Kérdező:

Lehet, hogy az én problémám nem elég érdekes vagy nem elég nagy ügy, de nem tudom hova vagy kihez fordulhatnék ezzel. Nem vagyok depressziós, általában jó napjaim vannak, de úgy érzem elfáradtam és nincs motivációm semmihez. Az egyetemet abszolváltam, de még hátra van a záróvizsga, amit most halasztok, mert úgy érzem egész egyszerűen nincs hozzá erőm. Elkezdtem dolgozni, amit szeretek, de azért jó lenne a szakmámban is elhelyezkedni, ahhoz meg kell, hogy befejezzem az egyetemet. Tudom, hogy ez egy ördögi kör, de egyszerűen nem tudom rávenni magam, mindig van valami indokom a hallgatásra, pedig tudom, hogy ez nem jó, rendesen bűntudatom is van emiatt. Hogy tudnám rávenni magam arra, hogy másképp legyen? Van, hogy eljutok az elhatározásig, de aztán amikor odakerülök, hogy csinálni is kell, jön egy kifogás, az idő meg csak megy. Hogy lehetne ebből az egészből kikerülni?

Fodor-Horváth Zsófia pszichológus:

Nincs olyan, hogy „elég érdekes probléma” vagy „elég nagy ügy” – a különböző élethelyzeteinket és azt, hogy hogyan vagyunk jelen azokban nem érdemes másokhoz hasonlítgatni. Nem csak azért, mert mindenki máshogyan éli meg az akadályokat, de azért sem, mert soha nem tudhatjuk, hogy egy adott helyzetet, amit külső szemmel könnyűnek vagy épp nehéznek értékelünk hogyan élt meg valóban a másik, csak arra van valamennyi rálátásunk, hogy mit engedett megmutatni az egészből. A kiégés vagy a halogatás már rövid távon is érzelmileg terhelt időszakhoz vezethetnek és minél inkább bagatellizáljunk ezt, annál nehezebb lesz megtörni azt a spirált, amibe általuk kerülünk.

Amikor valaki igazán nagy lángon ég, folyamatos nyomás alatt megfeszülten teljesít és esetleg kevés vagy nem elég mértékű visszajelzést, megerősítést kap, az veszélyeztetett a kiégés szempontjából. A kiégésnek is több szakasza van, az elején az ideális, „túlpörgős” szakaszt követi egy realista fázis, ez után aztán a frusztrációval terhelt időszak, majd egy egyre megfeszítettebb, érzelmileg és mentálisan terhelt szakasz, amit aztán kisebb-nagyobb tünetképzés is követhet.

A halogatás egy olyan viselkedéses minta, ami önmagában is állhat, de kísérője is lehet a kiégésnek. Amikor valaki képtelen rávenni magát bizonyos feladatok elvégzésére, ötletesebbnél ötletesebb tevékenységekkel húzza az időt (ilyenkor mindig akad egy kitakarítandó szoba vagy egy izgalmas sorozat) annak érdekében, hogy ne a konkrét feladatra kelljen figyelnie, az mind a prokrasztináció jellemzője. Ahhoz, hogy a halogató közelebb kerüljön a megoldáshoz, érdemes megvizsgálnia a helyzetet, miért is dönt úgy, hogy inkább elkerüli? Rizikós, hogy sikerül-e és tart a kudarctól? Mi vár rá az elvégzendő feladat után és hogy érez ezzel az új helyzettel kapcsolatban? Mit fog szólni a környezete, mennyire fontos az, hogy mások értékelik, minősítik majd őt és munkáját, ha azt elvégezte? Hol vannak a határai és mennyire bír a választott feladattal? Milyen előnyöket rejt számára a halogatás? Mi az, ami jó érzést kelt benne, ha elhalaszt valamit?

Amikor valaki valamilyen vizsga előtt áll, ami valamilyen képesítést ad számára, nemcsak a „jogosítványt” kapja meg, hogy hivatalosan is végezheti majd az adott tevékenységet, hanem az azzal járó felelősséget is: azt a felelősséget is vállalnia kell majd a munkájáért, amit addig az egyetem védő környezete teljesen vagy részlegesen levett a válláról. Ez egy nagy vállalás és mint ilyen, ijesztő lehet. A „már csak egy vizsga választ el a végétől” állapot pedig megadhatja azt az érzetet, hogy most egy kicsit rá lehet pihenni, már majdnem vége van. Az ezzel párhuzamosan végzett munkahelyi feladatok pedig épp annyi elfoglaltságot adnak, amik mindig „segítenek” elfordulni ettől az utolsó nagy próbatételtől. Ha azonban megvan a nagy elhatározás, hogy „most már aztán tényleg felkészül és elmegy a vizsgára”, akkor érdemes a továbbiakban is lépésenként haladni, a túlvállalás és az ez okozta kisebb-nagyobb kudarcok ugyanis könnyen visszalökhetik a halogatás spiráljába:

„Lassan siess!”, vagyis egyszerre érdemes csak egy lépést megtenni. Én hiszek a tervezésben és a dolgok egymásutániságában: Ha egy hosszabb lustálkodós időszak után rá akarnám venni magam a futásra, nem segítene, ha a mélypontokon való túllendüléseket képzelném magam elé, hanem először elővenném a futócipőt – ha már rajtam van, könnyebb elindulnom. Egy vizsgára való készülésben segíthet egy tevékenységlista és egy napirend: Milyen adminisztráció szükséges a vizsga felvételéhez? Mi az a legideálisabb környezet, ami ahhoz kell, hogy tudjon tanulni? Hány tétel van összesen és mennyit tud egy nap megtanulni? Van elég töltekező idő, ami alatt kicsit pihenni is tud? A külső kontroll is segítségére lehet (egy tanulótárs vagy valamilyen kisebb jutalom egy-egy tétel után), de ezekkel érdemes vigyázni, mert egy külső személybe vagy feltételbe helyezett motiváció nem olyan stabil, mint egy belülről fakadó.

Amennyiben a motiválatlanság tartós, hosszabb idejű befelé fordulás, fásultság jellemzi, esetleg az életének több területére is kihat, vagy esetleg felismer egy mintázatot, ami alapján ismétlődik az életében, érdemes lehet mélyebben is foglalkozni vele, szakember segítségével. Az önismeret fejlesztésébe soha nem késő belekezdeni, ebben is egy jól megválasztott szakember segíthet.

A 888 elindítja új sorozatát, melynek címe: A Pszichológus válaszol!

A sorozat új, a műfaj a régi: Várjuk Olvasóink üzeneteit, kérdéseit, melyekre lapunk pszichológus publicistája, a Pszicho-rovat szerzője, Fodor-Horváth Zsófia válaszol.

Írja le problémáját, kérdését, küldj el nekünk a szerkesztoseg@888.hu címre, vagy keresse a kérdés matricát a 888.hu Instagram oldalán, a Pszichológus pedig válaszol!