Az európaiak többsége szerint a brüsszeli vezetés már nem az emberek érdekeit képviseli
2019.03.23. 16:00
A Pew Research felméréséből kiderül, hogy míg az európaiak többsége pozitívan értékeli az uniót a béke, a demokratikus értékek és a „jólét” fenntartása miatt, addig a vélemények eléggé a negatív irányba tolódnak, ha a bevándorlásra kerül a szó.
A tíz vizsgált nemzet szavazóinak 54 százaléka szerint a brüsszeli vezetés úgy ahogy van nem hatékony, míg 41 százalék szerint a legnagyobb probléma az, hogy az unió olyan kérdésekben nem tud hatékonyan fellépni, mint például a bevándorlás.
A felmérés kimutatta, hogy Magyarországon, Görögországban és Olaszországban a lakosság mintegy 70 százaléka szerint kellene csökkenteni az Európába érkező illegális bevándorlók számát.
Mindemellett az emberek többsége úgy véli, hogy a bevándorlók beáramlása növeli a bűnözés mértékét és a terrorizmus veszélyét a befogadó országban. A megkérdezettek 57 százaléka szerint a tömeges migráció hatással van a nemzetek kultúrájára is.
A bevándorláspárti brüsszeli vezetésnek lehet nem ártana, ha a migráció menedzselése helyett az emberek érdekeiben kezdene el cselekedni, a közvélemény-kutatás ugyanis azt is kimutatta, hogy a megkérdezettek jelentős része, mintegy 62 százaléka úgy gondolja Brüsszel nem veszi figyelembe az unióban élő állampolgárok érdekeit.