Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Iszlám Állam elvesztette legfontosabb városát

Bokor Gábor

2016.06.26. 17:48

Az iraki hadseregnek több mint két év után sikerült felszabadítani az iszlamisták alól Falludzsa városát.
FALLUDZSA, 17:48

Az iraki hadseregnek több mint két év után sikerült felszabadítani az iszlamisták alól Falludzsa városát.

Az iraki hadsereg tábornoka, Abdul-Wahad al-Saadi, aki a Falludzsa elleni felszabadító-akciót vezette, kijelentette, sikeresen kiűzték az ország fővárosától, Bagdadtól csupán 60 kilométerre lévő városból az Iszlám Állam harcosait. 

A városba még két évvel ezelőtt vonultak be az iszlamisták. Moszul után ez volt az első iraki nagyváros, amit elfoglaltak és hosszú ideig irányításuk alatt tudtak tartani. A megszállás után a városból több mint 80.000 ezer ember menekült el. 

A várost május elején kezdte ostromolni az iraki hadsereg, több sikertelen próbálkozás és közel száz elesett katona után sikerült csak elfoglalni a várost, melyet az iraki háború során az Al-Kaida is uralma alatt tartott. 

Falludzsa és annak agglomerációjának felszabadításával komoly csapást mért az kormányerők serege az iszlamistákra, hisz ez volt az "kalifátus" egyik legkomolyabb bástyája az uralmuk alatt tartott területük dél-keleti részén.

Az Iszlám Állam továbbra is Irak csaknem egyharmadát, míg Szíriának közel felét tartja uralma alatt. 

(Independent)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére