Egy iraki bevándorló megerõszakolt két kínai diákot Németországban
2016.12.07. 20:58
Letartóztattak Németországban egy iraki migránst, mert megerőszakolt két kínai diákot a Bochumi Egyetem közelében. A bevándorló tavaly érkezett Németországba, feleségével és két gyermekével.
A német rendőrség kedden közölte, hogy letartóztatta azt a 31 éves iraki férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kínai egyetemistákat erőszakolt meg Bochumban – írta a Die Welt.
Az iraki bevándorló először augusztusban támadott meg egy 21 éves diákot, aki épp az egyetemhez közel lévő metrómegállótól sétált haza a kollégiumba. A migráns a bokrok között rejtőzködött, majd amikor odaért a kínai egyetemista lány, késsel fenyegetve próbálta megerőszakolni.
Két hónappal később novemberben, szintén az egyetem közelében, egy másik, 27 éves kínai diákot is megtámadott a bevándorló.
A rendőrség úgy jutott az erőszakoló migráns nyomára, hogy a második áldozat egyik barátja észrevette, ahogy a bevándorló erőszakoskodik a diáklánnyal, és le tudta őt fényképezni. Ezután tudták azonosítani a gyanúsítottat, a DNS-teszt pedig egyértelművé tette, hogy ő volt az elkövető.























































































