Ahogyan Werner Patzelt, a Drezdai Egyetem politikatudomány professzora egy korábbi írásában fogalmazott, a német politikai rendszer az elmúlt évtizedekben alapjaiban változott meg. Ez a változás pedig különösen szembetűnővé vált a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) az előretörésével. Többé ugyanis nem állja meg a helyét az az állítás, miszerint a CDU jobbra, az SPD balra, az FDP pedig a mérleg nyelveként középen helyezkedik el.

Mind a kereszténydemokrata CDU, mind a szociáldemokrata SPD kudarca – mint néppárt – abban érhető tetten, hogy feladták a politikai széleken lévők integrációját. Patzelt szerint ennek köszönhetően csak egyetlen igazi néppárt maradt Németországban: a bajorországi CSU, mely egyesíti magában az attraktív elveket és a pragmatizmust.

A kereszténydemokrata CDU néppárti szerepének elvesztésében azonban nem kizárólag a pártot balra mozdító Angela Merkel játszott főszerepet. Ez a folyamat már korábban elkezdődött.

1968 – a jobboldaliság mint a jó tagadása

A politikai szélek kiszorítása és kizárása Nyugat-Európa-szerte 1968 révén vált egyfajta magatartási normává. Ennek következtében felerősödött a politikai érzékenység, ami azt eredményezte, hogy minden, ami baloldali, az alapjában jó, míg a jobboldali minden esetben rossznak számít. A jobboldali pártok így egyre inkább elzárkóztak a szélektől, ezáltal pedig létrejött a „politikailag tökéletes” balközép és egy nem „elegendő” mértékben modernizált jobbközép.

Ez a jobboldaltól való elhatárolódás a ’68-as kultúrforradalmat követően egyre inkább a CDU részévé vált, mely a szövetséges CSU szemére is azt hányta, hogy helytelenek a politikai tételei. Werner Patzelt szerint ennek a kizárásnak köszönhetően nyílt meg a tér az egészen más céllal megalapított AfD számára, mely mostanra az ország harmadik legnagyobb erejének számít.

Szakítani kell '68 szellemiségével

A baloldali kultúrforradalom öröksége máig komoly terhet jelent a német jobboldal számára. Ez tükröződik vissza Alexander Dobrindt, a CSU Bundestag-képviselőcsoportjának vezetője által írt kiáltványban is.

Dobrindt szerint egy polgári-konzervatív fordulatra van szükség az országban, melynek alapja többek között a keresztény hit, a haza és a patriotizmus. A CSU politikusa Patzelthez hasonlóan az 1968-as kultúrforradalomra vezeti vissza a polgári többség elleni ideológiai támadást, amely korántsem volt polgári, munkás vagy népi mozgalom. 1968 az önmagukat népnevelőnek kinevező, nagyhangú baloldali kisebbség kultúrforradalma volt:

– írta kiáltványában Dobrindt.

Nemzeti reneszánsz Németországban

Alexander Dobrindt szerint 50 évvel a baloldali kultúrforradalmat követően eljött az ideje egy polgári-konzervatív fordulatnak Németországban, ugyanis a szociáldemokrata etatizmus és a zöldek felett eljárt az idő. Európa szabadságeszméjét pedig az iszlamizmus fenyegeti, melyre válaszul formálódik az új polgáriasság. Az elitek baloldali forradalmát a polgárok konzervatív forradalma követi. A CSU pedig támogatja ezt a forradalmat és hangja ennek a politikában.

Dobrindt a haza és a hazaszeretet mellett tesz hitet kiáltványában, pártját „német patriótáknak” nevezve. A baloldallal ellentétben a konzervatívok büszkék hazájukra, németségükre, kiállnak a német zászlók lobogtatása mellett, tisztelik a kultúrát és a hagyományt:

– írta a CSU Bundestag-képviselőcsoportjának vezetője.

A bajor politikus írása természetesen élénk vitákat gerjesztett Németországban, melyre továbbra is jellemző a hangos baloldali kisebbség dominanciája a kulturális életben és a médiában egyaránt. A jobboldali lázadás, a konzervatív fordulat iránti igény Európa sok más nemzetéhez hasonlóan azonban jól láthatóan Németországban is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, mely a Merkel-érát követően egy új polgári, jobboldali többséghez vezethet. Ebben mind az AfD-re, mind a bajor CSU-ra is kulcsszerep hárulhat. 1968 szellemisége letűnőben van, helyette a patriotizmus van újjászületőben.