„Legalább negyven százalékban nőket szeretne látni a nagy cégek felső vezetésében az Európai Unió. A tagországok két évet kapnak, hogy alkalmazkodjanak az új szabályhoz, 2026 júniusáig pedig teljesíteni kell az elvárt kötelezettséget. Ha nem sikerül, pénzbüntetést kapnak érte.”

Igen. Kötelező nemi kvóta bevezetéséről döntött az Európai Parlament és az Európai Tanács.

„A megállapodás értelmében 2026 közepéig mind a 27 uniós tagállamban legalább 40 százalékra kell emelni az igazgatótanácsban a nők arányát, ha pedig ez nem alkalmazható, akkor a cég végrehajtási jogkörrel is rendelkező igazgatóinak kell legalább a 33 százalékát nőknek kitenniük. Azok a cégek, amelyek az előírást nem tartják be, büntetésre számíthatnak, az igazgatói kinevezéseket pedig, melyek nem korrelálnak a meghatározott kvótákkal, semmissé tehetik.”

Kvóta. Kínos szó. Képzettársításokra adhat okot. De ha nem is asszociálunk, akkor sem érti az ember. Legyen női kvóta a vécékben. Mármint a női vécében. Sőt! Ott legyen száz százalékos a nők aránya. Nulla százalék férfit szeretnénk oda. Mármint mi, férfiak, és a nők is. És a női börtönökben is nulla százalék férfit szeretne minden nő. És a női sportban is nulla, azaz 0 százalék férfit szeretne minden épeszű ember, férfi és nő egyaránt.

De oda meg beengednék a férfiakat. Igen, a női vécébe, a női öltözőbe, ahogy a sportrendezvényekre is. A haladás oda tesz kvótát, ahová nem kéne, és oda nem tesz, ahol alap lenne, hogy az a kvóta meglegyen.

Ez az egész nőjogi haladó narratíva csak a nőknek nem jó. A feminizmus 100 éves eredményeit nullázza le. A feminizmus egykoron arról szólt, hogy nekem, mint nőnek, jogom van bebizonyítanom, hogy egyenrangú vagyok a férfival. Jogom van bekerülni tehetségem alapján az egyetemre, megmutatni, hogy lehetek mérnök, űrhajós, agykutató, cégvezető, sofőr, bokszoló, vagy miniszterelnök. Bár a női bokszolótól én iszonyodom, szerintem fúj, de ez biztos az én hibám. Reakciós a lelkületem, nem haladok a korral. Nem baj. Vállalom.

A feminizmus arról szólt, hogy egyenlő feltételek, és nyitott a pálya, mutasd meg. Felnőtt vagy, egyenrangú, és nincs szükséged gyámkodásra.

Ha akarsz, legyél csillagász és vadakat terelő juhász.

Ha akarsz!

De te döntöd el, hogy hat gyereket nevelsz, vagy karriert építesz. Nem mások mondják meg, nem az állam, a hatóság, egy pártszervezet, hanem te.

Ha úgy döntesz, hogy te csak körmöt akarsz lakkozni, és virágot öntözni, miközben a férjed a világot váltja, akkor megteheted. Lehetsz biokémikus, ha akarsz – de nem kötelező azzá válnod!

Te döntesz, nem más. Ez a felnőttség, és az egyenrangúság.

De ha úgy leszel választmányi tag, ahogy Ukrajna megnyeri az összes versenyt és fesztivált, akkor az nem egyenlőség. Az maga a porba lerántás. Az a jogok elvétele.

A haladók megint bántják a nőket. Mennyire kínos egy vállalati értekezleten, hogy felvettük Katikát, mert kell még egy darab nő. Katika meg ott ül, és tudja, hogy nem azért vették fel, mert okos, nem a tehetségéért, de még csak azért sem, mert jó a hátsója, még az is kevésbé kínos, hisz az mégiscsak Katika saját maga, hanem azért, mert egy darab még kell, hogy a cég ne kapjon bírságot.

„Kvóta nő.” Majd ezt mondják valakire, ha sértegetni akarják. És a kocsmában a helyi erős ember rászól majd a másik faluból érkezett erős emberre. „Azt mondtad a feleségemre, hogy kvóta nő? Na, gyere ki, ezt megbeszéljük!”