Csehországban tovább romlik a járványhelyzet
2021.02.07. 14:52
Szombaton mintegy 4800 új fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, 750-nel többet, mint egy hete. A laboratóriumokban 14 500 PCR- és 13 ezer antigéntesztet készítettek, mintegy felét a munkanapokon elvégzett tesztek számának – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent kimutatásból.
A járvány terjedési mutatója tovább emelkedett, szombaton már 1,05 volt. Amennyiben ez a mutató nagyobb egynél, az a járvány terjedésének gyorsulását jelzi.
Szombaton 5450 személyt kezeltek a kórházakban, 400-zal kevesebbet, mint egy hete. A súlyos állapotban lévők száma 989, valamivel kevesebb, mint a múlt szombaton.
A minisztérium által elkészített, öt sávra osztott százpontos táblázaton a kockázatok 71 pontnak felelnek meg, ami a negyedik sávot jelenti. Az érvényes óvintézkedések azonban továbbra is az ötödik sávnak felelnek meg. A hatóságok ezt azzal magyarázzák, hogy az általános helyzet már jó három hete nem javul, inkább romlik.
Március eleje, a járvány kitörése óta Csehországban 1,035 millió személy betegedett meg, 920 ezren meggyógyultak, 17 235 ember meghalt.
A kormány szeretné meghosszabbítani a szükségállapotot, de a korábbi ilyen helyzetektől eltérően egyelőre egyetlen ellenzéki párt sem támogatja, ami bizonytalanságot szül. A képviselőház várhatóan csütörtökön tűzi napirendre a témát. Andrej Babis kormányfő kijelentette, hogy addig még tárgyalni akar a pártok vezetőivel.