Az Amerikai Egyesült Államok középiskoláiban a nebulók mindössze elhanyagolható mennyiségű klasszikus és európai történelmet tanulnak – és úgy összességében is marginális szerepe van a tényleges történelemnek a történelemórákon – egy dolog azonban kivételes helyet foglal el a kurrikulumban: kiemelkedő szerepet kapnak az ókori rómaiak.

A római történelmet azért részesítik előnyben a tengerentúlon, mert saját magukra előszeretettel tekintenek úgy, mint valamiféle „jelenkorunk Rómájára”, amire nem csak a legfontosabb intézményeik elnevezései és felépítései utalnak (például kapitólium, szenátus), hanem még az olyan apró elnevezésekben is próbálták az ókori rómát feltámasztani, mint az „inauguráció”.

Hogyha elfogadjuk ezt az amerikai eredetű párhuzamot, és megpróbáljuk Trump 4 éves elnökségét is ebbe a párhuzamba beépíteni, akkor kijelenthetjük, hogy

Rettenetesen hangzatos, még kampánylózungoknak is magabiztos ígéretekkel indult politikai pályafutása: „falépítés a mexikói határra, kivonulás mindenhonnan, visszahódítani a gazdaságot Kínától, békét kötni Palesztinában és Koreában” és a két legfontosabb: „lecsapolja a mocsarat, és újra naggyá teszi Amerikát”.

Ami ennél meglepőbb, hogy mindezt többségében valóra is tudta váltani, de legalábbis jó úton járt afelé hogy két ciklus alatt – ha nem buktatják meg – meg is valósítsa.

Összességében négy év után kiderült, hogy Trump nem csak a szavak embere. Nem véletlen szavazott rá több ember az Egyesült Államok történelmében, mint bármelyik másik elnökre bármikor:

• Soha ennyire alacsony munkanélküliség nem volt az Egyesült Államok történelme során, mint a koronavírust megelőző időszakban.
• Holott korábban 2016-ra saccolták, hogy Kína megelőzi az Egyesült Államokat, és a világ vezető gazdasági ereje lesz, Trumpnak nem csak sikerült megtartania az előnyét Kínával szemben, de némileg még növelni is tudta azt.
• Ugyan nem sikerült befejeznie a határkerítést 4 év alatt – amihez jelentősen hozzájárult az is, hogy a demokrata irányítás alatt álló képviselőház ott gáncsolta, ahol tudta – 450 mérföldnyi kerítést sikerült felhúznia két év alatt a Mexikói határra, ami a szükséges távolság nagyjából harmada. Ilyen tempóban haladva már 2022-re elkészült volna a teljes szakaszon.
• Sorra költöztetik vissza a nemzetközi vállalatok a gyártósoraikat Mexikóból és Vietnamból Ohióba és Texasba.
• Trump négy éve az amerikai gazdaság régóta nem látott szárnyalását hozta el, a tőzsde sorra döntötte meg a rekordokat
• A kis- és középvállalkozások, amik a legtöbb amerikai munkavállalónak munkát adnak, szárnyaltak.
• Szíriából kivonult.
• Észak-Koreával kvázi békét kötött.
• A Közel-Keleten olyan békés hangulatot sikerült megteremtenie, hogy Izrael és az arab államok történelmi jelentőségű együttműködési szerződést kötöttek.
• Összességében is elmondható, hogy

Az egyelten hiányosság, amit felróhatunk neki, hogy a „mocsarat”, ahogy Amerikában nevezik a neoliberális mélyállamot – Hollywoodtól a Big Tech cégeken át Epstein privát szigetéig – nem hogy nem csapolta le, lényegében hozzá sem nyúlt egy-két bátor Twitter üzenetet leszámítva.

Bukását is annak köszönhette, hogy lebecsülte ellenfelét: elnökségének végére a hálózat olyan erőssé vált, hogy

A kérdés tehát immár az, hogy ha nem is Caesarja, akkor mije volt Trump a konzervatív Amerikának? A válasz remélhetőleg nem Julianus Apostata, egy lketűnt kor hagyományainak utolsó képviselője a birodalom bukása előtt, hanem Tiberius Gracchus.

