Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A legnagyobb cégek sunyítanak a legjobban

2015.10.21. 12:59

20-30 millió euró, vagyis mai árfolyamon több mint 9 milliárd forint adóhátralékot állapított meg a Starbucks-nál, és közel ugyanennyit a Fiatnál is az EU versenyhivatala.

Az alapsztori az, hogy ez a hatóság ki van hegyezve azokra a cégekre, akiknek túl alacsony az adóbefizetésük, és ezért az elmúlt egy évben kicsit ránéztek a Fiat és a Starbucks körmére is. Vizsgálatot folytatnak egyébként az Amazonnál, és az Apple-nél is, de most a kávégyáros és az autógyáros cég bukott meg.

A vizsgálat eredménye szerint a Fiat Chrysler 2012 óta sunnyogja el az adó befizetését Luxemburgban. A hatóság számításai szerint ez idő alatt körülbelül hússzor annyi adóköteles jövedelme lehetett a cégnek, mint ami után a valóságban adóztak.

A Starbucks 2008 óta nem fizet becsülettel a holland államnak.

Az Európai Versenyjogi Hivatal szerint az adóelkerülés nincs összhangban az uniós irányelvekkel, ezért kemény kézzel kell bánni az adócsaló cégekkel, így felszólították a cégeknek székhelyt adó országok adóhivatalait, hogy vasalják be a pénzt. Az utolsó centig.

(Reuters)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére