A migránsválságról az EU-török megállapodás után
2016.04.08. 21:38
Az EU-török megállapodás értelmében azokat a migránsokat, akik március 20-a után illegális módon érkeztek Görögországba, vissza kell küldeni Törökországba, ha nem folyamodnak menekültstátuszért vagy ha a kérvényüket visszautasítják. A megegyezés az Európába érkező menekültek számát hívatott csökkenteni, igaz inkább csak ember cserebere történik. Az Európai Unió minden Törökországba deportált szíriai migráns után átvesz egy olyan szíriai migránst, aki már legális módon kérvényért folyamodott.
Már hétfőn 200 leginkább pakisztáni származású embert szállítottak vissza Törökországba, akik nem rendelkeztek dokumentumokkal. A folyamat a Görögországban kialakult menekülthelyzetet igyekszik orvosolni.
A pénteken érkező egyik hajon 45 pakisztáni ember tartózkodott, akiket a Mytileneről szállítottak a törökországi kikötőbe Dikilibe. Három demonstráló menekültet a parti őrségnek kellett kimenteni, mert belevetették magukat a vízbe. Minden deportálásnál jelen kell hogy legyen egy ember a Frontexből, amely az EU határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézmény, egy doktor és egy tolmács. A második 95 főből álló csoportot szintén pénteken szállítják át Törökországba, miután a görög Kos-szigetegről Lesboszra vitték őket.
„Az álmodozásnak vége.” Így kommentálta az eseményeket Sophie Long a BBC munkatársa. Az elmúlt napok zavarai után, minden migráns számára világossá vált mi történik. Tudták hová fogják vinni őket. Az első migráns csoport még péntek hajnalban érkezett. Lassan, csendesen sétáltak végig a két rendőrsorfal között. A második csoportban legfőképp Indiából, Marokkóból, Pakisztánból és Palesztinából származó bevándorlók voltak néhány irakival.
„EU – Szégyelljétek magatokat!” – ezzel a felirattal várta néhány tüntető az érkező migránsokat.
Közel egy millió migráns és menekült jött át hajóval az Európába Törökországból az elmúlt év eleje óta. Több jogi szervezet szerint Törökország nem biztonságos hely a migránsok számára. A dokumentumok nélkül érkező tömegek javít szíriaiak, afgánok, irakiak és pakisztániak teszik ki.
Csak az első három hónapban 5 317 pakisztáni ember lépte át az EU határát. Néhány közülük éhségsztrájkba kezdett Moria-ban, Leszbosz-szigetén.
Az életünket kockáztattuk, hogy ide jöjjünk, nem akarunk visszamenni Törökországba, mert onnan vissza fognak küldeni minket Pakisztánba."
– nyilatkozta az egyik migráns.
Nem akarunk menekült kérvényért folyamodni Görögországban, Németországba akarunk menni.”
– mondta a másik.
Körülbelül 11 000 migráns ragadt a görög-macedón határon, mert nem engedik őket tovább a skandináv országokba.
Olaszország amiatt aggódik, hogy a menekültek így nem Görögországot választják első úti céljuknak, hanem a tengeren keresztül próbálnak majd eljutni Líbiából Olaszországba. Az olaszokhoz a tengeren keresztül április 7-ig 19 322 menekült érkezett szemben Görögországgal, ahol 152 461 migráns ért eddig partot.
– mondta Giorgia De Acutis az olasz Vöröskereszt munkatársa
Miután megérkeztek Törökországba, egészségügyi ellenőrzésen esnek keresztül, regisztrálják őket és ujjlenyomatot vesznek tőlük. Utána buszokkal elviszik őket a fogadó központba, lehetőleg az észak-nyugati Kirklarelibe, közel a bolgár határhoz.
A török hatóságok felveszik a kapcsolatot azokkal az országokkal, ahonnan a migránsok érkeztek, majd visszaküldik oda az embereket. Az EU reményei szerint csökkenni fog az Európába érkező migránsok száma és enyhülni fog az általuk jelentett teher, de ehhez valószínűleg nem lesz elég az EU-török látszat megoldás.
(BBC)