lenne rasszista, hogyha egy ilyen nagy létszámú eseménynél megkérne valakit, hogy ne hordja az arcát takaró leplet.
(Local)