Az alpesi ország történelmét tanulmányozva sötét foltokra bukkanunk. Európa egyik leggazdagabb államában, a bankárok és luxuskarórák szülőföldjén emberek ezrei követeltek kártérítést, és kaptak is, hiszen gyermekkorunkban kényszermunkára kötelezték őket. Az 1800-as évektől egészen a 20. század második feléig százezreket vettek el erőszakkal szüleiktől, akiket mezőgazdasági kényszermunkára köteleztek. Az 1950-es évekig ez a gyakorlat zavartalanul működött.

A Verdingkinder - jelenségként elhíresült történelmi fejezet rányomta bélyegét a mai modern, dúsgazdag Svájcra.

David Gogniat, korábbi "gyermekrabszolga" remegő hanggal beszél azokról az időkről, amikor nyolcévesen elrabolták az otthonából, és farmokon dolgoztatták. Általában reggel 6-kor kellett kelnie és az egész napos kemény mezei munka után késő este térhetett nyugovóra.

A mára már idős korba lépett áldozatok gyermekkorukban folyamatos szexuális bántalmazásoknak voltak kitéve. Egy „Sarah” nevű hölgy kilencévesen egy családhoz került, ahol takaríttattak vele, a nevelőanya rendszeresen verte, és tizenegy éves korától a család fiúgyermekei éjszakánként szexuálisan molesztálták.

Ezek a gyermekek nem ehettek egy asztalnál a családdal, kevés fejadagot kaptak, a verés szinte mindennapos volt, de az is előfordult, hogy a pincében kellett lakniuk. Svájc ezen sötét fejezetével egy film is foglalkozik. 2012-ig a svájciak nem akartak tudomást venni azokról a bűntettekről, melyeket az 1800-as évektől kezdődően 1979-ig elkövettek. Hála egy merész történésznek és egy producernek a „szerződéses gyermekek” meghurcoltatásai mára már a közbeszéd szerves részét képezik.

A német és svájci újságok több érintettet is megszólaltattak, akik mind a mai napig – nagyon kevés kivételtől eltekintve - név nélkül mernek csak beszélni a tapasztalataikról.

– mesélte a hetvenéves férfi korábbi nevelőapjáról.

Ma már menő mezőgazdasági vállalkozást működtető férfi elmeséli, hogy édesanyja folyamatosan pénzt küldött a „nevelőszülőknek”, hogy gyermekeinek jobb sora legyen, sőt egyszer azt is megkísérelte, hogy gyermekeit megszöktesse.

Olyan eset is előfordult, a gyermekrabszolgaság kései időszakában, 1979-ben, hogy Svájc egy eldugott részében édesanyja, miután erőszakos férjétől elvált, egyedül volt és segítségre szorult. Az állam közbe is avatkozott, ám ebben nem volt sok köszönet: hét és nyolc éves fiait egy több órányira lévő farmra adták.

2012-ben már filmet forgattak Christianról, akkor visszament a helyszínre, a nevelőszülei tagadták, hogy megverték volna őt, és végül nem is akartak vele személyesen találkozni.

Loretta Seglias történész szerint a gyermekek áruba bocsájtása leginkább gazdasági célokat szolgált

A gépesítetlen mezőgazdaság hatalmas humán munkaerőt emésztett föl, így jól jött a meglehetősen olcsó gyerekmunka. Egyes jelentések szerint a svájci állam ezzel büntette a szegény, leszakadó szülőket.  

 - mondja a történész. 

Az egész kényszermunka biznisz a 60-as, 70-es években egyszer csak önmagától halt ki. Ahogy a farmokat gépesítették, a gyermekmunkára való igény magától megszűnt – bár épp annak hosszú és „jól” működő hagyománya miatt ez csak viszonylag későn történt meg. Idővel Svájc maga is változott: 1971-ben a nők választójogot kaptak, és a szegényekhez és az egyedülálló anyákhoz való hozzáállás is átalakult.

Miközben Magyarországon és más európai országokban nagy hangsúlyt fektettek a szegények felzárkóztatására, a női egyenjogúságra addig Svájc gyermekrabszolgákat dolgoztatott. Állami szintre emelték a megalázást, az erőszakot és a családok szétszakítását.

A Berni Városi Archívumban tárolt mintegy háromszázezer személyi dosszié az 1920–1960-as évekből származik.

Az 500 millió Frank a svájci kényszermunkás gyerekeknek címet viselő népszavazási kezdeményezést Guido Fluri, a svájci parlament tagja indította el 2014 márciusában. Az első, szimbolikus lépéseket 2013-ban Simonetta Sommaruga akkori igazságügy-miniszter tette meg egy megemlékezés alkalmával, amikor a Szövetségi Tanács nevében bocsánatot kért az áldozatoktól – jegyzi meg a témával is foglalkozó Hetek.

Ruedi Weidmann történész szerint a svájci hatóságok mindvégig kitartottak azon nézetük mellett, hogy a gyerekek legjobb érdekei szerint cselekednek. Néhány gyermeknek szerencséje volt, s ők olyan helyre kerültek, ahol gondoskodtak róluk, de általában igaz, hogy gyerekmunkásként agyondolgoztatták őket, egy olyan időben, amikor a svájci mezőgazdaság még nem volt gépesítve.

Egy közgazdász kiszámolta, hogy a svájci gazdaság az ingyenes gyermekmunka által mintegy 20 milliárd frank értékben jutott ingyenes mezőgazdasági munkához. A svájci társadalom mind a mai napig nem tud és nem is akar szembenézni ezzel a sötét múlttal. 

(FAZ, Spiegel, Hetek)