Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az ukrajnai háború is a rasszizmusról szól

Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója

2022.03.04. 13:00

Több mint egy hete tart az orosz–ukrán háború, aminek következtében a mindennapi életünket is befolyásoló események (menekültválság, szankciók miatti gazdasági válság, az eszkaláció miatti háborúba való belesodródás veszélye) bontakoznak ki a szemünk előtt. A progresszív napirend képviselői azonban a jelenlegi humanitárius katasztrófa közepén is meglátták a – valójában geopolitikai érdekekből fakadó – háborús helyzet legjelentősebb hajtóerejét, és egyben következményét, ami mi más lenne, mint a rasszizmus.

 

Krónikus feltűnési viszketegség

Okkal uralja a közbeszédet a február 24-én megindult Ukrajna elleni orosz támadás, ám a híreket csak felületesen olvasó átlagemberek nem is feltételezték, hogy valójában ez a konfliktus is a rasszizmusról szól – legalábbis az elefántcsont-toronyban élő nyugati progresszívok szerint. Ennek fényében nem meglepő, hogy a haladás képviselői egészen szürreális hírekkel, tweet-ekkel és beszámolókkal árasztották el a közösségi médiát az elmúlt hét folyamán.

A társadalmi igazságosság élharcosai olyannyira megszokták, hogy az elmúlt években másról sem szólt a közbeszéd, mint az állítólagos „fehér felsőbbrendűségről”, a „rendszerszintű rasszizmusról”, vagy a „toxikus maszkulinitásról”, hogy képtelenek belenyugodni, ha egyetlen percig nem ők vannak a figyelem középpontjában.

Az Egyesült Államokban jó példa erre a szélsőségesen progresszív „fiatal törökök” (The Young Turks) vezetője, Cenk Uygur, aki magvasnak szánt gondolatokat osztott meg Twitteren: „A jobboldaliak nemcsak azért imádják Putyin mert egy autoriter, zsarnoki vezető, hanem azért, mert egy fehér autoriter vezető. A rassz még a nemzetiségnél is fontosabbá vált. A demokrácia és most már Amerika ellen is fordultak a fehér hadúr kedvéért.”

 

Hasonló alapon közölt cikket a Washington Informer „Miért kell a fekete életeknek is számítania az orosz–ukrán háborúban” címmel. A cikkben megszólaltatott Terrell J. Starr, a „fekete diplomaták” podcast műsorvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezerre tehető az Ukrajnában tanuló afrikai diákok száma, akik azonban nem rendelkeznek megfelelő papírokkal, hogy az Európai Unióba jöjjenek. Starr szerint az is problémát jelent, hogy noha Ukrajna sem volt soha a sokszínűség vagy a feketék elfogadásának bajnoka, ám Oroszország különösen keményen bánik a kisebbség tagjaival. Véleménye szerint mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 144 milliós ország lakossága közül „mindössze 70 ezren identifikálják magukat feketeként”.

Identitás-ideológia a köbön

Az újmarxista alapú identitás-ideológia az ukrajnai háborút is csak saját narratívájának keretében, az áldozati kártya folyamatos kijátszásával hajlandó értelmezni. Így eshetett meg, hogy hiába viselkednek példamutató módon a közép-és kelet-európai államok a humanitárius segítségnyújtás és az Ukrajnából érkező menekültek befogadása terén, a fősodratú progresszív média szemüvegén keresztül mindez újabb bizonyíték a régió rasszista hozzáállására. Amíg a Közel-Keletről, és az afrikai kontinensről érkező menekültek esetében „idegengyűlölő, rasszista és iszlamofób” módon minden eszközzel megtagadták a befogadást a térség államai, addig a „szőke, kékszemű és fehérbőrű” Ukrajnából érkező menekülteket tárt karokkal fogadják – hangzik a progresszívok vádja.

MTI/Czeglédi Zsolt

Természetesen a valóság ezzel a megállapítással köszönőviszonyban sincs, és azok, akik párhuzamot vonnak a két jelenség között, tanúbizonyságot tesznek fogalmatlanságukról.

Nézzük a tényeket: 2015 óta minden évben – kisebb-nagyobb intenzitással, ám permanens módon – évente közel félmillió olyan embert kell kiutasítani Európából, aki nem jogosult a menekültstátuszra. Aminek természetesen semmi köze a rasszizmushoz, hiszen minden olyan migráns, aki képes megfelelő dokumentációval és igazolással bizonyítani, hogy a genfi menekültügyi egyezmény kritériumainak és a „menekült” nemzetközi jogi fogalmának megfelel, az automatikusan menekültstátuszra jogosult. Ezt a pontot megelőzően mindenki migránsnak minősül, és csak az ellenőrzési procedúrát követően válik el, hogy az Európába belépni kívánók közül ki minősül menekültnek, és ki gazdasági bevándorlónak.

Éppen ezért állította magáról minden Európába igyekvő bevándorló, hogy „szíriai”, mivel a háború sújtotta ország polgárai valóban jogosultak voltak a menekültjogra.

Az is beszédes, hogy 2015-ben közel 2 millióra volt tehető az illegális határátlépések száma, és noha azóta ez a szám csökkent, a jelenség így is több százezres méreteket ölt az elmúlt évek folyamán. A genfi jog egyébként egyhangúan kijelenti, hogy a menekülteket nem lehet olyan országba visszaküldeni, ahol bármilyen okból kifolyólag üldöztetésnek lennének kitéve. Emellett azt is rögzíti, hogy a menedéket nyújtó állam területére engedély nélkül belépő személyek sem utasíthatók ki, amennyiben közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk veszélyeztetve volt.

Bármilyen térképre rápillantva azonban elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ezen cikkely értelmezhetetlen egy afgán, iraki, szíriai vagy szudáni „menekült” Németországba vagy Svédországban történő illegális bevándorlása esetében, midőn nem szomszédos államokról beszélünk, ezáltal pedig „közvetlenül” sem érkezhettek a szóban forgó, veszélyes területről.

Arról most ne is ejtsünk szót, hogy az unióba érkező, Európán kívüli migránsok 70 százaléka férfi. Ezt elviekben árnyalja, hogy ebből néhány százalékuk kiskorú, ám azóta az is többször bizonyítást nyert, hogy a magukat kiskorúnak hazudó migránsok kétharmada valójában felnőtt. Ennek oka abban keresendő, hogy a „kísérő nélkül érkező kiskorúak” könnyebben menedékjoghoz jutnak, sőt a legtöbb esetben még egy „mostohacsalád” gondjaira is bízzák őket, akik aztán saját költségükön gondoskodnak a valójában nagykorú migránsról.

MTI/Molnár Edvárd

Tegyük helyükre a fogalmakat

Tehát egyrészről vannak azok az illegális migránsok, akik tucatnyi biztonságos országon keresztülhaladva, a határkerítéseken átmászva, határsértő és a határellenőrökkel szemben nem ritkán agresszív módon viselkedve, bármiféle dokumentáció bemutatása nélkül érkeznek meg az unió területére. Őket hasonlítják össze a haladás zászlóvivői azokkal a szomszédos országból érkező, háború elől menekülő túlnyomórészt nőkkel és gyerekekkel, akik a határon türelmesen végig várják az előttük feltorlódó többórás sort, majd illedelmesen bemutatják érvényes papírjaikat.

Az alapvető tényekkel tisztában lévő ember nehezen lát hasonlóságot a két eset között.

Az is beszédes, hogy a máskor mindenkit egységesen menekültnek tituláló New York Times a Twitterre egy olyan térképet töltött fel, amely szerint az Ukrajnából nyugatra menekülők „menekültek”, míg akik keletre, Oroszország irányába teszik meg ugyanezt, azok „migránsok”.

A nyugati „migrációs szakértőknek” arról sincs fogalma, hogy a Magyarországra érkezők nagy része egyébként is kárpátaljai magyar, vagy, hogy Lengyelországban évek óta több mint 1 millió ukrán dolgozik legálisan anélkül, hogy „integrációs problémák” merülnének fel esetükben – ellentétben mondjuk a Nyugat „integrációs kísérleteivel” a kulturálisan idegen lakosság befogadása terén.

Ez a tudatlanság egyébként nem meglepő annak fényében, hogy a régiónkkal szemben rendkívül kritikus, ám arról semmit sem tudó amerikai politikusok is hangosan hirdetik inkompetenciájukat. Nancy Pelosi, az USA Képviselőházának demokrata elnöke például egyenesen összekeverte Magyarországot és Ukrajnát, míg Joe Biden szerint „lehet, hogy Putyin tankokkal körülveszi Kijevet, ám soha nem fogja elnyerni az irániak szívét és lelkét”.

A rasszizmussal való vádaskodás közepette egyébként Svédországot is okkal lehetne szégyenpadra ültetni, hiszen Magdalena Andersson svéd miniszterelnök már az orosz–ukrán háború kezdetén bejelentette, hogy „Svédország nem fog akkora mértékben ukrán menekülteket befogadni, ahogyan azt a szíriaiakkal és irakiakkal tette 2015-ben”, és most „más EU tagállamoknak kell nagyobb részt vállalniuk helyettük”.

A következetesség szellemében okkal várhatjuk a Nyugat elítélő nyilatkozatait Svédország rasszista és fehérellenes álláspontja kapcsán.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére