Ausztria gyorsan Angela Merkel védelmére kelt
2016.08.28. 13:28
Nem ért egyet az Angela Merkel német kancellárt ért bírálatokkal Christian Kern osztrák kancellár, aki egy vasárnapi lapinterjúban az osztrák védelmi miniszter szavaira reagált.
Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a Kronen Zeitung című lapnak adott pénteki interjújában élesen bírálta a német menekültügyi politikát. A szociáldemokrata politikus kijelentette, hogy
Ausztria nem Németország "váróterme".
Kern párttársa felelőtlennek nevezte Merkel korábbi, már szállóigévé vált kijelentését — "sikerülni fog" (wir schaffen das) —, amellyel korábban a menekültek befogadására buzdította a németeket.
Azonban az osztrák kancellár az Österreich című lap vasárnapi számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy a német migrációs politika nem ehhez hasonló jelmondatokban merül ki, hiszen Németország már régóta megteszi az integrációhoz és a menekültek számának csökkentéséhez szükséges lépéseket:
a bevándorlást olyan mértékben kell csökkenteni, hogy az lehetővé tegye az integrációt."
Meglátása szerint emiatt fontos a külső uniós határok védelme is, ezért keresi Ausztria az együttműködést Magyarországgal, Szerbiával és Szlovéniával, és emiatt vesznek részt nemzetközi műveletekben is. Mint fogalmazott:
amint látszik, hogy ezek a lépések nem elegendőek, akkor szükség van további intézkedésekre is."
Kern leszögezte, hogy most minden a megfelelő irányba halad, jelenleg a bevándorlás csökkentését szükségállapot nélkül is el tudják érni Ausztriában. Azonban már ősszel szigoríthatnák a menekültügyi törvényt, amely Kern szerint azt jelentené, hogy a szociális támogatást integrációs feltételekhez kötnék. Elmondta ugyanakkor, hogy a burka viselésének betiltásával nem ért egyet, mivel meglátása szerinte az a beilleszkedést érdemben nem segíti elő.
A kancellár a lapinterjúban arról is beszélt, hogy meglátása szerint Törökország a jelenlegi állapotában emberi jogi, politikai és gazdasági szempontból nem lehet az unió tagállama. Emellett bírálta Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a Törökországgal szembeni kommunikációját:
nem képviselhető álláspont, ha Törökországnak ígéretet tesznek a tárgyalásokról, azonban utána arról beszélnek, hogy inkább ne csatlakozzanak."
Ugyanakkor a kancellár kiállt amellett, hogy Törökország biztonságpolitikai, migrációs és gazdasági kérdésekben Ausztria fontos partnere, amelyet nem szeretne elveszteni, ezért az együttműködés új formájára van szükség.
Bécs és Ankara viszonya azóta feszült, hogy Kern felvetette a Törökország európai uniós csatlakozásáról folyó tárgyalások felfüggesztését, és egy másik vezető osztrák politikus hangot adott annak a véleményének, hogy Ankara a diktatúra felé halad. A hét elején Törökország konzultációra hazahívta bécsi nagykövetét, hogy
felülvizsgálják a kétoldalú kapcsolatok állását."
A kancellár szerint Ausztria európai megítélését rontaná, ha Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjét választanák meg októberben államfővé. Szerinte a nyugtalanság elsősorban amiatt nagy, hogy Ausztria ekkor esetleg kilépne az unióból. Kern azonban kijelentette, hogy kormányzása alatt ilyen nem történhet meg.
(MTI)