Alapvető jelentősége volt Magyarország magatartásának a csúcson elért sikerben
2020.12.10. 21:43
Szymon Szynkowski vel Sek a lengyel közszolgálati hírtelevízióban kommentálta azt a bejelentést, hogy az uniós tagállami vezetők csúcsértekezletén megszületett a megállapodás az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási alapról.
Abban, hogy a megállapodás feltehetőleg a lengyel-magyar követelmények figyelembevételével született, „Magyarország magatartásának alapvető szerepe volt” – szögezte le a diplomata. Kifejtette:
A lengyel és a magyar miniszterelnök „nagyon világosan nyilatkoztak arról, hogy csak olyan megoldást fogadnak el, amely a másik ország számára is elfogadható lesz” – utalt a miniszter Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki miniszterelnökök közös novemberi budapesti nyilatkozatára.
Szerinte az ilyen közös fellépés ritka fejlemény a nemzetközi kapcsolatokban, ahol „a leggyakoribb a saját érdekekért folytatott, individuális játék”. A költségvetési csomag esetében
„a lengyel és a magyar érdek egyértelműen összefonódott, kettesben többet érhettünk el”
– fogalmazott Szynkowski vel Sek.
Lengyelország és Magyarország a csúcstalálkozó előtt a politikai jellegű jogállamisági feltételek elválasztását követelték a költségvetési feltételektől.
Diplomáciai források szerint a 27 tagország vezetői által elfogadott megállapodás értelmében a költségvetési feltételrendszerről szóló rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.