Facebook Live-on közvetítették, ahogy csoportosan megerõszakoltak egy fiatalkorú lányt
2016.08.22. 12:28
A rendőrség szerint a fiatal férfiakból álló csoport a Facebook Live alkalmazáson keresztül közvetítette egy 15 éves lány megerőszakolását.
Az elsődleges vizsgálatok szerint a fiatalok egy helyi parkban álló autóban követték el a bűncselekményt. A Facebook Live-on keresztül közzétett felvételt csaknem húszezer ember látta, kétszázan meg is osztották a videót.
Hallottam, ahogy a háttérben egy fiú azt mondta, hogy ez az, végre élőben vagyunk!"
– mondta a videó egyik megtekintője, aki szerint az áldozat nagyon fiatalnak tűnt és valószínűleg hátrányos helyzetű volt.
Nagyon szomorú vagyok a történtek miatt. Ezek a suhancok tönkretették egy fiatal lány életét, aki sosem lesz képes ezt kiheverni. Azok akik felvették az egészet videóra és megosztották, mert attól milyen menők lesznek, ugyanolyan elmeháborodottak, mint akik elkövették az erőszakot."
– mondta egy helyi lakos.
A memphisi rendőrség még jelenleg is nyomoz az ügyben, ám egyelőre senkit sem vádoltak meg.