Körülbelül egy éve futott be a hír a nagyvilágba, hogy a hidegháború végeztével nem szűnt meg a kézi vezérlésű propagandagyártás Nyugaton. Sőt, nagyon is elemében van. Ennek ellenére a balliberális véleménymonopólium azzal van elfoglalva, hogy a Lajtán túl elburjánzott az állami propaganda, hogy veszélyben van a sajtószabadság, hogy a kultúrába is beszivárgott az állam. És így tovább.

Csakhogy eközben igencsak jelentős dolgok történnek a világban, melyek mellett liberális barátaink hajlamosak elmenni. Vannak például háborúk (Öbölháború, 9/11, Afganisztán, Irak, arab tavasz, Szíria, Líbia), azokból adódó globális problémák (bevándorlás, terrorizmus), amiket nemcsak anyagilag, hanem kulturális téren is meg kell tolni, hiszen ki az, aki manapság azt mondja: „a vérontás remek szórakozás”, „a terrortámadások a nagyvárosok szerves részei”. Épp ezért trendivé, fogyaszthatóvá kell tenni a „demokráciaexportot”, el kell hinteni a fogyasztókban az indokokat, miért van szükség érzékenyítő kúrákra (#metoo-kampány).

Semmi kétség, különös műhely az Álomgyár. Mert bár néha kidobnak egy-két önkritikus filmet (Amerikai szépség, A Wall Street farkasa, Éjjeli féreg), sorozatot (Rém rendes család, South Park, Family Guy) is a piacra, de ne legyenek kétségeink: ezek jelentős kisebbséget képviselnek a repertoárban. (Ritkán is robbantanak bankot.) Hollywood rezüméjét a propaganda, érzékenyítő filmek, sorozatok adják, melyek ráadásul nem az alkotói, nem a művészi szabadságból keletkeznek, hanem épp ellenkezőleg: állam bácsi mondja meg, mi és hogyan kerülhet a néző elé.

Bár nem kapott nagy sajtóvisszhangot, de egy éve jött ki egy cikk (Exclusive: Documents expose how Hollywood promotes war on behalf of the Pentagon, CIA and NSA címmel), amely a Pentagonból (Amerikai Védelmi Minisztérium), a CIA-tól (Központi Hírszerző Ügynökség) és az NSA-től (Nemzetbiztonsági Ügynökség) származó dokumentumok alapján azt állította: több mint 1800 produkció ment át az állam rostáján, cenzúráján. A bő 4000 oldalnyi anyagból kiderült: az amerikai külügy és az ügynökségek rendeléseket, témajavaslatokat adtak le Hollywoodban, a filmkészítők meg a kész forgatókönyveket is elküldték Washingtonba (biztos, ami biztos alapon), ahonnan pedig gyakorta kaptak vissza módosított változatokat.

A legmegdöbbentőbb az az, hogy az ember azt hinné, a háborús propagandagyártásnak (Kelly hősei, Delta Kommandó) például befellegzett a hidegháború végeztével. Csakhogy ez nincs így. Az Álomgyár ugyanis e tekintetben sem húzta le a rolót, továbbra is kap megrendelést. Így születhettek meg többek között a Mission: Impossible-franchise (1996-2018), a Sólyom végveszélyben (2001), a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza (2012), az Amerikai mesterlövész (2014), 12 katona (2018), A párizsi vonat (2018) és a Vasember című filmek is. De a filmiparon kívül is megkapjuk a politikailag, ideológiailag megkonstruált üzeneteket. Az előbb említett 1800 produkció majdnem felével ugyanis nem a moziban, hanem a tévében szembesül a néző: Hawaii Five-O (2010-től), America’s Got Talent, Oprah, Cupcake Wars, a különböző háborús dokumentumfilmekről meg nem is beszélve, melyek például a History Channelen futnak.

Persze, manapság azért már nem olyan könnyű kihámozni a propagandát. Míg régen a feladat csupán annyi volt, hogy be kellett mutatni: a keleti blokk rossz, a nyugati demokrácia jó és így tovább, addig most a globális nyilvánosságért (közösségi médiától a brutális méretű nemzetközi médiakonglomerátumokig), a fogyasztói kultúra birtoklásáért folytatott harc jóval árnyaltabb üzeneteket kíván. A liberális ideológia (érzékenyítések, jogkiterjesztések, pozitív diszkriminációk) terjesztéséért mindent megtesznek Nyugaton, a konzervatív társadalmi normák propagálása elől pedig szép lassan elfogy a levegő. Béke helyett háború, kereszténység helyett iszlám, család helyett válás, heteroszexualitás helyett pedig homoszexualitás.

Mindezek ellenére a balliberális megmondóemberek továbbra is azt hangoztatják, hogy a legnagyobb veszélyt a vadkeleti féknyúzgyár jelenti. Bár létezik az orosz, a kínai és természetesen letagadhatatlan az észak-koreai propaganda is, mégis ha megnézzük, mit csinálnak Nyugaton, azt látjuk, hogy az ő propagandájuk mindenhova elér.

Mint egy pár hónappal ezelőtt megjelent cikkben (Enlisting an audience: How Hollywood peddles propaganda) fogalmaztak: az amerikai háborús propagandát nem a kormány hozta létre közvetlenül, és nem hasonlít a külföldi (lásd: orosz) társaira, ettől függetlenül itt van az orrunk előtt – idézik Mark Harrist, a Five Came Back: A Story of Hollywood and the Second World War szerzőjét, aki azt elmondta:

A keleti és a nyugati propagandagyár között az a legnagyobb különbség, hogy míg előbbi annak is lenyomja a torkán az üzenetet, aki azt nem szeretné, addig Amerikában és számtalan más országban is a fogyasztó igényli a propagandát.