– így kezdődik a Mi kell a nőnek című amerikai romkom Mel Gibson és Helen Hunt főszereplésével, és aki ebből a műfajból látott már kettőt, az – ha pontosan nem is, de nagyjából – tudja, hogy mi fog benne történni, mivel az összes története gyakorlatilag ugyanarra a kaptafára készül: a neveket, helyszínt, körülményeket becseréled, és kész is az új történet.

• Végy két főszereplőt.
• Legyenek egymás szöges ellentétei, riválisai.
• Egy „szituáció” – közös munka, nyaralás, etc. – miatt kényszerűségből töltsenek el némi időt közösen.
• Az együtt töltött napok/hetek alatt ismerjék meg egymás másik oldalát is, lássák be, mennyivel több van a másikban, mint először gondolták.
• Szeressenek egymásba.
• A „szituáció” letelte után döntsenek úgy, hogy együtt maradnak, ekkor már önszántukból.

Az „Európa” című romantikus komédia

Az Európai Unió története is az első kerek 40 évben egy ilyen jellegű, B kategóriás romkomhoz volt hasonló, annak minden vonásával együtt, és természetesen Németország és Franciaország szereplésével, mert az „Európai integráció” című amerikai trilógia főszereplői mindig is ők voltak.

Mikor az Európai Unió elődszervezete kényszerűségből megszületett, még kölcsönösen utálták egymást, túlzás nélkül 11 évszázadon keresztül háborúztak egymás ellen német és francia területek az Európa szívének számító Rajna-vidékért. Eleve két teljesen különböző profilú társadalomról beszélünk, mely a közös projektjük kezdetén, 1951-ben még csak 6 évvel volt túl az egymás ellen vívott háborún.

Ekkor mindössze puszta kényszerűségből – melyet szovjet terjeszkedésnek hívnak – kerültek össze egy amerikai ultimátumnak köszönhetően, ám Sztálin halálával a harmadik világháború is technológiai versennyé silányult, majd a Szovjetunió fel is bomlott.

1991-ben tehát lehetőség nyílt rá, hogy az amerikaiak által szorgalmazott szervezeteket megszüntessék, azonban ahelyett, hogy ez történt volna, Maastrichtben nem hogy nem ért véget a kényszerházasság, hanem épp ellenkezőleg, komolyra fordult:

• kitalálták a schengeni övezetet,
• elhatározták, hogy közös kasszát vezetnek (közös pénznemet hoztak létre, ez lett az euró),
• hivatalosan is kimondták, hogy együtt folytatják az életüket – a szimplán 50 évre szóló EGK-szerződéssel szemben –, megalakították az Európai Uniót mint államszövetséget,
• és még örökbefogadást is elhatároztak – ezek lettünk volna mi, a KGST-árvák.

A britek már Maastrichtnél elkezdték fontolgatni a kilépést, de 28 évet kellett rá várni.

Azért, mert a közös piac működött.

Kis túlzással ez az időszak volt Európa ezeréves gazdaságtörténetének legsikeresebb időszaka: a GDP robbanásszerűen nőtt, emellett olyan soha nem látott összeurópai sikerprojektek is megkezdődtek, mint a Concorde, a Csalagút vagy az Airbus.

Európa sikerrel vette fel a versenyt nemcsak a KGST-vel, hanem az Egyesült Államokkal és az egyre erősödő Távol-Kelettel is; és nemcsak általánosan, hanem a technológiai versenyben is – próbálj meg például most Európában fejlesztett mobiltelefont vagy laptopot vásárolni.

Az ugye nem kérdés, hogy nekünk megéri, de

A közös piac négy fő összetevőből áll, amiből mindegyik kulcsfontosságú a nyugati vállalatoknak: az áru, a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása.

Az áru szabad áramlása

A nyugati vállalatok vámmentesen szállíthatnak árut egymáshoz és a kelet-európai országokba, és ennek a hatását elég egyszerűen megnézhetjük bármelyik közért bármelyik polcán. Emellett viszont még azt is hozzá kell tenni, hogy ezzel ők ráadásul ki is zárják a kínai, argentin, amerikai terjeszkedést, vagy az orosz visszaterjeszkedést Európában – két legyet egy csapásra.

Legnagyobb külkereskedelmi partner országonként – Németország labdába sem tudna rúgni a közös piac nélkül, így viszont ki tudja zárni a kínai és amerikai árut Európából.

Hogy ez nekünk miért éri meg? (Azon kívül persze, hogy ehetjük a kásás spanyol paradicsomot.)

Mert ezzel tulajdonképpen érdekeltté tesszük a Nyugatot abban, hogy az egész régiót minél hamarabb felhúzzák a saját gazdasági szintjükre,

A munkaerő szabad áramlása

Az előzőhöz hasonlóan ez is egy olyan dolog, amin mi is és ők is nyernek, az egyetlen tényleges vesztesei a nyugati melósok.

A nyugati cégek hozzájutnak az olcsó közép-európai munkaerőhöz – nem kell arabokat importálniuk ahhoz, hogy legyen buszsofőr, takarító meg biztonsági őr, és még a nyaraló is olcsóbban épül fel a Riviérán.

Ennek természetesen a helyi alsóbb osztály nagyon nem örül – nem csoda, hogy a szélsőjobb mellett szélsőbaloldali euroszkeptikus csoportok is bőven vannak –, hiszen ők eleve a munkaerőpiac táplálékláncának legalján vannak, így

Miért jó nekünk ez?

Nálunk csökken a munkaerő-felesleg, ahogy a mi munkanélkülijeink mind elmennek lepedőt hajtogatni Londonba, emiatt munkaerőhiány alakul ki, ez megemeli a béreket, és egy idő után emiatt egyre többen térnek majd vissza. Végül beáll egy új egyensúly, és az angol melósok is visszakapják a munkájukat – feltéve, ha a kettő között nem engedtek be mondjuk negyvenezer még olcsóbban dolgozó pakisztáni menekültet.

A tőke szabad áramlása

A harmadik közös piaci „lehetőség” egyértelműen a Nyugatnak kedvez.

Eszerint bármelyik uniós cég bármelyik uniós országba befektethet ugyanolyan feltételekkel, mint az ott őshonos vállalatok, és ez elsőre ugyan igazságosnak hangzik, de nyilván nem a Matáv fogja felvásárolni a Deutsche Telekomot, hanem fordítva, és nem a CBA fog Toulouse-ban hipermarketet nyitni, hanem az Auchan Budaörsön.

Miért jó ez nekünk?

Ez nem jó nekünk.

Egyrészt a fent említett tény miatt, másrészt a kivásárlási árakat még tovább csökkentette az, ahogy

• ezekben az országokban a szocializmus négy évtizedes építésének köszönhetően főképp állami kézben voltak még ezek a vállalatok,
• és a béketábor szellemében szocializálódott politikusok örömmel tették lehetővé, hogy némi zsebpénz fejében talán még olcsóbban kiárusítsák az országukat – többek között így keresték rommá magukat Gyurcsányék, miközben konkrétan az egész országot eladták fillérekért.

Ez utolsó ponttól eltekintve viszont – amit felfoghatunk bekerülési költségként is – az Európai Unió igenis egy jó ötlet, hogyha tényleg úgy működik, ahogy azt annak idején kitalálták, és valóban az egész kontinens számára prosperitást hoz.

A probléma ott kezdődött, mikor ez nem tudott tovább így működni, erre viszont cikksorozatunk következő részében térünk ki.