A Forma–1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Első hegyi futamán, 1968. április 15-én egy Mini Cooperrel kategóriájában mindjárt második helyezést ért el, két héttel később pedig már győzelmet aratott.

A hegyi versenyek után a Forma–3-ban, a Forma–2-ben versenyzett, az autósport csúcsát jelentő Forma–1-ben 1971-ben mutatkozott be a March Ford csapatában. 1972-ben még megnyerte a Forma–2-es világbajnokságot, majd végleg a száguldó cirkuszhoz igazolva 1973-ban a BRM, 1974-től a Ferrari autóiban rótta a köröket. A maranellói istálló vörös színeiben rögtön a negyedik helyen végzett az összesítésben, a következő évben, 1975-ben világbajnok lett.

Fotó: AFP

Az 1976-os szezon közepén hatalmas fölénnyel vezetett a pontversenyben, amikor a Nürburgringen szörnyű balesetet szenvedett. A verseny előtt a biztonsági intézkedések hiánya miatt bojkottra szólította fel versenytársait, de mivel nem talált követőkre, beült autójába. A második körben kicsúszott, ketten nekiütköztek és ő a kigyulladt kocsiban rekedt. Az akkor még csak ajánlott tűzoltó automata nem volt beépítve a kocsijába, de be sem kapcsolt volna, mert az ütközéstől kiszakadt a Ferrari akkumulátora. Egy csőből égő benzin folyt a kocsiba, a bukósisakba vezető cső nem szállított friss levegőt, így megsérült Lauda légcsöve és tüdeje is. Három versenyzőtársának sikerült őt kihúznia, és szerencséjére a speciális mentőautó fél perc alatt odaért.

Lauda hat héttel és három futammal később visszatért, saját szavai szerint rettegve és fájdalmak közepette negyedik lett az Olasz Nagydíjon. Abban az évben egy ponttal maradt le az összetettben a világbajnoki címről, mert az utolsó futamon, a szakadó esőben megrendezett Japán Nagydíj második körében „az életem többet ér, mint egy cím” szavakkal leállította autóját. A pontversenyben akkor még második, McLarennel versenyző brit James Hunt hatalmas kockázatot vállalva, körhátránnyal a harmadik helyen futott be és megnyerte a világbajnokságot.

1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetőivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult. 1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következő év őszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását. 1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben. 1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben máig egyetlen osztrákként megnyerte hazája nagydíját is. Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal előzött meg – a monacói versenyt az időjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma 1–es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött.

Lauda, aki 1997 után 2005-ben is új vesét kapott, nem szakadt el az autósporttól. 2008-ban megnyert egy bemutatóversenyt, és egy német televíziócsatorna szakkommentátora volt az F1-es futamokon. 2012-ben a Forma–1-es Mercedes csapat felügyelő bizottságának elnöke lett, a következő évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton ide igazolt. 2018 augusztusában sikeres tüdőátültetésen esett át, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták.

Nagy vetélytársáról azt mondta: azon kevesek egyike volt, akiket szeretett, azon még kevesebbeké, akiket tisztelt és az egyetlen, akit irigyelt. Hazájában bélyeg jelent meg arcképével, 2016-ban a sportolói Oscarnak nevezett Laureus-életműdíjat kapott. Fia, Mathias is autóversenyző lett, korábban a Forma–3000-ben versenyzett, jelenleg a Mercedes csapatának tagja a német túraautó-bajnokságban (DTM).