Csak Németországban több mint 4500 embercsempészt fogtak el
2017.05.23. 21:58
A Baloldal (Die Linke) nevű ellenzéki párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított kimutatás szerint 2015 elejétől 2017 márciusáig 4595 embert gyanúsítottak meg azzal, hogy németországi tartózkodási joggal nem rendelkező személyeket juttattak be az országba illegálisan.
A feltételezett embercsempészek száma 2015 tavaszától őszéig a migrációs hullám erősödésével együtt folyamatosan emelkedett, a csúcsértéket szeptemberben érte el 511 fővel, majd csökkenni kezdett. Azonban a havi bontású statisztika szerint továbbra sem szűnt meg a jelenség, az idén
- januárban 68,
- februárban 72,
- márciusban 77 feltételezett embercsempészt fogtak el.
A gyanúsítottak többsége – 3211 fő – a német-osztrák határon bukott le. A feltételezett embercsempészek közreműködésével mintegy 23 666 ember jutott be illegálisan Németországba a vizsgált időszakban, legnagyobb csoportjaikat szíriai, afganisztáni és iraki állampolgárok alkották. A gyanúsítottak között állampolgárság szerint bontásban a szíriaiak csoportja a legnagyobb, 490 fős. A második helyen pedig a román állampolgárok állnak 404 fővel.