Gracchus úgy vonult be a római történelembe, mint a nép első támogatója az oligarchákkal szemben, akinek az erőszakos leváltását követően ugyan visszaállt a régi elnyomó rend Rómában, de a nyugalom csak ideiglenes volt:

Mit várhatunk Bidentől?

Joseph Biden az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke lesz ma déltől, és az első elnök Roosevelt óta, akit úgy „választ” meg az amerikai nép, hogy tudja: valószínűleg nem képes önállóan és sokáig ellátni feladatát.

Biden beiktatása azonban nem csak Trump ciklusának, hanem egy korszaknak vet véget az Egyesült Államok, és ezzel a világ történelmében:

Hogy mit hoz a következő négy év, az kérdéses, de néhány dolog, ami november óta megkezdődött:

• Ismét beindul a demokráciaexport, és ne lepődjünk meg, hogyha ez majd Magyarországgal és Lengyelországgal fogják kezdeni. A magyar ellenzék mindenesetre örülhet: soha nem látott mennyiségű pénzbeni segély és médiahátszél érkezhet hozzájuk, a magyar-amerikai viszonyban pedig újrakezdődhet az Obama alatt már megismert Goodfriend-kapcsolat.
• A Big Tech korlátlan hatalmat kaphat a hírek terjedése és a vélemények felett. Ez eddig is szépen lassan zajlott, de mostanra kiderült, hogy Trump volt az utolsó védőbástyája a régi életmódunknak: Amerikában jön a digitális diktatúra.
• Ugyan arra számíthatna a naiv megfigyelő, hogy Amerikában most végre rend jön, hiszen a BLM-tüntetők megkapták, amit akarnak, tévedünk: már az elnökválasztás eredményének kihirdetése után másnap törtek zúztak az antifasiszták Seattleben és Portlandben, immár azonban „Fuck Trump” helyett „Fuck Bidenekkel” fújták tele a nyugati part városainak falait.
• A szólásszabadság halott. Élt: 250 évet. Már nem csak a mainstream felületekről tiltják ki az rendszerkritikus konzervatív hangokat, hanem azokat a platformokat is törlik az internetről és a közbeszédből, amik ezeknek teret adnának.

És végül a legfontosabb: az amerikai világrend rohamosan repedezik az elnökválasztás óta.

„El van szigetelve”?

Ugyan a liberális média nem győzte hangsúlyozni négy éven keresztül – itthon is és nyugaton is -, hogy Trump és politikája „el van szigetelve”, nem árt megjegyezni, hogy

Japánban 74 százalék támogatja Trump politikáját, Biden beiktatásának napján épp Trump-párti tömegtüntetések vannak a szigetországban.

• Ausztrália,
• Japán,
• Fülöp-szigetek,
• India,
• Brazília,
• Törökország,
• Szaúd-Arábia,
• Izrael,
• Dél-Korea,
• Mexikó,

csak hogy néhányat említsek a világ vezető katonai és gazdasági hatalmaiból. Ezen országok vezetői gyakran még keményvonalasabb politikát is űznek, mint Trump, és Biden megválasztása hírének nagyon nem örültek. Biden erős szövetségese lényegében legfeljebb néhány szavatosságát vesztett nagyhatalom lesz, mint a még mindig nagyhatlmai ambíciókat dédelgető Franciaország vagy Németország, illetve az egy szem ultraliberális Kanada.

(Amerikai szövetséges országok, melyek „populista” vezetőjét a liberális sajtó „helyi Trumpként” aposztrofálja.
Pl.: Orbán a „magyar Trump”, Morrison az „ausztrál Trump”, Modi az „indiai Trump”, stb.)

Hogyha az amerikai diplomácia náluk is terjeszteni akarja a neoliberális igét, mint ahogy azt teszi az Európai Unióban, akkor hamar ott találhatja magát, hogy lemorzsolódnak a barátok...